A honlap fórumán Gambler feltette azt a kérdést nekem, hogy érdemes-e olyan helyen is bojlizni, ahol az ember előtte nem etetett napokig. Én kb. azt a választ írtam, hogy ha a halaknak nem teljesen új a bojli és valamikor már találkoztak vele, akkor mindenképpen érdemes a haltartó helyeket bojlival is vallatni, mert akár az első éjszakán is foghatunk pontyot.
Ezen válaszomon felbuzdulva azt írta:
<i>"Az idén azt hiszem, mindig próbálok majd egy bottal bojlizni akkor is, ha nem etethetek (elő) különösebben. Aztán majd meglátjuk...:-))"</i>
Bojli történelem című cikkemben már írtam róla, hogyan lettem nádi horgászból először nádi bojlihorgász, majd fenekezős bojlihorgász. Arról viszont nem írtam, hogy átalakulásom közben milyen fokozatokon mentem keresztül. Talán érdekes és tanulságos lesz mindenki számára írásom és remélem Gambler számára is megadom a választ.
Nem emlékszem, hogy melyik évben történt, de a balatoni két hetes horgászatunk alatt szinte végig égtünk. Az idő meleg volt, a hal nem evett rendesen és alig fogtunk valamit. Azonban már akkoriban is voltak olyanok, akik elmentek a nádas végéig és ott a nyílt víz fele horgásztak. Ők azért fogogattak.
A bojlis módszer már a kezdettől nagyon vonzott, de a nádast nem akartam otthagyni. Nem is azért, mert nem bíztam a fenekezésben, hanem mert a jó sok éven keresztül szinte csak úszóztam és a fenekezést túl durva módszernek tartottam.
Következő évben mégis beadtam a derekam. 1 héten keresztül minden délután 5-6 fele kimentem a nádba és két úszós bottal horgásztam egészen sötétedésig. Akkoriban elég valószínű volt, hogy ha kb. 10-ig nem volt kapás, akkor lehetett csomagolni, mert kevés esély volt az éjszaka további részében halat fogni. Késő éjszaka csak a böszme nagy pontyok jártak, de már akkoriban sem volt valószínű, hogy az ember két hét alatt akár egyszer is találkozik 10 kg feletti ponttyal.
Embert próbáló feladat órákig a mozdulatlan úszókat és világító patronokat nézni. Kb. minden este 10-ig, 11-ig úszóztam a nádasban, majd megfordultam a nyílt víz felé és a nád szélétől dobtam 50-60 métert a fenekezős szerelékkel (bojlival). Kb. kettőig, háromig bírtam ébren, utána mentem aludni, mert másnap ismét menni kellett horgászni. :]
Mondanom sem kell, hogy halat nem fogtam sem a nádasban, sem a nyílt víz fele. A nádas előtt nem igen járt a hal, és az iszap is vastag volt.
Ezért a második héten már nem mentem a nádasba horgászni, hanem kiálltam a Citromosnak nevezett helyre (ez a nádas vége, ahol a Csúcs hegy a Balatonba ér). Nem készültem nagy horgászatra, mindössze azt terveztem, hogy kint maradok, amíg bírom energiával, és ha elálmosodok, akkor bemegyek a tanyára. Minden meggyőződés nélkül horgásztam, nem igazán bíztam a bojlizásban, de kb. fél kettő fele meg is jött az első fenekezős bojlis halam.
Másnap is kimentem horgászni, meg következő napon, de nem fogtam semmit. Teljesen elbizonytalanodtam. A nádasban ugye elég egyértelmű, hogy hova kell dobni. Ha van egy tisztás, akkor valahol keresztül mennek a pontyok, amit a különböző jelekből jól lehet látni. De mi a helyzet a nyílt vízzel? Ott bizony sokkal nehezebb meglátni bármit a 3 méteres vízen lötykölődve.
Tapasztalat híján elkezdtem kételkedni a módszerben, a helyismeretemben, szóval mindenben. Aztán a két hetes nyaralás vége felé egy kellemes éjszakán nem bírtam ébren maradni, összecsuktam a széket és lefeküdtem a csupasz trepnire. Álmomból az orsóm hangja ébresztett, de a kómától alig tértem magamhoz. A tettes egy PONTY volt, amit a bénázás ellenére sikerült megfognom. Nem volt nagy, de akkor is hal volt. Az órámra néztem és hajnali 4-et mutatott.
Azt gondoltam, hogy a szüleim már biztosan azt hiszik, hogy a vízbe vesztem, ezért gyorsan összecsomagoltam és félkómás állapotban kieveztem. A parton persze senki sem várt, mert mindenki aludt, és nem is éreztem jól magam a haltól, mert álmos voltam, fáztam és az éjszakai pára hatására teljesen átázott a ruhám.
A következő évben már rákészültem az éjszakázásra és ugyan elég nehezen ment a dolog, de az éjszakákat végig a vízen töltöttem. Nem volt élvezetes az imbolygó csónakban aludni, ráadásul egyéb okok miatt nagyot égtem, de ez volt az alapozás. Innentől kezdtem el komolyan foglalkozni a bojlizással.
Későbbi horgásztúráim alkalmával rájöttem arra, hogy a halak a lehető legelképesztőbb időben táplálkoznak és nincsen rá semmilyen szabály, hogy mikor. Vannak olyan éjszakák, hogy már szürkületkor húzzák a zsinórt. Volt olyan is, hogy egész éjszaka egy csippanásom sem volt, de reggel 7-8 fele jött után több hal is.
Ha nem vagyunk kint a vízen, és otthagyjuk a horgászhelyet, mielőtt halak elkezdenek táplálkozni, akkor nem fogunk semmit. Ha az ember több vasat tart a tűzbe és mondjuk bojlizás közben úszózik, akkor éjfélre már olyan fáradt lesz, hogy nem lesz kedve kivárni a halak kapását.
Én sem bojlizom állandóan. Ha kimegyek egy nappali pecára, akkor nem is viszem magammal a bojlis cuccaimat. Egy match bot, néhány tartalék pálca és kész. Ha közben bojliznék, akkor lehet, hogy jönne hal, de túl rövid az idő, hogy kiderüljön mi az ideális időpont. A bedobott bojlis bot meg folyamatosan zavarna a horgászatban, és még ha nincs is kapás rajta, akkor is megosztom a figyelmem a két bot között.
Vannak más érveim is: családunk barátja Zs. Sándor nagyon jó horgász. Ő egyszer egy beszélgetés során két részre osztotta a balatoni horgászokat:
Vannak a helyi erők, akik a hegyoldalban kapálnak és ha látják, hogy változik az idő, akkor kimennek a vízre, de csak néhány órát maradnak kint. Nekik nem kell erőltetni a pecát, mert ha látják, hogy nem megy a hal, akkor hazamennek és kijönnek másnap és harmadnak. A Balaton nem szalad el, mert ők helyben vannak.
A túristának azonban minden pillanatot fel kell használni azért, hogy ott legyen a víz partján, amikor a hal jár. Ezért ő azt javasolta mindig, hogy a lehető legtöbbet horgásszunk a túra elején, hogy megtapasztaljuk milyen időszakban eszik a hal. Ezzel csak az a probléma, hogy ha hajnali 5-kor eszik a hal, akkor még sötétben kell kimenni, ami nagyon macerás.
Ilyenkor érdemes kint maradni a parton és bevárni a halakat. A másik probléma az, hogy az időjárás változással a halak táplálkozási időszaka is változik. Volt olyan hetem, hogy a hét elején 22-24 óra között jöttek a kapások, de a hét végére elcsúszott hajnalra a kapási időszak.
Sok fórumban olvastam, hogy a nem bojlis horgászok nem tartják horgászatnak a bojlizást, mivel a bojlis ember úgy is alszik, a hal megakasztja magát és utána csak ki kell csörlőzni. Ez erősen féligazság. Én nem azért alszom, mert lusta vagyok, hanem azért, mert kialvatlanul nem élvezetes a horgászat, és nem lehet ébren éjszakákat végighorgászni.
Ilyenkor nyűgös vagyok és egyáltalán nem vonz a horgászat. Legszívesebben hazamennék a jó puha ágyba, ahol nem esznek a szúnyogok, nincs 40 fok árnyékban, vagy nem csöpög a nyakamba a pára.
A bojlizásra rá kell készülni lelkileg. Az eszközök egy része elengedhetetlen, és pont azért találták ki, hogy kibírjuk a hűvösebb éjszakákat is. Ha közben feladjuk a harcot, akkor hal nélkül maradunk.
A javaslatom tehát az, hogy ha bojlizunk, akkor koncentráljunk a bojlis horgászatra és ne matchezzünk mellette. Higgyük a módszerben és ne cseréljük a bojlit 1 nap után kukoricára, mert így biztosa a kudarc. Ha csak simán szórakozni megyünk egy napra, akkor ne is vigyünk bojlis botot magunkkal!
Ezt a véleményt sokkal rövidebben is leírhattam volna a fórumban, de a magyarázat nélkül nem vagyok biztos benne, hogy érthető lett volna. Remélem írásom hasznos mankót jelent minden kezdő és hezitáló bojlihorgász számára.
