Tavalyi sikeres horgászatomon felbuzdulva, idén újra terveztem egy túrát arra a vízre, melyen tavaly jártam. Bíztam benne, hogy a titokzatos kis holtág ismét tartogat számomra pár szép példányt, melyet lencsevégre tudok majd kapni. Idén szerettem volna itt valamivel több időt rászánni a kapitálisabb pontyok becserkészésére, így két hétvége által közreölelt teljes hetet sikerült a parton tölteni, ráadásul teljes családi kísérettel. Ez számomra sokat jelentett, mert egy picit sikerült elmenekülni az idei hétköznapok hajtásából, stresszes másodperceiből, illetve gyermekeim is kiszabadultak egy picit a város bűzéből a természetbe.

A 2010-es év nem az új vizek megismeréséről szólt, sőt, nem is nagyon volt lehetőségem kimozdulni a környékről. Így erre a lopott kis hetecskére próbáltam mind fejben, mind technikailag minél jobban felkészülni.
Új előkéket is szerettem volna kipróbálni, így kötöttem belőlük pár tucatnyit. A felszerelésem a tavalyi tapasztalatokra támaszkodva adott volt, így lényegében ezen nem változtattam.
El is kezdeném akkor a lényegi részét.

Valamikor nyár közepén találkoztam Balázzsal, aki ismét felajánlotta kis paradicsomát nekem, hogy megpróbáljak újra túljárni néhány uszonyos barátunk eszén. Le is fixáltunk egy hetet szeptember közepe-végére, mely neki is belefért az időbeosztásába. Nagyon vártam az időpont eljöttét, mert vágytam egy felszabadult horgászatra, mely, ha a halak is úgy akarják, talán sikerrel koronázza erőfeszítéseimet.
A hagyományokhoz híven bő egy héttel az időpont előtt leutaztam némi csali arzenállal, hogy a helyeket kijelölve rábízzam vendéglátómra azt, hogy napi rendszerességgel próbálja a halakat az etetéssel a kijelölt helyekhez szoktatni. Mivel párom is elkísért (vagyis majd el fog a túrára, mint írtam), így 4 bottal készültem, bár ebből egyet a ragadozó halakra szántam.
A tavalyi bevált két helyet újra kijelöltem, vagyis a szemközti part előtti kagylós részt, illetve a stégtől balra eső platós rész mögötti gödröcske szélét. A harmadik helyért sokat dolgoztunk, mire végül is találtam egy ígéretesnek tűnő tuskó maradványt, mintegy 250m-re. A 4m-es vízen mintegy 1,5m magasságig tudtam kitapogatni, míg terjedelme nagyjából 2-3 négyzetméternyi lehetett, így joggal bíztam benne. Ezzel tavaly nem találkoztam, mivel ilyen távolságon nem keresgéltünk, de úgy gondoltam biztonságos távolságra van a következő horgászállástól. Annál is inkább, mivel állítólag azon a stégen nagyon ritkán horgásznak. Viszont úgy gondoltam, ha mégis birtokba vennék, akkor is egy törőbójával biztonságos távon tudok maradni onnan.
A bóják behelyezése után már csak át kellett beszélnünk az etetés menetét és mennyiségét. Nagy segítség számomra, hogy az előetetést meg lehet oldani, mivel ez megsokszorozza a siker lehetőségét.
Az etetésre lenn hagytam Balázsnál két nagy dézsa magmixet, illetve nagyméretű pelletet és a bojlikat.
Idén gyári golyókkal készültem, mivel egész évben szinte csak ezeket használtam - nagy megelégedéssel.

A túrára szánt három ízt a „Starbaits High Attraction” családból válogattam össze. Az „új” helyre a Hemp & Tiger - Kender és Tigrismogyoró került, a plató mögötti gödrös részre a Pine Apple - Ananász, míg a kagylós részre a tavaly is bizonyított Japanise squid - Japán tintahal.
Azt kértem vendéglátómtól, hogy bójánként 2-3kg magot, 2-3 marék pelletet és 51 szem bojlit (melyből 11-et felezve) szórjon szét egy picit nagyobb területre. Hogy miért ezek a számok? Nincs rá magyarázat, csak szimplán babona ?. Természetesen mindezt közel azonos időben, napi rendszerességgel.
Miután mindent pontosítottunk hazautaztam és máris kezdtem számolni a perceket, melyek elteltével mindig eggyel közelebb kerültem a nagyon várt héthez.
A hetemet kemény munka jellemezte, így csak esténként tudtam agyalni azon, hogy mit-hogyan kellene majd csinálni, ha eljön a nagy nap. Ahogy közeledett az idő, egyre többet bújtam az időjárás előrejelzéseket, melyek egyre nagyobb valószínűséggel jósoltak szinte az egész hétre kitartó esőt és szelet. Egyik szemem sírt, másik nevetett. Nevetett, mert bíztató előjelnek számított a frontbetörés, és sírt, mert előre láttam mit fogok hallgatni 9 napon keresztül a család többi tagjától ?. Ezért muszáj voltam helyet szorítani egyéb alkalmatosságoknak, mellyel keserű szájízüket meg tudnám egy picit édesíteni. Nem lehettem önző, mert nem sokan vállalták volna ezt be miattam.

A hét ugyan olyan gyorsan elszállt, mint az egész 2010-es esztendő, és már közeledtünk is a helyszín felé. Ahhoz képest, hogy esőt jósoltak, gyönyörű időben utaztunk végig. Ennyit ezekről…?. Megérkezés után gyorsan sátrat állítottam, majd összeszereltem a botokat. Addig a család többi tagja a kis házzal ismerkedett és berendezkedett erre a pár napra. Csak a legszükségesebb dolgokat akartam megcsinálni, hogy ha mégis bejönne a rossz idő, ne kelljen kapkodni. A többit majd apránként.

Ez egy végtelenül egyszerű és megbízható egység, mely akasztás után szabadon futóvá válik. Így egyrészt halunk nem cipeli magával a súlyt, mert az elcsúszik zsinórunkon, ezáltal megnyugszik, másrészről egy esetleg apróhalas önakasztásnál is érzékeljük, hogy valami ott van a szerelékünk végén és ezáltal nem esünk abba a hibába, hogy hiába van benn egész nap, egész éjjel a szerelékünk. Ráadásul a gubanc gátló csőnek köszönhetően jobban ellenáll a kagylók által okozott sérüléseknek.

Miután minden a helyére került, felcsaliztam az előkéket. A balos bójámra két szem csalizó bojli került a fentebb említett ízből. Ezek a kis „hordó alakú” bojlik egy picit aromázottabbak mint az etető, illetve keményebbek is annál. A gödör szélére „hóembert”, míg a túlpart elé egy csalizó+fél pop-up kombinációt szántam, aztán majd az idő beigazolja, melyik féle felkínáláshoz kell egy picit jobban ragaszkodnom.

Mire helyére kerültek a horgok, be is esteledett. A csillagos égről a kerek hold mosolygós arca figyelt le rám. Olyan szép volt, hogy a székemből el tudtam volna nézni egész éjjel. A víz élt, csobogásukkal adták jeléül a halak, hogy itt tartózkodnak. Alig telt el másfél óra és máris matracon pihegett első látogatóm, egy nyolcasforma tőponty személyében. Őt még követte pár társa, 3kg-tól egészen 8,60-ig. Nagyon jól indult, hibátlan, egészséges, erőtől duzzadó halakat sikerült szákba terelnem. Leginkább a két szélső bója adta a halat, majd a hajnal közeledtével a középsőről is leszedtem 2 kisebb amurt. Itt a kisebb szó 10kg alatti példányokat rejt. Szinte minden halért bementem, zömét meg sem szákoltam. Próbáltam elkövetni mindent, hogy minél kisebb sérülésekkel engedhessem útjukra őket.
Újrahúzásoknál csak pár szem bojlival és pellettel pótoltam az etetést, e mellé 3-4 hal után szórtam egy minimális magot is. Éppen, hogy kivilágosodott a szemközti oldalról sikerült egy 9,70-es tőpontyot fognom.

Nagyon elégedett voltam, mert jó éjszakát sikerült zárnom. A tavalyi első másfél napi szinte betli után úgy érzem levonva az akkori tapasztalatokat, hamarabb sikerült megtalálni a helyes utat. A jó éjszakát követően egy horgászat szempontjából unalmas nap következett. Egyszerűen bármit variáltam, nem lehetett kapást kicsikarni. Egy-egy dévéren kívül értékelhető dolog nem történt. Illetve dehogynem! A családdal tölthettem a napot. Zavartalanul, felszabadulva, jó hangulatban. És ez az, amiért érdemes élni! Persze amikor öt játékból ötször vertek agyon Darts-ban és vagy három társasjátékon keresztül csak kimaradtam, meg büntetéscédulákat húztam, akkor már mindent megadtam volna azért, hogy bárcsak elhúzná valami valamelyik szerelékem! ? Mindegy mekkora, csak legyen egy kis sikerélményem.
Úgy néz ki az égiek meghallgatták imámat, mert egész napi „szenvedés” után egyszer csak beejtett a középső botom swingere. De nem kicsit és vagy 20m-t kellett ráspannolnom, mire megvolt a kontaktus. Csónakba szállás után, pár pillanat múlva már a szerelékem fölött voltam, melynek a végén valami nagyon vadul küzdött. Sejtettem, hogy amur lesz odalenn és ez pár perc múlva be is bizonyosodott. Mikor a csónak mellett fordult, meg voltam győződve, hogy nagyobb példánnyal van dolgom, mint eddig. Tíz perces küzdelem után máris a matracon feküdt. Olyan sovány volt szegénykém, hogy egy picit el is szörnyülködtem rajta. Még benn előkét cseréltem, úgy jöttem ki vele, hogy megspóroljak egy utat. Ez nálam bevett szokás, így mindig tudok spórolni az akkuval és az idővel is és az sem utolsó szempont, hogy nem csónakázok feleslegesen az etetés környékén. A mérlegen a számok kereken 12kg-ot mutattak. Mi lett volna, ha „jó húsban” van?

Estig már nem sok minden történt, még egy kisebb amurt adott ugyanaz a bot. Sötétedés előtt a másik két botomat is újra táraztam, majd a kötelező családi események után kiköltöztem a botokhoz. Az időjárás még mindig nyárias volt, de nagyon bíztam az ígért frontbetörésben. Egy darabig kinn ültem a botok mellett, de annyira elviselhetetlen sok szúnyog volt, hogy be kellett költöznöm a sátor nyújtotta védett helyre előlük. Persze ekkorra már úgy néztem ki, mint valami maláriás. Sosem használok szúnyogriasztó szereket és ezt ki is használták. Még tavasszal vettem egy ilyen ultrahangos kütyüt ellenük, de inkább a család által elfoglalt szobába helyeztük el. Azt mondták nagyjából működik.
Az éjszaka két gyors hallal kezdődött. Előbb a balos botom adott egy nyolcas nyurgát, majd a jobbos az ikertestvérét. Vendéglátóm is megemlítette, hogy az utóbbi időben inkább éjszaka mozognak a halak, nappal meg lehet pihenni.
Éjfél körül a baloson volt még egy jó halam, de sajnos zsinórt nyert és rátekerte magát a fára. Mire leszabadítottam róla szerelékemet elvesztettem. Sajnáltam, mert úgy éreztem jobb hal volt, mint amikkel eddig küzdöttem. Hajnalig még egy-egy halat engedhettem útjára, majd két óra alatt három amurt adott a középső botom. A legnagyobb is olyan nyolcas forma volt. Már szinte elkönyveltem, hogy ott csak amurozni fogok, mikor adott egy hatos tükröst is. Ez volt túrám alatt az első tükrösöm.
Azt gondoltam végig, hogy ha ennyire adja a hínárzabálókat, akkor azt a bóját, egy picit bővebben fogom szórni maggal, úgyhogy mindjárt neki is álltam egy kis főzőcskézésnek. Éppen végeztem, mikor ismét a balos botom jelzője törte meg a csendet. Ugyanúgy jártam, mint előzőleg. Rátekerte magát egy ágra és mire lefűztem elvesztettem. Csalódott voltam, hogy ismét legyőztek és sokat gondolkodtam azon, hogyan tudnám ezt elkerülni. Fogtam a tapogatómat és bementem körülményesebben megnézni a helyet. Az volt a terv, hogy odateszem közvetlen a tuskó tövébe a szerelékem és kapásnál megpróbálom elhúzni onnan 30-40m-t a halat, majd azután szállok csónakba. A balos, belső oldala bizonyult erre alkalmasabbnak, mivel kevésbé volt ágas-bogas, mint a másik oldal, így oda tettem le a szerelékem.
Estig onnan nem tudtam halat húzni, gondolom zokon vették a háborgatást. De bíztam benne, hogy visszaállnak és volt értelme a munkának. A másik két bója se nagyon működött, talán ha két pontyot fogtam róluk egész nap.
Estére el kezdett fújni a szél, így a frissítést előrébb hoztam vagy másfél órával. Mire végeztem már kifejezetten erősen fújt. Bizakodtam, bár az ég derült volt, de hátha megmozgatja egy picit, a halakat. Éjjelre mérséklődött egy picit, de a jelzők némák voltak. Hajnalhoz közeledvén aztán megtört a jég. Talán a legédesebb álmom aludtam, mikor a jobbos jelzőm két csippanás után már megállás nélkül visított. Nem késlekedtem sokat, akasztás után már közeledtem a csónakkal a hal felé. Mire fölé értem, szinte elérte a szemközti gyökeres partoldalt, de időben sikerült rákényszerítenem az akaratomat. Pár perces fárasztás után a szákkal kiemelve nagyon tíz plusz gyanús volt. Mérlegelés után örömmel könyveltem el, hogy megvan az első tíz feletti, bár igaz, hogy éppen csak.

Ezt a halat bezsákoltam reggelig, mert kíváncsi voltam mit ürít magából. Fotózás után átvizsgáltam a zsákot, melyben rengeteg kagylóhéj őrleményt illetve kukorica és mogyoró maradványt találtam és rengeteg aprómagot.
Nappalra a szél ismét megerősödött, olykor viharossá vált. Nem unatkoztam, mert a pontyok is megindultak. A két szélső bója közül valamelyikről szinte óránként húztam egy halat. Sajnos nem voltak túl nagyok, bár négyes alattit nem fogtam. Tudom, ezek nem nagy számok, de egy ilyen vízen ennek szememben nagyobb értéke van. A középső szerelékem letettem a gödörbe a platóról és ennek eredményeképp onnan is kijött pár ponty és egy amur. Érdekes, hogy amurt csak az ananászos íz adott, bár erre számítottam. A szél miatt egyik akksim folyamatosan a töltőn volt és a podomat is lekötöttem biztos ami biztos.
Estére a szél egy picit alább hagyott, viszont megérkeztek a felhők, melyből nemsoká’ intenzíven el kezdett hullni az égi áldás. Még előtte újra tudtam húzni a botokat. Az éjszakára egy társat is kaptam, mert kislányom kiharcolta, hogy velem aludjon kinn a sátorban. Az volt a magyarázata, hogy bár sátrazott már és tetszett is nagyon Neki, de esőben még nem aludt kinn. Az idő nem volt túl hűvös így nem akartam Neki csalódást okozni. Nagyon élvezte, ahogyan az esőcseppek zongoráztak a sátor külső héján. Sokáig fenn volt velem. Egy picit aggódtam, hogy mi lesz, ha mennem kell, de úgy látszik az égiek Neki drukkoltak, így az éjszakát sajnos megúsztam kapás nélkül. De nem csak az éjszakát, hanem szinte az egész napot is. A balos botom adott két tövest 5-7kg közt, hogy a teljes betli elmaradjon, de ezen kívül szinte semmi nem történt. Az eső közben annyira szakadt, hogy két óránként mernem kellett a vizet a csónakból.
Közben odabenn ismét előkerültek a társasjátékok a többiek nagy örömére, viszont Fortuna asszony most megkegyelmezett nekem és már nem szerepeltem olyan gyalázatosan, mint a minap. Eljött az az idő is, hogy már nem csak én vágytam arra, hogy egy pittyegő hang kimentsen onnan ?. Gyorsan elment ez a nap is, és az azt követő éjszaka is, melyet kisfiamon kívül mindnyájan a sátorban töltöttünk. Olyan éjszaka volt, amelyet két jelzővel töltöttem. Az én fülem mellett a botok távjelzője, Krisztié mellett a Máté „távjelzője” volt. Persze a bébi őr „csippanására” is felugrottam rendszerint ?. Az éjszaka amúgy mozgalmasabban telt, mint az előző, bár nagyobb halat most sem sikerült fogni, viszont mindegyik botommal fogtam legalább egyet.
Reggelre elállt az eső a szél pedig egy picit erősödött, de nem lehetett ráfogni, hogy viharosan fújt. A pontyok nem voltak étvágyuknál, viszont a középső bottal folyamatosan fogtam az amurokat 6-10kg közt. Érdekes, hogy nagyobbat nem nagyon sikerült lépre csalni az egész túra alatt.
Gondolkodtam, hogy változtassak-e valamit, de mivel működtek a csalik és a felkínálás is, így maradtam az eredeti elképzelésnél. Amikor nem ment, akkor sehogy sem ment. Délutánra ez meg is hálálta a dolgot, mert beesett egy-egy ponty is, sőt! A balos botomról a tuskó mellett szép komótosan el kezdett szaladni a zsinór. Olyan igazi nagyhalas kapás volt és az akasztás pillanatában kemény ellenállást éreztem. Egy pillanatig úgy véltem, hogy ismét elakadtam, de a zsinóron láttam, hogy oldalazik a halam így csónakba szálltam. Legalább húsz percig küzdöttünk egymással mire megpillantottam egy gyönyörű tövest! Gombóc volt a torkomban, mert láttam, hogy nagy! A végletekig becsületesen küzdött, majd lassan hagyta magát felfektetni a hullámok lágy ölére, mintha habpaplanra feküdne. Lassan belehúztam a szákba, majd kiemeltem matracra ügyelve kényelmének megtartására. Mivel nagyon féltettem, így nem cseréltem előkét, rögtön a stég felé vettem az irányt vele. Legszívesebben beleüvöltöttem volna a világmindenségbe annyira örültem neki! Mindnyájan a parton vártak és gyorsan lemértük. A virtuális mutató 17,75-nél állt meg. Hihetetlen volt, hogy ebből a vízből ilyen gyönyörűséget sikerült fognom. Számomra felért egy Rainbow-tavi 30+ -ossal. Örültem, hogy a kigondolt taktika működött és el tudtam húzni Őt a tuskó mellől.

Csináltunk pár fotót, majd a család minden tagja megsimogatta és útjára engedtük. Lassan úszott el, mintha ha azt üzenné „találkozunk még”. Úgy legyen!
Úgy éreztem, innen, ha mozdítás nélkül megúszom a hátralévő pár napot, már akkor sem jöttem hiába! Természetesen mindent igyekeztem megtenni, hogy ez ne így legyen.
Úgy húztam újra a botot, hogy azt már az este közeledtével ne kelljen még egyszer. Azért persze nem fakadtam volna sírva, ha a halak nem úgy gondolják. A másik két botom is idő előtt lett frissítve, de erről két hatosforma ponty gondoskodott. Nagyon bizakodtam, mert úgy tapasztaltam ismét aktívabbak a halak. Az eső újra rákezdett és közel éjfélig esett is. Cserélgetnem kellett az esőruhákat, mert viszonylag sűrűn kellett csónakáznom. Pár „kisebb” ponty után előbb a középsőn jött egy szűk tízes tükrös, majd ismét a balosról egy tíz feletti töves.

Egész éjjel ettek, szinte nem is aludtam. Az eső újból rákezdett, míg a szél teljesen elállt. Pirkadatkor megkönyörültek rajtam a halak, mert hagytak pár órát pihenni. Alább hagyott a kopoltyúsok étvágya napközben 2-3 óránként jött egy valamelyik bójáról. A középső bóját ismét egy picit jobban megszórtam és a platóra tettem a szerelékem. Ennek eredményeképpen sikerült onnan fogni pár amurt, de ismét csak kisebb példányokat 5-9kg közt. Délután egy pici szünetet kellett tartani, mert kisfiam felélte bébiétel készletét és pótolni kellett azt. Jó pár kilométert kellett megtenni, mire találtunk egy normális boltot, de ha már ott jártunk egy gyors ötlet alapján vásároltunk kellékeket is egy esti szalonnasütéshez, mely nagyon hangulatosan telt. Behúzás után a tűz mellett a botoktól nem messze a „sokcsillagos szállodában”. Ugyanis ismét teljesen derült ég alatt ültünk, és ha már tűz, akkor megfőztem pár adag magot is, annyit amennyi talán kitart a túránk végéig. Nem tudom, hogy a tűz fénye miatt lettek-e szégyenlősek a halak, vagy pedig a pár óra szünet miatt sértődtek meg, de az éjszakát csippanás nélkül megúsztam. Már-már szemrehányást akartam rájuk róni, mikor elhúzta két botomat is, majd kis idő múlva a harmadikat. Ezzel minden botomon a reggeli frissítést megcsináltam. Nem jöttek nagyok, de legalább nem volt betli. A nappal egyértelmű a jobbos botomról szólt, mert nagyon sokat voltam vízen vele. Talán ilyen eredményes nappalom nem is volt, úgyhogy kompenzálva lett az esti gyenge eredmény. Öt darab halam volt 9-9,50 közt, de egy sem lépte át a lélektani határt. Igaz ebből egyet a balos botom adott, míg a középsővel egy-egy kisebb pontyot sikerült fognom, majd egy újabb 12-es amurt. Ez már nem volt olyan soványka, de a hossza is bőven elmaradt a testvérétől.

Az éjszaka ismét mozgalmasan telt. A balosom is beindult, sikerült pár pontyot onnan is fogni. Igaz az egyedsúlyuk kisebb volt, mint a nappaliaké, de 4kg alatt most sem fogtam. Az idő is hűlt pár fokot, úgyhogy jól esett a sok mozgás. A szemközti fás részre odatévedt egy szarvas és valószínűleg a párját kereste. Bíztam benne, hogy nem lát rosszul ?.
Hajnalban megint jött egy kisebb szünet, mely egészen a napfelkeltéig tartott. Ekkor megint jött két-három amur a platóról, és egy-egy ponty a másik két botról. Az utolsó teljes napon ismét feltámadt egy picit a szél, de nem fújt erősen. Nagyjából összepakoltam mindent, közben el-elhúzta valamelyik botomat. Nagyon sajnáltam, hogy ilyen hamar letelt a szabi, mert szívesen eltöltöttem volna még egy-két-három hetet itt. Csendben, nyugalomban, békességben. A gyerekek is nagyon élvezték, sőt lányom többször bejött velem és átvette az etetés szerepét. Remélem „megfertőződik” a szenvedéllyel a kisöccsével együtt.
A héten minden ideális volt, mert horgászt is alig láttam, bár igaz egyik nap egy kedves helyi kisöreget meg kellett kérnem, hogy a bójámtól egy picit odébb karózzon le csónakjával. Értelmes és kedves helyi spori volt, szó nélkül vette a lapot, teret és lehetőséget hagyva nekem. Nem ezt szoktam meg Rsd-n.
A nappal az amurok voltak aktívabbak. Bíztam benne, hogy sikerül egy szebbet fogni, de valahogy ezen a héten most ez nem jött össze, pedig élnek itt szép példányok. Délre ismét beborult az ég, úgyhogy úgy döntöttem elpakolom a sátram, nehogy essen és vizesen kelljen megtennem azt. A fél sátrat elöl hagytam gondolván, hogy majd az alatt töltöm az utolsó éjszakát, vagy ha nagyon rossz idő lesz benn a házban. Délután még egy istenit bográcsoztunk, természetesen nem én voltam a főszakács.
Az utolsó éjszakára úgy készültem, hogy fennmaradok, ameddig tudok és a természet nyújtotta varázs minden pillanatát igyekszem kiélvezni, elraktározni. Bár borult idő volt, de eső már nem esett és a szél is szinte teljesen elállt. Éppen csak annyira fújt, hogy nem voltak szúnyogok. Viszonylag sok halat fogtam, de igazán nagyot már ne sikerült. Minden csippanásnál a töves jutott eszembe, mit meg nem adtam volna egyik testvérének a becserkészéséért, de nem jött el hozzám. Még éjjel jött a középsőről egy 11 feletti tükrös, mely egyben a túra legnagyobb pikkely nélkülije volt, aztán reggel a jobbosról egy kereken 10-es töves. Ezzel minden botom adott tíz feletti pontyot.

Ezek voltak az utolsó celeb halak, mert többet sajnos nem kellett fényképezni. Délelőtt szomorúan pakoltam össze a felszerelésem, de a botokat a végsőkig benn hagytam. Míg Kriszti rendbe tette a házat, addig én a partot, majd leültem egy székbe és végig néztem jegyzeteimet. Nagyon elégedett voltam, mert sok szép halnak sikerült túljárni az eszén. Meg is fogadtam, ha tudok, akkor jövök jövőre is, hasonló időpontban.
Apropó, negyedik bot! Mint írtam, egy bottal kizárólag a ragadozó halakat vettem célba. De sajnos csak két süllőt sikerült mindössze becserkészni. Természetesen azért örültem neki.
Indulás előtt még szokás szerint egy utolsót pillantottam a vízre, megszívtam tüdőmet a természet illatával, majd megköszönve a lehetőséget elbúcsúztam Balázstól. Irány a város, a zaj, a munka.

Nagy pontyok nyomában 4 !
Szerző: Tóth László
Megnézve: 0