Ők nem voltak horgászemberek , viszont talpig becsületesek és bölcsek. Pedig az egyikük Erdélyből hazaszökött családból indult és mozdonyvezetővé vált, a másik szintén szegény családban felnövő, summáslegényből lett katonatiszt !Azt hiszem viselkedésem és hozzá állásom az élethez , életekhez , a természet tisztelete, szeretete, útmutatásaikból , tanácsaikból fakad .Ők voltak akik megtanítottak arra hogy sose bántsak , kínozzak és öljek , senkit és semmit, persze kivétel ha nem a magam vagy családom életben tarása a cél.Ahogy ők tanítottak meg arra is hogy hogyan kell beverni egy szöget a falba úgy ők voltak kik többször óvva intettek attól hogy lebecsüljem a természetet.
Nem –nem a csibészségre nem ők tanítottak, arra megtanított az élet és az utca !
Mikor egyedül horgászok és unalmas , tétlen órákon át a székben vagy a csónakban merengek, mindig eszembe jut a gyermekkorom. Ez biztos már a korral és a családdal együtt jár.Egy számomra felhőtlen időszak volt, és sokat voltam a nagyszülőknél, hiszen szüleim a jobb életért való küzdelemben, kénytelenek voltak sokszor a nagyszülőkre bízni minket .
De jól tették !
Ezért a legtöbb ködből halványan elősejlő emlék is velük kapcsolatos .
Ilyenkor sokszor ébren álmodom és szinte tisztán pereg a film ahogy az öreg megviselt de szikár kezek, hogyan csinálnak fütyürészve egy fadarabból kis sámlit , esetleg kisszekrényt.Ahogy a fürge, már parancs nélkül ösztönösen mozgó ujjak hogyan varázsolnak valami gaz és bokor keverékéből szép gyümölcsfát vagy szőlőtőkét.És mind e közben volt türelmük hozzánk így munka közben sem voltak restek megmutatni mind azt amit megtanulni érdemes .
A „gyakorlati órák” sosem teltek egy régi történet elmesélése nélkül, ezért érdekessé vált amit csináltak, de a történetek nem voltak üres locsogások. Szinte látom és hallom ilyenkor őket , ahogyan egyikük csibész mégis tiszta tekintetével bajusza alatt mormolva, másikuk pedig oly sokat megélt, szigorú mégis melegséget, szeretetetet árasztó szemeit nagyra nyitva, félig kopasz buksiját vakargatva MESÉL.
Ezek a kis történetek valahol mindig arra sarkalltak hogy tiszteld és szeresd a környezeted minden résztvevőét , és sose becsülj le és ne gyűlölj másokat ,persze ha arra okot nem adtak.És a hogy a Tízparancsolatban is írva vagyon : ne ölj , ne lopj ,………………….
Igen, ilyenkor összeszorul a torkom , mellkasomban fájdalom a szemem égni kezd ,kezeim gyengék lesznek és bizonytalanok. Sírni kéne ! De nem teszem, nem tehetem mert a már sokszor elhangzott „ne sírj kisunokám” kívánságnak eleget kell tennem.
Hogyan köszönhetném meg mind azt amit kaptam és hogy viszonozhatnám ?
Azt hiszem teljes mértékben sehogy . De talán azzal hogy betartom amit ígértem nekik és ahogy az én szüleimtől gyermekeim is ugyan ezt kapják, én is ezt adom tovább, legyen a világ olyan amilyen. Így talán kompenzálhatom amit elmulasztottam.És mikor egy szép halat fogok ,visszaengedése előtt kicsit mindig az égre sandítok és magamban mormogom: ezt nektek is fogtam PAPÁK.
És ha mindenki tovább adná az öregek bölcselmeit és betartaná nagyapáink értékrendjét , nem kellenének törvények sem rendeletek ahhoz hogy szép tiszta környezetben nőjenek fel utódaink.Nem kéne súly és darabszám korlátozásokkal óvni a vizeket ahhoz hogy bőven legyen benne hal és élet.Tudom hogy ez nem ennyire egyszerű, naivitásomnak azért vannak határai. De ha kicsit e felé tendálnánk, egy szebb és kiegyensúlyozottabb világban élhetnénk !
Molnár Gábor /Fish-01/
