Nekem most a sátrakról, ernyőkről, sőt, a sátras ernyőkről kellene mindenféle okosságot összehordanom. A témát napokig lehetne ragozni, hisz egy-egy modell között óriási különbség lehet, és nemcsak árban. Az első sátor megvásárlása nem egyszerű dolog. Az ember nézeget, érdeklődik, bújja a különféle webshopokat, olvasgat, és kiválaszt először egy drága modellt. Aztán újragondolja az egészet, és vesz egy olcsóbbat. Végül vagy csalódik –általában ez van, ezért a rengeteg apróhirdetés- vagy nem, és örömét leli benne. A már meglévő darab lecserélése szerintem azért sem gyakori, mert egyrészt nem olcsó egy-egy jobb modell, másrészt nem nagyon lehet hamar leamortizálni őket –mármint a jobbakat.

A vízparton éjjel különféle helyen húzza meg magát az ember fia. Kocsiban kuporog, ernyő alá állított fotelben gyötri a derekát, a szabad ég alatt szenderedik álomra. Vagy sátorban –bojlis ágyon. (Olyan, szigorúan zöld színű kempingágyon, amiről az a szent meggyőződés, hogy a pontyfogás elengedhetetlen része.)

Általában azt tisztázza először a leendő tulaj, hanyan is húznák meg maguk benne. Sarkalatos probléma, mert egyenes arányosságot lehet vonni a nagyság-borulékonyság-beázási lehetőségek, és egyéb problémák között. A nagy, többszemélyes ponyvák általában elég nehezek. Ez jelen esetben kisebb gond, mert autóval közlekedve mérvadó bárminek is a tömege. Most vegyük sorra az egyes szempontokat.

Méretek: Valahol persze összefügg a férőhelyekkel, de nem feltétlenül. Ilyen például a magasság. Egy magas sátorban fel lehet egyenesedni, – persze nem az emberesebb méretű horgászoknak- jóval kényelmesebb. Ám a szükséges rögzítéseket, stabilizálásokat egy 170-180 centis kupolánál már nem egyszerű, megkockáztatom lehetetlen, hacsak nem valami pókhálószerű zsinórrendszerrel kötözzük ki a drága lakot. Ilyenkor szépen hagyja a csudába felajzott pecás, és inkább –érthető okoknál fogva- inkább a csalizásra, helykeresésre koncentrál.

Aztán egy hajnali vihar, nagyobbacska szél szépen élére hajtogatja a hiperszuper merevítő rudakat, és a kötögető nagymamákat megszégyenítő sebességgel gombolyítja fel a zsinórzatot. Minden cég azt állítja, az övé feldönthetetlen. Ilyen nincs! Úgy gondolom,egy százhatvanas belmagasság már több mint elég. Odabenn úgyis jobbára ülve és/vagy fekve tartózkodunk. Az alapterület nagysága akkor válhat szemponttá, ha gyakran horgászunk olyan helyen, ahol kevés hely jut sátorállításra. Pl: szigetek, meredek partoldalak alja, stb.

Zippzárak-varrások: Az alsó kategóriás –rabruhás, fenyőfás, madaras áruházak áruházak –modelleknél a tulajdonságok felsorolásából általában ez hiányzik. Alapvető, hogy minden varrás legalább egyik oldalról el legyen dolgozva, hogy a varrás közben keletkezett apró lyukakon ne tudjon beszivárogni a víz. Mivel a zippzáraknál a fogak nem zárnak soha sem résmentesen, így azokra legalább az egyik oldalon ildomos valami borításféle, ahogy a képen látható modellen is van. Amelyik darab nem rendelkezik ilyennel, azt ne vegyünk meg, mert biztos, hogy szivárogni fog. Ernyőknél, ernyősátraknál fokozott jelentősége van!
{KEP::8467::302::center::}
Merevítő-és tartórudak: Cövekeknél először úri bolondságbak tűnhet, de a napi rutinban óriási szerepet kaphatnak a cövekek is. Az olcsó modellek egyszerű kihegyezett fémrudak, fémcsövek. A legjobb megoldás ha menettel ellátottak, a végükön pedig van valami markolatféle. A mentes rögzítő cöveket le lehet tekerni a köves talajba is, és nem kell püfölni. A parti csapkodás, kalapálás nem valószínű, hogy jó hatással lesz majd előttünk a haljárásra. A merevítő rudak végein mindig legyen fémborítás. Hiába írnak rá ilyen-olyan hangzatos szöveget, ne higgyük el. Annyi feszítőerőnek lesz kitéve egy-egy illesztés, hogy be fog repedni előbb-utóbb. A tagok közti gumis rögzítés csak akkor jó, ha később cserélhető, mert a használat közben nyúlni fog.

Egyéb kapcsolószerek: a különféle tömegtermékeket milliószámra termelő világunkban az apró, de fontos alkatrészeket műanyagból készítik. Akik olyan rod-podot használnak, ahol a fontos kapcsolásokat műanyag részek biztosítanak, lehet, hogy találkoztak már ezek törésével. Sajnos ezek nehezen pótolhatóak, az s idő vasfoga sem épp kímélőleg hat rájuk. Ha lehet, mellőzzük az ilyenek.
{KEP::8468::302::center::}
Rétegek: Sokan állítják, hogy elég az egy réteg, mert az is vízálló, szélálló, satöbbi. Biztosan, de ha egy mód van rá a két rétegű modelleket. Ezek hőszigetelése, beázásvédelme, pára elleni lecsapódás megakadályozása az igazi. Nem érdemes ezeken spórolni. Itt jegyzem meg: mi a jellemző az egyes cégekre? Ott sarcolják a vevőt, ahol csak tudják. Külön-külön adják el neki a külső borítást, a feneket, néha még a cöveket is. No komment…

Garancia és garanciaérvényesítés: nagy pártja vagyok az ebay-es, és egyéb vásárlási megoldásoknak, de ez az a darab, ahol nem érdemes spórolni. Ha megsérül, vagy garanciális hibái előbb-utóbb kijönnek, nehéz lesz érvényesíteni jogos igényeinket. Számlákra, papírokra érdemes vigyázni.

Csomagolás, egyebek: talán mondani sem kell: mindig tisztán és szárazon, szépen összehajtva csomagoljuk el. Van olyan, hogy a zord idő hazazavar minket, és úgy sárosan, vizesen tömjük bele a tokjába. Otthon mindenképp tisztítsuk meg, és szükség esetén kezeljük le a megfelelő impregnáló és tisztítószerekkel. NikWax-ot és társait javaslom. Természetjáróknál, hegymászóknál ha bevált, nekünk is jó kell legyen. Divatossák kezdenek válni az egyes régek közé mágnessel rögzíthető belső lámpák. Nagyon jó kis megoldások, de vigyázat!

Egy réteg esetében a lámpánál be fog ázni, mert a mágneses részek összenyomják az anyagot, és ott beszivárog a víz. Két réteg esetében ara kell ügyelni, hogy a külső réteg hozzá ne érjen a lámatest valamelyik részéhez. Ha egy modellnél nincs pénzmag, hogy a komplett rendszert –alj, sátor, külső réteg, cövekek, esetleg pótló merevítő rudak- akkor apránként, de mindenképp szerezzük be előbb utóbb.
{KEP::8469::302::center::}
És az üdítő kivételek, újdonságok: Egyes cégeknél megjelent egy új technológia. Feltalálóját keresve a tyúk és tojás problémájába ütköztem. Ez kevésbé érdekes, de maga az ötlet sokkal izgalmasabb. Képzeljünk egy kupolasátrat, vagy egy fél narancsot, ami a vágott felével lefelé áll. A narancs gerezdjeit pedig a sátor oldalában a bizonyos szintenként körbefutó merevítő rudakhoz lehet hasonlítani. Ez a sok rúd pedig mind egy-egy pontban fut össze a földön. Ez a lehető legnagyobb stabilitást eredményezi.

Hátránya, hogy nagy, és nehéz, nehezen csomagolható, ill. ha egy-egy (alkat)része megsérül, akkor az egészet kompletten kell cserélni. Nem olcsó mulatság ez a rendszer, de nagyon tartósnak tűnik. Mivel maga a szövet ezekre a rudakra van függesztve, így a külső réteget szépen rá lehet teríteni anélkül, hogy a két réteg egymáshoz érne. Ezáltal egy rendkívül jó hőszigetelő képességű, és tényleg teljesen vízhatlan parti lak alakítható ki. És végül egy trükk: a mentéstechnikában használnak egy csuda anyagot, az ún.: izolációs fóliát.

A hőszigetelt csalitartó hűtőtáskák belsejét is ebből készítik. A fényes fele visszaveri a fényt, a matt melegedő magába, ill. maga alá zárja. A kihűlés szélén álló embereket ebbe takargatják. Szépen lassan melegedik fel a bele takart ember. Ha a fenékszövet alá és lehetőség szerint a két réteg köz is terítünk egyet-egyet, úgy, hogy a fényes része mindig a sátor belseje felé nézzen.

Így már jóval nagyobb hatékonysággal tud dolgozni a hideg időben munkára fogott sátorfűtő. Ez körülbelül egy-két ezer forintos pluszkiadással és lényegesen nagyobb komfortérzettel jár.
A kényelem tovább fokozható egy, a bejárathoz leszúrt napernyővel. Az árnyadó textil alatt hűsölve abban a tudatban lehet nyugodtan kortyolni a hideg sört, hogy jöhet bármi, biztonságban tudunk pihenni.
{KEP::8470::302::center::}
teteje | vissza