„Ülök a szobában búsan, egyedül és a fájó múltra gondolok…” Gondolom mindenki ismeri a fenti sorokat, legtöbbünk fülében ott duruzsol a dallam is. De én csak ülök és ülök. Talán fáradt vagyok, talán álmos; esetleg a fáradtságtól álmos és az álmosságtól nyűgös. Egy dolgot tudok csupán, vasárnap van. Nézem az adventi koszorú meggyújtott gyertyáit. Nézem a gyertyák lángját és nosztalgiázok. Eszembe jutnak az emlékek szép sorban, időrendben. Egyre jobban fáj a múlt…
{KEP::9940::357::center::Nyitókép}
Nem úgy sikerült ez az év horgászati szempontból, hogy szerettem volna. Sokszor érezhető volt tetteimen és hangsúlyomból a motiválatlanság, a fáradtság és a koncentráció teljes hiánya. Mindenki érezte már ezt, mintha nem is ott lennék. De ha nem ott akkor hol? Miközben ezen elmélkedem megcsörren a telefon és hirtelen visszaránt a mába, egy pillanatra nem is tudom hol vagyok, de gyorsan rájövök, mikor barátom hangján megszólal az ördög: „elkaszáltak Társadalom II-ből…” Nem voltam meglepve. Már nem azon, hogy elkaszálták, hanem azon, hogy a pótvizsga napja tervezett horgászatunkkal egy napra esik. Visszamentem hát a gyertyákhoz, de az érzés magával ragadott, bár azt terveztem elfújom azokat, mégis inkább csak néztem, hátha részese lehetek ismét egy időutazásnak!
A következő pillanatban bevillant az idei első horgászat, egy márciusi pergetés. A dátumra pontosan nem emlékszem, nem írok naplót, bár lehet, hogy kellene. Szóval pergetek, rendületlenül. Általában úgy dobálok, hogy ránézek a műcsalikra és az egyik megfogja tekintetem és érzem a kezeimben a rávágást, no ezt teszem fel és meg vagyok győződve róla, hogy bármelyik pillanatban kapásom lehet. No ez az érzés most nem volt meg, Pély Barna szavaival élve: „Nem jött át!” Dobáltam, de a gondolataim valahol máshol jártak, hogy hol azt bizony nem tudom. Barátom sorra fogta a halakat, én meg csak néztem a felhőket és élveztem a természetben töltött minden percet. Kivételesen nem zavart az eső kezdődő csepegése és az sem, hogy már vagy 3 órája egy állásban dobálok hal nélkül.
Ez akkor fel sem tűnt… Viszont hirtelen jött a bizsergés, mintha gyenge áram ütötte volna a jobb kezem. Repültek a századmásodpercek, aztán valahogy csak bevágtam, azt hiszem. A következő pillanatban már a kezemben pihegett a nem kevésbé megilletődött kiscsuka és felharsant barátom hangja: „Erre vártál eddig? Azt hittem halat akarsz fogni!” Ez zrika cseppet sem zavart, szereztem egy barátot, aki a teljes lebőgéstől mentett meg. Hálából elneveztem Csikasznak. Hogy miért épp Fekete István Matula bácsijának pulikutyájának nevét adtam neki nem tudom, de valahogy olyan csikaszos csukesz volt. Visszaengedésekor nézett még egy idejig. Bár teljesen egészséges volt és nem is okoztam neki semmilyen sérülést, mégsem akart elúszni, ilyen egy igazi barát!
Apropo barát! Gondolatban hirtelen Merenyén vagyok és szenvedek. Szinte semmim sincs, ami egy bojlizáshoz kell, de Grass kisegít. Attól mondjuk még kellemetlen bizonyos eszközök hiánya. Mindegy, botok behúzva, horgászunk és kész. Illetve én alszok Grass halat fog. Talán ez a helyes megfogalmazás. Valahogy olyan nemmegyeznekem,nemnagyonkelleneerőltetni érzésem van, de ha már itt vagyunk. No ez volt a lehető legrosszabb gondolat. Egyik hülyeséget csináltam a másik után. Beszakított szerelék, rámentem csónakkal a zsinórra, elb@sztam a fényképezést… Ott döntöttem el, hogy bojlizni mostanában nem fogok. Se cuccom, se tudásom, se időm, se pénzem. És ez biza egy nagyon fontos dolog, sőt a mai horgászatban egyre fontosabb. Ahhoz hogy halat fogj, új ízeket, végszereléket, stb. kell kipróbálnod és megtanulnod használatát. Sokan győzköditek most magatokat, hogy ez nem így van, gondoljátok át 2008-ban mennyit költöttetek bojlizásra?
Persze feederen is lehet bojlival csalizni és a kíméletes bánásmód is adott, felcsillan hát a remény, hogy mégis bojlizok én, csak kicsit másképp. Gondolatban máris a nyárban vagyok, folyik rólam a víz. Képzelgésem csak segíti egy eldübörgő teherautó, anno a kecskeméti pilóták gyakoroltak a repülőnapra. Míg vártam az etetés beérését, addig a botoknak hátat fordítva gyönyörködtem a show-t. A biztonság kedvéért a nyeletőféket szinte nullára kilazítottam, egyfajta Tesco gazdaságos elektromosként. Legnagyobb meglepetésemre meg is szólalt, de azt a dübörgő vadászgépektől nem hallottam. Csak mikor megfordultam akkor láttam, hogy be van lazulva a zsinór. Mivel legtöbbször csúszó szerelékkel horgászom, a hal nem akadt meg. Mivel egyedül voltam az egész tavon és vártam Peti barátomat, tovább szemléltem a showt. Miután megjött Peti, a pickerrel nekiálltam keszegezni. Két kárásszal toronymagasan elhúztam, majd fogtam egy pontyot. Hihetetlen öröm volt ez számomra, mivel cimborám betlizett, a versenyt én nyertem. Mint később kiderült az év horgászata volt számomra!
Időhiány miatt az év további részében szinte csak pergettem. Ugyanazzal a sráccal, mint tavasszal és úgy egyébként bármikor, ha pergetésről van szó. Ő kedveltette meg velem ezt a módszert és ő visz bele a vele kapcsolatos összes hülyeségbe. Menekültünk már kutya, a rabgazdaság területén bv tisztek elől is. Ha nappal megyünk, akkor a játék 8-10 km gyaloglással kezdődik, de ilyen idén nem volt. Ehelyett gyönyörű éjszakákat dobáltunk végig, néha több, néha kevesebb és néhányszor még annál is kevesebb sikerrel. Kedvenc állásunk egy csatorna partján az erdősávban elrejtve található. Van abban valami sejtelmesen bizsergető, amikor az ember áll a vaksötét éjszakában térdig vízben, előtte-alatta a víz, mögötte az erdő, körülötte a csend. Hallani a csendet, nehezen körbe írható érzés ez, kicsit hátborzongató. Nem vagyok egy félős gyerek, de azért 10 percenként hátranézek… Egy ilyen éjjelen dobáltunk megszokott helyünkön. Augusztus volt, határozottan emlékszem. A csillagok hulltak, én néztem és kívántam.
Ha nem lett volna alattam a víz, biztosan leülök és csak az eget bámulom. Így is azt tettem, de állva. És persze kívántam folyamatosan. Aztán egyszer csak feléledt a víz és megjöttek a balinok. Sikerült is elcsípni belőlük kettőt-kettőt, így egy igazságos döntetlenben egyeztünk ki. A nagy sikeren felbuzdulva egy hét múlva a növekvő hold ismét azon a helyen talált bennünket. A víz élettelen volt, semmi rablás. Sokáig nem is dobáltam, csak engedtem, hogy átjárjon a nyugalom a napi robot után. A porcikáimban éreztem, hogy halfogás nélkül is hihetetlen jól érzem majd magam. Hisz ezért járok horgászni, a természet szépségei, illetve annak hatásai miatt. Épp megegyezünk Gergővel az indulás időpontját illetően, mikor tompa ütéssel jelentkezik az év egyetlen kilós forma süllőcskéje. Tekintettel arra, hogy barátom nullázott, végre nyertem egy csatát! Idén először és utoljára. Összesen 7x vagy 8x voltunk pergetni. A mérleg 1 győzelem, 1 döntetlen, sok vereség. Ami önmagában nem lenne baj, de megint csak belémhasít a tudat, hogy nagyon keveset horgásztam idén. Meg is fogadom hát magamnak, hogy jövőre ez nem így lesz!
Persze jó is történt velem és van ami erőt ad!
Itt van mindjárt a FEHOVA:
{KEP::9941::357::center::kő egy csapat}
Vagy a bulipecák:
{KEP::9943::357::center::és ezt mind megettük}
Vagy a naplementék:
{KEP::9944::357::center::Naplemente Balaton}
{KEP::9945::357::center::Naplemente Merenye}
Vagy a visszaengedés öröme:
{KEP::9946::357::center::C&R}
Vagy pergetőbottal „pirkadni”:
{KEP::9947::357::center::a legjobb gyógyszer}
Szóval csak ülök a szobában, már nem is búsan, csak egyedül… és tervezgetem a jövő évet. Veszek még egy feederbotot + hozzá egy orsót és ismét finomszerelékkel űzöm a halakat, talán pergetni is többet fogok. Ránézek az utolsó gyertyára, ami még érintetlen. Érzem a remény gyertyája ez, vasárnap lévén meg is gyújtom.
{KEP::9948::357::center::remény}
Megnyugszom, bár véremben még tombol az adrenalin. Fogadkozom, fogadkozzunk együtt, mit szeretnénk elérni 2009-ben!
Ezzel a szösszenettel kívánok mindannyiótoknak sikerekben, szép fogásokban és örömteli pillanatokban gazdag Új Évet!
Horgászbarátsággal:
Baloo as Keresnyei Imre
