Előszó


Itt van az ősz, itt van, újra… Szép, mint mindig. A sárguló lombok, a hulló falevelek, a megpihenni készülő, tisztuló vizek hamisítatlan, keserédes hangulatot árasztanak. Mintha arra figyelmeztetnének, hogy minden dolog véget ér egyszer. Bár az egyre gyorsabban rohanó időre emlékeztetnek, évről évre mégis az elhagyatott tiszai holtágak, kubikok, magukra maradt öreg tavak környékét járom az első lehűlések idején.

Mint a legtöbb pergető horgásznak, nekem is a csuka lett az ősz kedvenc horgászhala. Támolygó villantómmal a hínárfoltok, vízre hullott levelek között kutatom nemes ellenfelemet, egy-egy izgalmas csörte, fárasztás és szép fogás erejéig. Újra meg újra rácsodálkozom harmóniájára, dinamizmusára, ravaszságára, és egyben eltűnődöm azon, hogyan jelenthet valakinek egyszerűen csak halhúst, megszerzendő zsákmányt e rendkívüli ragadozó? Nem szeretnék semmiféle sorrendet felállítani az egyes halfajok között, hiszen ez meglehetősen szubjektív dolog, kinek-kinek saját szájíze, stílusa szerint lehet más és más. Mégis úgy érzem, illik, és talán kell is pár szót szólnom a csukák érdekében.

A vizeket járva, manapság is sokfelé látom, hogy mennyire nem a helyén kezelik e gyönyörű ragadozó halunkat és életterét. Sorsára hagyják a compós-csukás tavakat, elhínárosodott holtágakat, hisz nem könnyen horgászhatók, és nem termelnek elég profitot sem. Úszós, élőhalas felszereléssel várnak rájuk, és falánkságuk miatt szinte teljesen kiirtják őket egy-egy vízterületről. Pedig a legharcosabb rablóhalunk pergetve (sőt, műléggyel is) sokszor eredményesebben, lényegesen élményszerűbben és - nem utolsósorban - sportszerűbben fogható. Szavakkal vissza nem adható élmény, ahogy hihetetlen gyorsasággal rávág a villantóra, ahogy fárasztáskor kiugrik a vízből, ahogy küzd az utolsó pillanatokig. Különös tisztelet alakult ki bennem az évek során a csukák iránt, ezért amennyire csak tudok, vigyázok rájuk. Mára már csak szakállnélküli horgot használok a műcsalikon, és kivétel nélkül visszaengedem őket (zárt vízen már több alkalommal fogtam újra ezekből a halakból).

„Vizeink farkasa” sokkal többet érdemel jelenlegi megítélésénél. Érdemes elgondolkoznunk, hogyan lehetünk még sportszerűbbek a csukával, hogyan tehetünk még többet élőhelyének védelméért! Hiszen itt az ősz, és annyi jó csukás vizünk lehetne…

Néhány kép ízelítőül az újságból.

{KEP::21245::528::center::}
{KEP::21246::528::center::}
{KEP::21247::528::center::}
{KEP::21248::528::center::}
{KEP::21249::528::center::}
{KEP::21250::528::center::}
{KEP::21251::528::center::}
{KEP::21252::528::center::}
{KEP::21253::528::center::}

Gégény Viktor

teteje | vissza