Már több mint 20 éve horgászom, jobbára pontyra. Megtapasztaltam és szeretem a matchbotos technikát, horgásztam finom winklepickerrel ami nagyon tetszett, feederbottal, különféle teleszkópos fenekező botokkal, az utóbbi időben pedig bojlis botokkal, nyeletőfékes orsókkal, de hagyományos végszerelékkel, és csalikkal.
A matchbot azért nem vált be, mert ahol jobbára horgászom, az egy bányató, és a parttól 1-2 méterrel már 2-3 méter mély, nem ritka benne a 10 méter feletti gödör sem, a picker/féder pedig azért, mert mindig kis kárászok, keszegek vették fel az amúgy is kevés ponty elől a csalit.
Mostanáig már marhára meguntam, hogy a hatalmas csúzlis etetés és fél- egyórányi feszült figyelés után valami 10 dekás halacska lóg a horgon.
A „rendes” halat, mint megállapítottam a vízen bentebb kell keresni, ahol csak néha horgászik egy-egy csónakos horgász, és békében elvannak magukban, legfeljebb éjszaka jönnek ki partközelbe, amikor csend van. Először jöttek a rugalmas és hosszú bojlis botok, a nagy orsókkal, és tényleg, a szuper, messzi dobásokkal újra jól ment a horgászat. Sajnos aztán egyre kevésbé, mert sokan átvették a módszert, mindenki messzire dobálta az etetőkosaras, 2 horgos cuccost, a mindenféle moslékkal összezavarva a halakat, amelyek egyre óvatosabbak lettek.
Elhatároztam, hogy egye-fene, belevágok, én is veszek bojlikat, de előtte jól szétnézek a neten, ami már természetes a mai embernek, és kiszűröm az igazságot, miért olyan jó a bojli!
Elkezdtem bújni a különféle horgászattal foglalkozó weboldalakat, és csodálkozva láttam, hogy a pár évvel ezelőtti néhányhoz képest hemzsegnek a különféle, halakkal, horgászattal, felszereléssel foglalkozó oldalak, persze élen az új varázslattal: internetes áruházak!
Olcsóbban, jobbat, kisvárosban nem kaphatót, elitet lehet vásárolni úgy, hogy fel sem kell emelnem a 118 kg-omat a fotelból. Ez az igazi luxus!
Bevásároltam. Vettem, az A cégtől piros, a B cégtől fehér, a D cégtől genny zöld (fúj de ronda) az S cégtől olvadó, az M cégtől lila szilvás bojlikat, a K cégtől pedig atom horgokat, mert – ugye – az eddig használt jócskán drága a weboldalakon hozzászólók szerint nem jó. Igaz, úgy írták, hogy sz*r.
Majd megnézem a szótárban, mit jelent angolul. :)
Mert angol az van itt jócskán: a horog formája, a zsinór kötés, a forgókapocs, amit 20 évi forgókapocsnak hívtam, a kis gumipöcök, aminek a lefordított neve kis gumipöcök vagy például az egyik bojli íze lefordítva csípős csirke, kíváncsi vagyok adnak-e hozzá szószt. (Adnak, huh!)
Mire megvolt minden elolvastam ezerszer, hogy a bojlis horgász az catch and release; aha, aha, aha... dá, dá dá, gondoltam, ismerve a jó magyar viszonyokat, catch és megesz, inkább.
Barátommal elindultunk, hogy egy hétvégén kipróbáljuk a hatalmasra duzzadt tudásomat, előtte már hetekig rágtam a fülét, hogy vegyen ő is ilyen szuper golyókat, meg pelletet, főképp a halibut, ami miatt a garázsunkból végre eltűntek a macskák, oly büdös volt, és mogyorót (az jó dolog!) meg mindenféle ólmot, forgót, és főképp Kwik Change Heli Swiwels & Sleeves-t, mert arra nekem már nem tellett. A végén már kissé furcsán nézett rám.
Szóval kiértünk a partra, kipakoltunk, székeket kinyitottuk; a sört is. Azután mégis megembereltem magam, és ahogy a nagykönyvben le van írva felszereltem, knottless knottal, kis Kurv Shank horoggal, helikopter szerelékkel - jé, ez magyarul van – és PVA hálóval. Jól bedobtunk, én csalinak szilvás, és olvadó bojlival, ő dobozos kukoricával, pufival.
Elhelyezkedtünk a székekben, mindent szépen elrendeztünk – főképp én, huszonháromszor ugrottam fel igazítani valamit a kapásjelzőkön, tologattam a nagy merítőt ide-oda, hogy „mi lesz, ha balra megy, mi lesz, ha előre tör, mi lesz, ha elalszunk és elvisz mindent?!” tehát eléggé elfáradtam.
Az este nyugodalmasan telt, még szúnyogok sem voltak. Kapás csak egy, barátom kivezetett egy 3 kg-os aranypikkelyes szépen, elegánsan, botból fárasztva.
- Ez elaludt, azért akadt a farkába a horog – morogtam.
- A tiédet. - válaszolta boldogan, és eltette a halat. Nagyokat nyeltem, és erősen fontolgattam, hogy (de csak az egyiket!) átszerelem a botokat hagyományos csúszó kosarasra vagy végólmosra vagy elég, ha a bojlis előke helyett teszek fel másikat, rajta kukoricával.
- Mennyi is volt az a kis csomag ez-az, amit vettél? - kérdezte cimborám, lustán elterpeszkedve a fotelban, félszemmel hunyorítva rám. Tudtam, hogy csak szívat, de dühös voltam, megmondtam kereken az összeget. Erre döbbenten kiegyenesedett ültében.
- Ennyi pénzért egy... - hápogott.
- Igen, tudom. De ha nem próbálom legalább egyszer ki, akkor egész életemben fúrni fogja az oldalamat. - válaszoltam.
- Azt is tudod, hogy azokon az oldalakon csupa fizetett reklám van? - pengette tovább a húrt.
- Hááát, igen de … - és így folyt közöttünk a diskurzus hajnalig. Ő fogott még egy pontyot, de már nem is szóltam semmit. Azért is kitartottam a bojlik mellett. Néha szunyókáltunk, mászkáltunk, benéztünk a kocsiba, rádióztunk, a feltámadó hűvösben meg ugráltunk. Azután elővettem a pálinkát, és jól meghúztuk. Amikor a pirkadó ég felé fordított tekintetem visszafordult a víz felé, az üvegen keresztül láttam meg, hogy az egyik boton forog a dob, kapásjelző sehol! Elkaptam magam elől a pálinkás üveget. Nem igaz, visz a hal a zsinórt, mint az állat! Odarohantam, a butykost eldobva a fűbe és bevágtam. Utána jutott eszembe, hogy ha önakasztás, akkor nem szabad ménesostorként bevágni, de nem volt semmi baj, a bot szépen görbült, a hal ment mint a mozdony. Barátom is odaszaladt, és egyszerre suttogott és ordított: - Ba+, ba+, ba+ el ne veszítsd! Most erre húzzad, most engedd, most lazítsd!
Nem kellett magyarázat, a felszerelés jó volt, én erős, mint a szikla, a bot mint a hajlékony nádszál. A hal végül megadta magát, belefáradt a merítőbe.
- Én ezt nem veszem ki! - jelentette ki cimborám, - mi lesz, ha szétvágja a merítőt?! Vedd csak ki te.
Úgy is lett. Szépen, a keretet markolva kiemeltem a halat, és kifektettem a vizes fűre. Megmértük: 12 kiló 80 deka. Szilvás bojlira kapott.
- Csinálj rólunk fényképeket! - szóltam haveromnak, és óvatosan ölbe vettem a halat, azután feltámaszkodtam vele. Rohant és fényképezett, sőt egy kis videót is csinált mobillal, ahogy a víz felé megyek ölemben a nagy ponttyal.
Ott álltam, hatalmasakat lélegezve, kezemben életem eddigi legnagyobb halával, és végigjártattam tekintetemet a lassan fénybeboruló tó felszínén, a felragyogó nyári égen. Azután boldogan lehajoltam, és beleengedtem a halat a vízbe.
- Te megőrültél! Visszadobtad?! Megbuggyant benned a pálinka!! - üvöltötte barátom, és még sok mást is.
Kecs an rilíz! – mondtam, - kecs an rilíz!
2009.
Írta: Fülöp János
