A tizedik pályamunka. Olvassátok,értékeljétek!
Felhívjuk figyelmeteket a pályázatban kiírt szabályok betartására!
üdv: Stég Team!
Közel 6 hónapos szünet után elérkezett a nagy nap. Lehetőségeinkhez mérten negyedévente megyünk többnapos horgásztúrára, ekkor általában 4 napra tesszük ki székhelyünket a tópartra, pontosabban a tavon található faházra. Mondanom sem kell, nagyon vártuk ezt a túrát, mert a télen jelentősen bővítettük felszereléseinket, és szerettük volna már az új dolgokat kipróbálni.
Péntek este fél 10-kor jöttünk össze, hogy a hajnali indulásig összerakjuk a koncepciónkat, kitaláljuk a túrára vonatkozó célokat. Mert ugyebár célok nélkül nem élet az élet, és horgászni sem lehet menni. Az alapot a kifogni kívánt halak mennyisége adta. Ezt a tavalyi év hasonló időszakának tapasztalatából kiindulva 60 db pontyban állapítottuk meg. Abban is megegyeztünk, hogy az átlagsúly legalább 2 kg legyen. Célként tűztük ki, hogy fejenként legalább egy 10 kilogramm feletti halat is ki kell fognunk. Szerettünk volna egy csukát is horogra csalni, továbbá a feederes és a matchbotos technika kipróbálása is terveink között szerepelt.
Hajnalban érkeztünk a házra. Kipakolás, berendezkedés után kezdődhetett a horgászat. Zoli barátom bojlis jegyet vett, én pedig maradtam a normál 3x24 órás jegy verziójánál. Így 5 bottal tudtunk egyszerre horgászni. Négy bot ment be fenekezőként a pontyokat megcélozva, egy pedig a két faház közé kishallal, csukára. A pontyokra pelletekkel és csontival próbálkoztunk, hogy kiderüljön, melyik lesz a nyerő.
Az első kapásra reggel negyed hatig kellett várni. Ekkor már nagyon izgatottak voltunk és örültünk, hogy a közel másfél kilós potyka óvatos, ejtős kapása megtörte a csendet. Ami pedig ezután következett, azt mi sem akartuk elhinni. A halak úgy látszik, hogy a felkelő Nappal, és a beköszönő tavasszal együtt beindultak. Gyakorlatilag 20-30 percenként következtek egymás után a kapások, nem győztük kihozni a halat, meríteni, mérlegelni, dokumentálni, majd pedig kíméletesen visszaereszteni. Ritka pillanat volt, hogy a négy bot egyszerre pihent a rod-podjainkon. Rengeteg csalit kipróbáltunk, - kukoricát, pelleteket mindenféle ízekben, - de a csonticsokor, főleg, ha dipbe is belemártottuk, verhetetlennek bizonyult. Estére 34 kifogott pontynál jártunk. Kimerültek voltunk, - főleg, hogy 36 órája nem aludtunk, - ugyanakkor rendkívül elégedettek és boldogok.Álmunkban sem gondoltuk, hogy ennyi halat sikerül fognunk már az első napon. Mindenesetre abban mindketten egyetértettünk, hogy elérkezett az idő a változtatásra, hogy az éjszaka nyugodtabb legyen. Bojlira váltottunk. Squid&octopus és epres-halas ízesítésűekkel próbálkoztunk. Bevetettük a szerelékeket, és nyugovóra tértünk.
Nem kellett sokat várni az első kapásra. Zoli azonban hiába keltegetett, olyan mélyen sikerült álomba merülnöm, hogy kénytelen volt - nagy duzzogva, - az első kapitális halat az én egyik botommal kihozni.
{KEP::18190::500::center::Fárasztás közben}
A szákolásra már sikerült nekem is kibotorkálni, és a mérlegelésben én is részt vettem. 6,12 kg. Erről sikerült lemaradnom, de sebaj mert egy csapat vagyunk. Mindenki elképzelheti, hogy onnantól fogva gyakorlatilag már csak félálomba merülve sikerült mindkettőnknek pihenni, olyan szintre emelte az adrenalint bennünk ez a szép halacska. Készenlétben álltunk, minden csippanáskor azonnal startoltunk kifelé a botokhoz. Az egyik ilyen kirohanás alkalmával sikerült egy óriásit esnem. Ennek következményeként a térdem cipóra dagadt, és bicegve tudtam csak ezután közlekedni. Úgy fogtam fel a dolgot, hogy örültem, hogy egyáltalán még menni tudok, és nem lett komoly bajom. Az eset tanulsága, hogy a kirohanást bízzuk inkább Zrínyire. Egyébként pedig megérte az éjszakai készenlét, ugyanis egy 3 kilós és egy 7 kilós ponty is horogra akadt az éjjel.
Vasárnap reggel 6 órakor ébredtünk. Ekkor még nem sejtettük, hogy ez a nap számos olyan meglepetést és élményt rejt majd magában, ami még az előző napon történteket is felülmúlja. Az első meglepetés rögtön akkor ért bennünket, amikor a kávé után úgy döntöttünk kiszedjük a botokat, és újradobunk. Amikor megemeltem az első botomat, az enyhén elnehezedett. Ezen bizony hal van! A három kilós pontyocska úgy látszik elaludt a bojlival a szájában. Ez aztán megadta az alaphangot. Nagy sebességgel csaliztunk, és próbáltuk minél hamarabb újradobni a szerelékeinket.
Egy óra múlva jelentkezett az első hal. Viszonylag erőteljes, húzós kapás volt az eddigi tavaszias, ejtős kapásokhoz képest. „Beeep!” – visított hangosan, folyamatosan a kapásjelző. Fogaimat összeszorítva a térdembe nyilalló fájdalomtól, sietve, szinte „ügetve” érkeztem a botomhoz, majd bevágtam. A bot elnehezült. Nem kicsit, nagyon. A hal lassan indult meg kifelé. Nem rángatott, inkább komótosan hagyta magát vezetni. Néhány perc után ott volt előttünk. Éreztem a súlyt a zsinór másik végén, ezért nem erőltettem, inkább csak óvatosan, centinként húztam felfelé, míg végre megpillantottuk. „Úristen! Mekkora!”- kiáltottunk szinte egyszerre. Azt láttuk, hogy nem lesz könnyű a szákba terelni, mert ezt a szákot nem ekkora halakra tervezték. Végül aztán, ha nem is egyszerűen, de sikerült a stégre emelni. Megvan! Szűnni nem akaró remegéssel a kezemben szabadítottam ki a horgot a hal szájából. Hibátlanul, a száj alsó részébe akadt. Jöhet a mérlegelés. „Na vajon mennyi lesz? Több lesz, mint 10? Istenem add, hogy 10 fölött legyen!”- miközben ezek a gondolatok jártak a fejemben horgásztársam már kezembe is adta a betárázott mérleget. 10,66 kg. „Ezaz! Sikerült!”- kiáltottam fel. Megvan életem első 10+-os hala. Gyors fényképezés és búcsúpuszi után a következő üzenettel engedtem vissza éltető elemébe: „Okozz másnak is legalább ekkora örömet, mint nekem, és küldd a barátomnak a testvéredet!”
{KEP::18191::500::center::}
{KEP::18192::500::center::}
{KEP::18193::500::center::}
{KEP::18194::500::center::Balázs 10,66 kg}
Ugyan nem volt aranyhal, de úgy látszik teljesítette a kérésemet. Fél óra múlva ugyanis barátom is fogott egy kapitális pontyot. Ez grammra pontosan 9 kiló volt. Ezután még kijött két kisebb ponty, majd egy kis szünet következett a kapások terén. Ez kiváló alkalom volt számunkra, hogy kipróbálhassunk egy általunk eddig még nem használt módszert, a feederezést. Hittünk benne, mert rengeteg olvastunk róla, hogy ha nincs kapás semmire, a feederre akkor is van. Mivel csak egy feederbotot vettünk, ezért én vállalkoztam az első dobásra. Amennyire tudtam lefinomítottam a szereléket. 0,18-as monofil főzsinórra egy 0,10-es fonott előkét kötöttem, és egy 16-os horgot használtam, melyre 3 szem csontit, és egy ici-pici technopufit tettem, majd dipbe mártottam. Nem dobtam messzire, szinte csak beejtettem oldalra kb. 20 méterre a csalit. Nos, lássuk a medvét! Azaz inkább a pontyokat.
Hopp! Kapás! 2 apró pöccintés a spiccen, majd a főzsinór beroggyant, és a spicc kiegyenesedett. Bevágtam. Megvan! Első feederes halunk 1,56 kg. Rövid időn belül sikerült még fogni két hasonló méretű pontyot. Hiába voltak kicsik ezek a halak, ez a módszer olyan élményt nyújt, ami számomra összehasonlíthatatlan minden eddigi általam ismert horgászmódszerrel. A bevágás után érzed a horgon lévő hal szinte minden mozdulatát. Azt hiszem ezzel a technikával a későbbiekben még biztosan fogok horgászni.
Késő délután újra beindult a bojli is. Érdekes, hogy a squid&octopus sokkal eredményesebb volt, mint az epres-halas. Misem bizonyítja ezt jobban, mint a nap következő meglepetése. Barátom, a kapása után már épp kezdett panaszkodni, hogy megint felvette a bojlit egy kisebb példány, amikor azonban a stéghez ért a hal, mindkettőnknek tátva maradt a szája. Összenéztünk és együtt mondtuk ki: „Amur!” Dipbe mártott sqiud&octopus bojlira, tavasszal! Ez a 2,72 kg-os amur olyan éhes volt, hogy felvette ezt a nem épp kellemes illatú 20 mm-es golyót. Hihetetlen!
Az éjszaka nyugodtan telt. Egy-két kisebb pontyon kívül nem volt komolyabb fogás. Hétfő reggel a szokásos újradobás után 2-3 kilós pontyok jelentkeztek a horgainkon, eközben nyugodtan hódolhattam a feederezés élményének. Érdekes, hogy a két darab 20 mm-es bojlit még egy 1,70-es ponty is fel tudta hörpölni.
A nap folyamán meglátogatott minket egyik bojlizásban jártas ismerősünk, akinek tanácsára megpróbáltuk meghorgászni a dobótávolságunktól messzebb lévő területeket, remélve innen nagyobb halakat sikerül majd horogra csalni. Egy másik, számunkra új módszer kipróbálása következett: a csónakos behordás. Kíváncsiak voltunk mi jön ki bentről, onnan, ahova eldobni számunkra lehetetlen.
Először csalódnunk kellett, mert az első két kapás is az eddigi 2-3 kilós pontyokat adta, mígnem a harmadik kapás már erőteljesebb volt. A bevágás után hasonló érzésem volt, mint korábban a 10,66-osnál. A halat egészen a stégig sikerült kivezetnem. Megmutatta magát. Hatalmas példány volt, ezt is kb. 10 kilósra becsültük. Pontosan, hogy mennyi volt azt sohasem tudjuk meg, mert amikor már meríteni akartuk, valahogy kifordult a horog a szájából, - a 2 szem bojli homlokon verte a már guggoló, merítésre készen álló horgásztársamat, - majd halunk komótosan csapott egyet farkával és tovább úszott. Bosszús voltam. Csak néhány másodpercet kellett volna még kibírnia. No de mindegy! Majd a következő alkalommal.
A kárpótlásra azonban ott volt még a negyedik bot. Hamarosan meg is érkezett rá a jelentkező. Becsippant a kapásjelző, majd elhallgatott. Újabb csippanás, majd megint csend. Annyit látni lehetett, hogy inkább ejti, mint húzza. Barátom türelmesen várt. Újabb kis ejtések, majd újabb szünetek következtek. Ez eltartott 1-2 percig. Már nagyon izgatottak voltunk. Mi lehet ez? Ennyire óvatos vagy ennyire kicsi? Aztán beindult. „Beep-beep-beep” egyre gyorsabban. Most már felvette. Ejti. Bevágás. „Megvan?” - kérdeztem izgatottan és türelmetlenül. „Megvan.” - kaptam a megnyugtató választ. „Na és mekkora? Hogy érzed?” - érdeklődtem kíváncsian. „Az biztos, hogy nem kicsi. Nem rángat, úgy érzem, jó súlya van”- jött a válasz. A fárasztás - már a távolságból adódóan is, - nem tartott rövid ideig. Kb. 15 perc után került a pontyzsákra újabb kapitális halunk. 11,32 kg. Gyönyörű, egészséges pikkelyes csoda. Ráadásul újabb rekord.
{KEP::18195::500::center::Zoli 11,32 kg}
A sikeren felbuzdulva egyetértettünk abban, hogy vigyük vissza a szerelékeket még egyszer messzire, a tó közepére. Úgyis éjszaka van, legalább, ha kapás lesz, akkor legyen meg az esélye, hogy egy kapitális példány miatt kell majd felkelni. Zoli vállalta megint a csónakozást. Mondjuk nem tehetett mást, mert én a térdem miatt úgysem tudtam volna beevezni. Mostanra már akkorára dagadt, mint egy kézilabda. Hajlítani is csak nagyon lassan tudtam, igen nagy fájdalmak közepette. Ilyen megfontolásból kicsit örültem is, hogy az éjszaka alatt nem volt kapásunk, így tudtam egy kicsit pihentetni.
Kedden reggel egy 3 kilós ponty ébresztett minket negyed hatkor. Szép ébresztő volt az utolsó napon, ennél rosszabb soha ne legyen. Ezután háromnegyed hatkor érkezett az újabb kapás, pontosan akkor, amikor elkészültem a matchbotos szerelék elkészítésével. Ejtős kapás volt, nem volt benne semmi különös. Az akasztás után azonban érezhető volt, hogy újabb szebb példány jön kifelé. Azaz, csak egy ideig jött kifelé, ezután gondolt egyet és nagy sebességgel jobboldalra vette az irányt, megcélozta a második szomszéd stégét. Nem tudtam ebben a tervében megakadályozni, akárhogy is próbáltam irányítani az útját. Nem sok választási lehetőségünk volt, vagy csónakba pattanunk, és gyorsan elébe megyünk, vagy barátom átugrik a szomszéd stégre, és próbálja onnan valahogy elijeszteni a halat. A csónakos módszert a térdem miatt hamar elvetettük, így hát maradt az utóbbi verzió. Mire társam átért a stégre a halam is pont odaért, és már ment is volna be alá. Ezt Zolinak sikerült megakadályoznia egy afrikai bennszülötteket megszégyenítő törzsi tánccal. A hal láthatóan megijedt, és a nyíltvíz felé vette az irányt, én pedig a tánc láttám félig a nevetéstől fulladozva, félig a feladatra koncentrálva most már oda tudtam vezetni a stégünkhöz. Merítés, majd mérlegelés következett. 10,14 kg. Azt hiszem, ezt a halat közösnek tekinthetjük. Ez a fogás igazi csapatmunka volt. Ezért is járunk mi már 8 éve együtt horgászni.
{KEP::18196::500::center::Csapatmunka 10,14 kg}
A napot egy kis matchbotozással, - amivel gyönyörű vörösszárnyú keszegeket fogtunk, - és egy kis feederezéssel töltöttük. Feederrel fogtuk az utolsó halunkat, mely egy 3,54 kg-os gyönyörű tükörponty volt. Túránk lezárásához méltó hal.
Végezetül egy kis statisztika a számok kedvelőinek. Összesen 88 db halat sikerült partra terelnünk, 2,53 kg-os átlagsúllyal, ami 222,64 kg-os összfogást jelent. Céljainkat a csukafogás kivételével, - de azt hiszem, emiatt most nem bánkódunk, - teljesítettük. Megismertünk új horgászmódszereket, melyek közül barátom a nagyhalas bojlizásba szeretett bele, én pedig úgy gondolom a feederezést kedveltem meg leginkább. Elmondhatjuk, hogy életünk legjobb horgásztúráján vagyunk túl.
Kívánom, hogy Neked is, Kedves Olvasó, legyen részed az idén ehhez hasonló élményekben!
jelige: tempo79
