Egy horgászmagazin novemberi számának első gondolatai íródhatnának a fagyos hajnalokon megcsípett fogasokról, vadul kapó csukákról, késő őszi óvatos pontyokról, vagy az ismét változó tarka természet szépségeiről. Ehelyett sajnos teljesen más kontextusban kell használnom a természet szót. Azt a szót, ami önmagában csupa pozitív érzelmet kelt az emberben, társítanunk kell egy oda nem illő dologgal: természetkárosítás. Sajnálatos módon szólnunk kell arról a szörnyű október 4-ei napról, amikor újra tanújelét kaptuk, hogy az emberi felelőtlenség és a körülmények szerencsétlen összjátéka miatt sokkal több veszhet oda, mint azt bárki is elképzelni merné. A vizsgálatok még javában zajlanak, de az biztos, hogy az illetékeseknek meg lett volna a lehetőségük, hogy biztonságosabb gátakat építsenek, azokat szigorú és állandó kontroll alatt tartsák, környezetkímélőbb technológiát alkalmazzanak, miképpen az tőlünk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban tapasztalható is. Nem tették. Vajon miért? Anyagi érdek? Nemtörődömség? Tájékozatlanság? Mi okozta a tragédiát? Emberi mulasztás? Figyelmetlenség? Balszerencsés döntések és véletlenek sorozata? Mi lesz az elöntött területek sorsa? Visszatérhet-e még az élet a régi kerékvágásba Kolontáron, Devecseren és Somlóvásárhelyen? Mekkora mértékű környezetkárosítást okozott a baleset? Mikorra tudnak megtisztulni, megújulni kipusztított vizeink?

Most minden csupa kérdés, csak egy dolog biztos, hogy a hömpölygő lúgos borzalom áttört, robajlott, elsodort, befedett, és tönkretett. Mindent. Anyagi javakat és emberi életet sem kímélve, családok otthonait téve lakhatatlanná. De meg kell emlékeznünk a környezetet ért pusztításról is. A nagyjából egymillió m3 vörösiszap több mint ezer hektár területet borított be, károsítva a talajt, növényzetet, állatvilágot. Két szépséges természetes vizünk, a Torna-patak és a Marcal érintett szakaszain az élet minden formája elpusztult, így sajnos több mázsa hal is. Csak reménykedhetünk benne, hogy a természet gyorsan kiheveri az ember által okozott újabb károkat, és a pH-érték normalizálódása után megindulhat az élet visszatelepülése a mellékágakból.

De ezek a tragédiák egyben azt is bebizonyítják, hogy a legnehezebb pillanatokban mindenki megmozdul. Nemcsak az ország, de határainkon túl is összefogtak, hogy mindenki a maga módján, a maga lehetőségei szerint segítsen a bajbajutottakon. Ki ruhát, ki élelmet, ki pénzt, ki pedig saját keze munkáját tudta felajánlani.

Lassan talán épülnek az új házak is, az utcákról, portákról begyűjtik a szennyes hordalékot, a vizek is letisztulnak. Hogy is fogalmazott Ady Endre? „Az Élet él, és élni akar”. És ez a mi szerencsénk…

Nagy Gábor Aspius

Képek az újságból:

{KEP::21892::531::center::}
{KEP::21893::531::center::}
{KEP::21894::531::center::}
{KEP::21895::531::center::}
{KEP::21896::531::center::}
{KEP::21897::531::center::}
{KEP::21898::531::center::}
{KEP::21899::531::center::}
{KEP::21900::531::center::}
teteje | vissza