Visszaengedni vagy hazavinni?
Nem tiszta számomra - vajon a környező országokban is jellemző vagy csak nálunk sajátos e példa? A kifogott halat – függetlenül „nemességétől”, méretétől - nem divat visszaengedni? Európa-szerte egyre többen igazi sporthorgászhoz méltóan alkalmazzák a „Fogd meg és engedd vissza” elvet. Hazánkban erre sokan fittyet hánynak, és nem gyakorolják azt.
A magyaroknak valami ismeretlen bíztatás hátulról azt súgja, hogy a megfogott halakat haza kell vinni. Fagyasztóik tetejét már csak nehezen tudjuk becsukni, a szomszédét ne is említsük... Az utcákban éjszakánként mindenki halpucolásról, pikkelyekről álmodik… Ha a vízparton valaki megkísérli visszaengedni zsákmányát, magára haragítja a többi horgászt. Vagy éppenséggel felajánlják neki: add oda, majd én elviszem. Az indíttatás más szemszögből - ha a zsákmányolt hal kereskedelmi forgalomba kerül, úgy meghozhatja a kiváltott engedély árát benzinpénzzel együtt. Ha netán föle is marad, annak sokan örülnek. Ezt még fokozhatjuk, mert erre szakosodott illegális kereskedők ebből élnek. Ők nagyban űzik a halértékesítés és halturizmus mesterségét. Magam is találkoztam néhányukkal.
Gondolkodóba ejt - valóban ilyenek vagyunk, mi magyarok? Azt hiszem, ennyire nem tragikus a helyzet. Többen vagyunk, akik a halfogás átélt izgalmai után - örömünneplés közepette, szákba helyezés ideje alatt - eltöprengünk. Vajon tényleg ezt a sorsot érdemli ez a nagyszerű harcos, aki szákunkban, szájbilincsünkön raboskodva várja az életútját lezáró megváltó ütést? Egyre többen szívesen látnánk viszont őt később – amint egy gyönyörű kapást követő bevágás után karikába hajtja botunkat. Kapitálisabbra nőve újra - az előző találkozásunkkor okozott küzdelmet felülmúlva – fog harcolni. Akkor döbbenünk rá, hogy a hal kifogása ad értelmet szenvedélyünk gyakorlásának, nem az elfogyasztása. Jó néhányan gondoljuk, hogy igenis engedjük vissza a halat. Ám mégsem ezt tesszük. Nem bízzuk másra a viszontlátást. Talán irigyek vagyunk, vagy nálunk még ez egyszerűen nem szokás. Hazánkban a pillanatnyi haszonszerzés, a gyors meggazdagodás szemlélete hódít.
Ettől eltekintve mégis motiválni kellene a horgászokat - jó tett helyébe jót várj. Engedd vissza a szükségleteiden felül megfogott halat. A horgászvíz kezelőjét érdekeltté kell tenni abban, hogy ellenszolgáltatást nyújtson a halát visszaengedőknek. Ez mindenki számára hasznos volna, és ezzel kialakulna egy kölcsönösségi rendszer, melyben mindenki elégedett.
Nézzünk szembe a valósággal!
Legtöbben azért járunk horgászni, mert elsősorban halat szeretnénk fogni. Eközben átélni a halfogás izgalmát, csodálni és élvezni a természet adta szépségeket, a víz nyugalmát. Nem utolsó szempont ezeken felül az sem, hogy hal legyen a hűtőben. Az átélt élmények csábítanak bennünket időről-időre a vizek partjára, és nem az elfogyasztott halászlé íze. Minél több uszonyos van a vízben, annál gyakoribb a kapás, a fogás esélye. A dolgok között arányosság áll fenn. Felső határ mennyiség tekintetében - a horgászok számát és a víz eltartó képességét is figyelembe véve - az optimális halmennyiség. Intenzív jellegű vizeken azért kell folyamatosan telepíteni, mert a természetes utánpótlás nem képes pótolni a horgászok által fogott mennyiséget. Itt nem is érdemes számolni természetes szaporulattal. A tilalmi idők figyelmen kívül hagyásával ez csak minimális. A növekvő halárak és a csökkenő anyagi források csak vizeink megfogyatkozott halállományának fenntartását teszik lehetővé. Persze kivételek vannak. Ezek a méregdrága vizek átlag pecások számára elérhetetlenek. Valós fogyasztási értéke 1,5-3,5 kg-os halnak van. Ki ne ábrándozna egy igazi nagy, kapitális egyed zsákmányul ejtéséről! Ugyanakkor ezek húsát legszívesebben száműznénk az asztalunkról.
Fogási napló
E néhány szempontot figyelembe véve, ki lehetne dolgozni olyan stratégiát, mely a vízkezelők és a horgászok érdekeit egyaránt szolgálja. A horgászokat motiválni kell, hogy a szükségleteiken felül fogott egyedeket helyezzék vissza éltető elemükbe. Így nem csökken a halsűrűség. Nagyobb esélyt adnak maguknak és társaiknak az újbóli fogásokra, és tudatosulhat, hogy ezt másoktól is meg fogják kapni. E bizalmi dolog beindulása a fogási esély növekedésével észlelhető. Ez még csekély ösztönző erő. Ha a horgász ellenszolgáltatást kap érte, az közvetlenül sarkallhatja őt a nemes cselekedetre. Ez lehet napijegy, alkalmi kedvezmény vagy azonnali pénzjutalom. A víz kezelője is jól jár, mert több hal marad a vizében. Egyrészt kevesebbet kell telepítéssel foglalkoznia, másrészt a növekvő fogási esélyeknek híre megy. Egyre többen látogatják majd a területet, melyből ugyancsak többletbevétele származik a gazdának. Ebből tudja finanszírozni az egész projektet. Ez motiválná a „vérbeli” horgászokat is, akik nem szeretnék értékesíteni a szükségleteiken felül fogott egyedeket. Sőt azokat is, akik valóban a sport öröméért művelik ezt a tevékenységet. Nekik nem érdekük, hogy tele legyen a hűtőjük pikkelyesekkel. Minden vízen be lehetne ezt vezetni. A hatályos méretkorlátozással védett halfajokat kötelességünk bevonni ebbe, ezen felül néhány domináns halfajt: fő célpontunkat - a pontyot elsősorban. A visszaengedést a helyi halőr ellenőrizné, és dokumentálná a napi körútjai során, vagy telefonos értesítésre. A visszabocsátás módját tekintve legfontosabb, hogy a hal túlélje az átmeneti rabságot. A szabadon engedést figyelemmel kísérő személy meggyőződhet erről és naplózhatja. Erre a célra megfelelő egy előre elkészített formanyomtatvány. Abba bekerülnek a horgász-, a fogás- és a hal adatai. A horgász igazolhatja a fogási naplójában a visszaengedés tényét.
Mit miért?
Ellenszolgáltatás a C&R filozófiát képviselőknek
Ennek mértékét minden egyesületnek vagy vízkezelőnek magának kell kialakítania. A rendszerből év végén - a fogási naplók alapján - lehet összesítést készíteni. Ebből számítható az a mennyiség, ami nem került elvitelre (forintosítani is érdemes). Az újratelepítésre szánt összeg másra hasznosítható. Pl. fedezheti a visszaengedett halak megfogóinak „jutalékát”. Hozzájárulhat a megnövekedett adminisztrációs költségekhez. Végül a maradékból a direkt módon megfogyatkozott halállományt is lehet pótolni. A tervezésnél nagy figyelmet kell fordítani a horgászok felé nyújtott összeg mértékére. Ha ez jól eltalált, akkor megmarad motiváló ereje.
A rendszer működésének léteznek előnyei és hátrányai is, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Egyik figyelemre méltó előny: megnövekedne a nagy szaporodó képességű anyahalak száma. Ebből adódóan nagyobb esély lehet a vízben a természetes utánpótlás kialakulására. Bizonyos idő elteltével fejlődhet szemléletünk. Eljuthatunk arra a pontra, amin ellenszolgáltatás nélkül is visszaengedjük a védett halakat. Elmondhatjuk magunkról, hogy sporthorgászok lettünk.
Azért ennek vannak hátrányai is. Az egyedsúly megnagyobbodása a darabszám rovására is megy. Kapitális, öreg, rutinos példányok megfogása egyre kifinomultabb módszerek kidolgozását teszi szükségessé. (Ez utóbbi nem biztos, hogy mindenki számára hátrányos). A horgászok által megnövekedett haltöbblet és gyarapodó fogások ne a rabsicok zsebeit hizlalják. Ezért fokozottabb halőri ellenőrzésekre lesz szükség. Ne csak őreinktől várjuk a megváltást. Mi is kinyilváníthatjuk nemtetszésünket, ha ilyen vagy hasonló horgászhoz nem illő cselekedetet látunk.
Még egy dolog, ami ellentéteket szülhet. A visszaengedések dokumentálása, az év végi összesítések bürokratikussá tehetik a rendszert - amennyiben az érintettek nem elég rugalmasak. Erre figyelni és készülni kell előre.
Egyéni eszmefuttatásom azt kívánja szolgálni, hogy minél nagyobb eredményekkel tölthessük szűkülő szabadidőnket kedvenc vizeink partján. Lassú víz partot mos. Ha ezzel az írásommal annyit elértem, hogy megállunk egy pillanatra, mielőtt behelyezzük a megengedetten felüli halunkat a szomszéd szákjába, és eszünkbe jut ez a néhány gondolat… Nekem már ez is elég. A többi rajtunk, Önökön múlik. C&R!
Nagy Csaba
