Már nyár elejétől erre a hétre készülök, végre leteszem a munkát, leverem a város porát, és felöltöm a horgászgúnyát, mert eljött a nagy túra.
Barátaimmal terveztünk egy bő hetet a vízparton, melyre már 2 nappal előtte mindent összekészítettem szépen komótosan, ahogy anno azt nagyapámtól tanultam. Mindig mondta az öreg, hogy „Rend a lelke mindennek fiam!”. Általában sosincs időm, suli, munka és barátnő mellett nehéz horgásznak is lenni, de én nem panaszkodok. A bojli már napok óta szárad a verandán a kis zsákjába, a dippek, pedig már hetekkel ezelőtt hermetikusan el lettek zárva, egy külön ládába, várva a bevetést. Már csak a mai napot kell túlélnem. Rá gondolni is rossz, hogy még van 3 óra hátra a munkából.
Kis merengés még a holnapról, már a képzeletbeli rekordlistás halat tartom a kezemben, amikor jön egy hang, mely zene füleimnek, 10 óra. Gyors pakolás irány haza, hisz aludni kell reggel hajnalban útra kelünk az Aranykavicsra. Mondanom sem kell, hogy úrrá lett rajtam a gyermeki láz, és egy szemet sem tudtam aludni. Reggel mikor ”felkeltem”, gyors zuhany, kávé, pakolás és már úton is vagyunk.
Hernádszurdok község a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az északi országhatártól alig 10km-re, Miskolctól 60km-re található. Ezen község határában található alkalmi horgászhelyünk, az Aranykavics horgásztanya. Virágzó hely, nagyszerű kikapcsolódási lehetőséggel. Itt az egészen kicsiktől az idősebbekig mindenki megtalálhatja számára a megfelelő elfoglaltságot, a horgászat mellett. A tó 2,5 hektár terül el, rendkívül aktívan telepített gazdag halfaunával rendelkezik.
Házigazdánk Lacibá, kinek vendégszeretetétől már csak a házi pálinkája híresebb. A korai szíverősítő után elfoglaltuk helyünket, a jól megszokott kisháznál. Kipakoltunk, majd kezdődött a csomagok bontása. Nos, ha éreztetek már 4-5 féle halas-májas-döglött macskás dippet, megspékelve egy kis fűszerpaprikás-kolbászos-trágyával bojli formájában, akkor megértitek milyért csak mi voltunk azon az oldalt. A hely számunkra nem volt ismeretlen, hisz Zoltán barátom több éve itt tengeti a nyári szezont, ha épp nem Palotáson, vagy Recsken po(r)tyázik, és mi is voltunk már látogatói Gabival. A nagy szaglászás után gyorsan összetettük a felszerelést is, és persze hogy csak ott derült ki, hogy elfelejtettem elhozni az ágasokat, a botvéghez. Nosza nem gond, rögtönzésből élek így farigcsáltam valami elvetemedett ágast. Elrendezkedtünk, felvertük a foteleket is, mindent kézközelbe tettünk, majd behordtuk a botokat, beélesítettük a kapásjelzőt és leültünk a többiekkel pókerezni.
Mint, az várható volt, a friss az etetésre érkezett kis Tescos pontyok eleinte nem hagytak nyugodni, de igazából engem nem zavart, bemelegítésnek tökéletes a kis 2-3 kilós forma hal is. Eltelt a nap sötétedett mikor Zoltán megunta a folyamatos behordást, és az eddigi 2db 16os golyót lecserélte minden boton 2db 20asra. Érezhetően visszaesett a kapások száma, olyannyira, hogy egészen hajnali 3-ig csend honolt a parton. Majd mikor már elnyomott az álom minket, és adtuk volna át magunkat mindhárman a megnyugvásnak, hirtelen Zoli jobb oldali botjának sikítása szakított ki minket a nyugalomból. Bevágás, de sajnos a hal lemaradt, az utolsó 5-6 méteren. Bosszankodva félretettük a botot és visszaültünk várni, ám ahogy letettük magunkat rögtön füstölt a másik pálca is. Láthatóan könnyebben jött a hal, és bár küzdött a bent maradásért, hamar partra került.
{KEP::9798::355::center::… tescos ponty ….}
Mivel nem volt kéznél gép, így gyors fertőtlenítés után csobbant is vissza. Ám ez a csobbanás a hajnali és reggeli kapás végét is jelentette. 7-8 óra környékén reggeli után, támadt egy remek ötletünk. „Mi lenne, ha ráülnénk az etetésre úszóval?” Gondoltuk próba cseresznye, úgysincs jobb dolgunk délután, mint pecázni, és még kapás sincs. Először Gabi és Zoli ment be, a finomszerelékes pedzőssel szerencsét próbálni, én addig segítettem elkészteni a lányoknak a tüzet, és az ebédet. Fél szememmel néztem hogy mind a ketten szépen fárasztanak, és szedegetik a tenyeres karcsikat, és keszegeket, és Zolinak sikerült egy nagyobbacska tükröst is horogra keríteni.
{KEP::9796::355::center::}
{KEP::9799::355::center::}
Erősed dél volt már mikor kijöttek és leültünk enni. Délutáni megérdemelt sziesztánk közben, sajnos erősen kapáscsend volt. Majd egy rövid szundi után én is csónakba szálltam, és számomra a még egészen új módszerrel indultam a vízre. Bent a bójánál nagy csend volt. Leeresztettük a nehezékeket és elkezdtünk úszózni. Eddig még nem volt szerencsém ezt a másfajta stílust kipróbálni, hisz én mindig a partról horgászok. Egészen embert kívánó feladat a csónakos horgászat. A finomszerelékes úszózás pedig csak emeli a fényét. Rövid várakozás után, Zoli sorozatos kapásait követően nekem is beesett egy nagyobbacska, mely először annyira meglepett, hogy el is húzott minket a bójától. Hosszas játszadozás után szépen pihegett a másfeles nyurga a szákba. Rövid szabadítás, és puszi után útjára engedtem, majd újra bevetettem magam. Szerencsémre még le sem ért a horog az aljára, de már húzta ismét. Nagyobbacska lehetett, hisz olyan elemi erővel húzta le a zsinórt a dobról, hogy annak elfogyását csak az előkeként felkötött 10-es pattanása állította meg.
{KEP::9795::355::center::}
„Hát ez elment…” mondtam, és póthorog híján a part felé vettünk utunkat. Kikötve Zoli figyelmes lett rá, hogy egyik kapásjelzője apránként ejt, majd a hosszas figyelés után és folyamatos rátekerés ellenére, egyszerre szépen lassan komótosan elkezdte húzni olyan kifejezett nagyhalas kapás volt. Barátom be is vágott, és elkezdte szépen kivontatni a nemes ellenfelet. Elsőre nem is érezte rajta a halat, mondta „..ez is lemaradt..”, majd úgy 15 méterre a parttól elindult vissza a torpedó. Ádáz harc kerekedett ember és állat között. Méterről méterre faragta Zoli a távolságot, majd sikerült szákolni, a gyönyörű tükröst.
{KEP::9797::355::center::}
Ránézésre volt benne 10 kiló, gyorsan kiszabadítottuk, majd fertőtlenítés és mérleg után ment is vissza. Majd ismét szünet.
Sajnos az elkövetkezendő 2 napot én gyengélkedéssel töltöttem (napszúrás) mely idő alatt nem tudtam horgászni. Szerencsére segítségemre volt kedves párom, aki töretlenül ápolta harcban megsebesült társát, amiért rettentően hálás is vagyok neki. Felépülésem után, a horgászat már nem kapott akkora szerepet, hisz megjött a társaság többi része, és a horgászat csak a nappali órákra korlátozódott le. Ünnepeltünk, beszélgettünk és az utolsó napokban rendkívül sokat pihentünk.
Bár a kis túránk nem hozott sok halat, és kifejezetten nagyokat sem, én mégis szívesen emlékszek vissza rá, hisz a barátaimmal, és kedvesemmel voltam horgászni, mely sport számomra a világon a legkedvesebb.
u.i.: A túrán egy halnak sem esett bántódása, minden egyes pikkelyes visszakerült életelemébe…
