Tollat, illetve billentyűzetet kellett ragadjon. Nem, nem kényszerítette erre senki, hacsak nem a lelkiismerete. Ugyanis megígérte. De, hogy érthető legyen a sztori, kissé vissza kell tekinteni.
Történt ugyanis, hogy volt egyszer egy „átlaghorgász”, aki a nagy folyam mellé keveredett, és beleesett. Nem úgy direktben, csak ahogy egy kívánatos nőszemélybe szokott a bohó ifjonc. A nagy eset egy baráti versengés során történt, ahová a vebközi űr virtuális pecás haverjai szerveztek randevút egymásnak és a Duna halainak. Itt történt, hogy a szeszélyes nagy folyó, mintegy elcsavarván az állóvízi horgászatban azért már kellően jártas főhősünk fejét, nemcsak sosem látott lapát dévérekkel, de még a sok folyóvízi profival megspékelt mezőnyben a verseny győzelmi trófeájával is megajándékozta őt első randevújukon. Ezek után nem kétséges, hogy ez az élmény beleégett eszébe, lelkébe, és kereste a lehetőséget, hogy ismét alkalmat találjon a közös enyelgésre. Újabb kihívások (maradva a pajzán hasonlatnál, újabb pozitúrák) sejlettek fel a vágyakozó elmében. És nem csak felsejlettek. Bizony feladván kényelmes „tavi marketinghorgász” mivoltát, menyhalat fogott Gödnél, árral hadakozott meddőn Neszmélynél, újabb Gödi kiruccanáson szilvaorrút zsákmányolt, megint csak lapátokat, sőt pontyot akasztott az Ördögárok alatt.
Talán nem meglepő, hogy most fog jönni a „de”. Szóval igyekezett becsülettel, „de” márnát bizony egyet sem sikerült partra segítenie. Képzeletében pedig hányszor hallotta orsója fékjét sírni, hányszor látta magát, ahogy a perecbe görbülő botjába kapaszkodik, majd csúsztatja merítőjét a pihegő jószág alá, aztán később búcsút int a magához tért és tovaúszó megkegyelmezett játszótársának!
De nem, nem és nem. Pedig nem egyszer volt jókor jó helyen, hisz mellette fogták a marcikat. És a szomszédok sem rejtegették a tutit, megosztották vele sikerük körülményeit. Ez sem segített.
„Van ilyen. Velem is hányszor megtörtént” - mondhatná a nyájas olvasó.
Persze, hogy van. Ettől még nem volt nyugodt főhősünk. Bár titkon remélte, hogy állhatatos ostroma nem lesz hiábavaló, sőt azt is, ha egyszer átszakad a gát, akkor aztán lesz nagy durranás. Arra azonban nem gondolt, hogy ehhez vissza kell térnie az első dunai randevú helyére, Ordasra. Mert ennek a bájos kis településnek a partjánál sebződött meg a horgász szíve. Mint ahogy a krimik elő-előforduló momentumában, a tettes általában visszatér a tett színhelyére.
Igen, a márnátlanságra kárhoztatott emberünk is így tett. Hisz barátai újabb találkozót hirdettek, és immáron harmadszor gyűlt össze a remek csapat, harsány jókedvvel megtöltve a máskor csendes kövezést. Sőt, hirtelen elhatározástól vezérelve családjától, munkájától és persze rendes évi szabadságából egy bónusz napot is elcsippentett, így már a versenyt megelőzőleg is volt elég ideje, amit a horgászatnak szentelhetett. Reggeli kávézás közben sikerült is horogra csábítania élete eddigi legnagyobb dévérét, ami igencsak megadta a nap alaphangulatát. Még annak ellenére is, hogy leginkább a buki sajtos pellet valamint a hal mohósága volt a siker kulcsa, nem pedig a horgász aktív, sportos közreműködése. Ez utóbbi a nyeletőfék átváltásában és a távoli figyelemben merült ki csupán.
{KEP::10886::372::center::}
A folytatás azonban még mindig a szokásos forgatókönyvet idézte. A bajszos torpedók továbbra is kerülték! Aztán gondolt egy merészet és megosztotta márnátlanságának történetét Győzővel, aki amellett, hogy felajánlotta lúzerünknek a folyásirányban alatta lévő horgászhelyet, amit az áramló víz már nyilván jócskán beterített a bőséges, saját gyártmányú etetőkeverékével, de még abból egy kis vödörnyi anyaggal is ellátta, hogy jusson a feeder-kosárba is belőle. Hősünk viszont szavát adta, ha netalán megfogná a hőn áhított halát, a történetet papírra veti. Innen hát az elején emlegetett ígéret.
Mivel azonban ez nem egy mese, a főhősnek még várnia kellett a megváltásra. De ez az idő sem telt haszontalanul. Lehetőségük nyílt a csali kereskedelem anomáliáit megvitatni, elmélkedni a szaksajtót elárasztó reklámdömpingről, a hitelességről. Megegyezett a véleményük arról, hogy egyaránt nehéz a piacon érvényesülni és eligazodni is. Szükség van a direkt kommunikációra gyártó és végfelhasználó között. És ekkor végre görbült a spicc, bevágást követően indult a „valami” folyással szemben.
{KEP::10891::372::center::}
Lomhán dolgozott a nagy hal, nem rázta a bot spiccét. A rutinos szomszéd elismerően biccentett az ellenfél viselkedése láttán.
- Ez jó hal lesz!
De nehogy azt higgyük, hogy itt a happy end! Nem azért nőtt ekkorára az a bajszos fenevad, hogy holmi szűz kéz csúfolja meg! Kezdeti flegma hozzáállását felülvizsgálva, komoly rohamra szánta el magát, és a sikeres szabaduláshoz igénybe vette a kagyló szomszédok hathatós segítségét is. Megkönnyebbült a szerelés, és elnehezedett a szív. Minek kell még történnie?! Nemcsak a hollywoodi forgatókönyvírók fejében nem apad el a fordulatok tömkelege, az élet néha őket is felülmúlja.
Ez már tűrhetetlen! Elő a fonott előkékkel, a lelki tartalékokkal, elő a laposüveggel!
Ding-ding! Indul az újabb menet. Itt ma nem kerülhet padlóra az elszánt horgász.
És engedni látszik a régi Kedves, a folyó megszánja az állhatatos udvarlót. Először Győző kisdolognyi időre magára hagyott botjával közvetítve sikerül egy pofás márnával jutalmazni a kitartást. Bár ugye ez nem az igazi, a szomszéd botjával szerzett élmény csak kölcsönbe, nem örökbe jött.
Majd szerencsére kezdenek belemelegedni a selymes habok, az adakozókedv nem lankad. Megérkezik végre az ELSŐ MÁRNA! „Nem nagy, de legalább kicsi.” Cseng a fülébe a már-már szokásos baráti zríkálás. Viszont gyönyörű, életerős, egészséges! Legördült a nagy kő a hősünk szívéről. A halat visszaengedi, mosolya őszinte, öröme gyermeki.
{KEP::10890::372::center::}
És ugye, ha egy üzlet beindul! Kisvártatva ismét vágta kezdődik. Nem olyan heves, mint a szakítással végződő, de igen határozott. Adrenalin az egekben! Jönnek a baráti jó tanácsok.
- Emeld a botot! Ne adj neki zsinórt!
Hősünk, most már igazán elemében érzi magát, nem görcsös az igyekezete. Ezt álmodta, ezeket a mozdulatokat, hangokat. És tényleg, mint egy álomban, az időérzék elvész. Ki tudja, hogy öt vagy tizenöt perc telt el, de jön már a hal, enged a húzásnak. Hátuszonya, mint a cápáé, hasítja a vízfelszínt. Előszed a kelléktárából mindent, amit tud, de most ő a statiszta. Hiába rohan ki többször is, vagy nincs a közelben kő, kagyló, vagy tán az ellenfele bánik vele ügyesebben. Mindegy is, a végállomás az öblös merítő, a katarzis. Nyúlik a háló, szabadul a horog, botladozás indul felfelé a kövezésen. Ezt meg kell mutatni a többieknek, és meg kell örökíteni! Szükségesek a fotók, hogy mosolyt csaljanak majd akkor is az arcra, ha az ember fia az irodában fásultan ül az íróasztalánál. És persze kötelező megmutatni a családnak is, hogy miért kellett három napig nélkülözniük apát. A táborba érve gyors mérlegelés, 2,60 kilogramm.
{KEP::10887::372::center::}
Azért ez már rendben van! Nem rekordlistás, de tisztességes jószág. A pillanat pixelekbe zárva, nyomás vissza a horgászhelyre! A legyőzött ellenfél kicsit kókadt, de pár másodperc, és úszik vissza a mélybe. A mosoly most már nem gyermeki, elégedett önbizalom tükröződik benne inkább.
A gát átszakadt, a nap hátralévő részében barátunk még négy nemes bajszos dunai torpedónak mutatta meg néhány másodpercre a parti száraz világot, a változatosság kedvéért másik három dévér asszisztálása közepette.
{KEP::10889::372::center::}
{KEP::10888::372::center::}
Cimborái nyomdafestéket nem tűrő szavakkal méltatták erényeit, de csupán azért, nehogy azt érezze, nem figyelnek rá. Többet értek azok a szidalmak, mintha dicsérték volna. Bár akkor ez ugyanazt jelentette.
Véget ért hát a márnátlanság átkával sújtott időszak és a csodás nap is. Hősünknek este a sátrában mézes pálinkától és élményektől mámoros fejében azonban már az első jász megfogásának eshetősége kavargott.
(Folyt köv.???)
duba ahogy megígérte
