Egy őszi élmény
Minden évben eljön az a pillanat, amikor úgy érzem túl, vagyok az év utolsó horgásztúráján. Tudom, hogy rövidebb egy napos horgászatokra még majd tudok időt szakítani, de az igazi horgászatnak ezennel vége.Éppen ilyen gondolatok jártak a fejembe, amikor már késő délután belefásultam a munkámba. Telefonom rideg csörgése zökkentett vissza.
Megörültem, amikor megpillantottam a kijelzőn a „Dávid hív” feliratot.
- Na mintha tudná, hogy éppen a horgászaton elmélkedem! – gondoltam, mert ha Dávid barátommal beszélgetek, szinte lehetetlen, hogy ne kerüljön szóba a kedvenc hobbink.Ugyan olyan megszállott, mint én, és már több közös horgászaton bizonyította, hogy eléggé egy húron pendülünk.
- Szia, te figyelj csak, nem megyünk horgászni? – vágott a téma kellős közepébe, a tőle megszokott lendületességgel.Kezdeti gyenge kifogásaim, úgy, mint munka, barátnő….., és hasonlók „ nagyon hosszú” ideig, úgy 20 másodpercig tartották magukat, és már tárcsáztam is a merenyei tógazdát. Szerencsére volt szabad hely a kinézett időpontra, úgy hogy 4 napig miénk a 14-es hely.
Addig már csak másfél hét, és innentől aztán felgyorsultak az események. Gyors egyeztetés a „mit eszünk, mit viszünk” kérdésekben, és hát, mint mindég a „mindent viszünk, sokat eszünk” variáció állt elő, így dugig pakolva az autót hamar el is érkezett a ködös reggel, amikor Baranya megye felé vettük az irányt.Kora hajnali sötétségben, a felszálló ködfoltok között, az út nem volt túl izgalmas, egészen addig a pillanatig, amíg egy szerencsétlen őz, nem döntött úgy, hogy összeméri erejét, az autóm elejével.
Az ABS lüktetése a talpam alatt….., nagy csattanás, szétrepülő műanyag alkatrészek rombolták le egy pillanat alatt, az elképzelt gondmentes túra illúzióját. Igazán olyan érzés fogott el, hogy minek is jöttem már megint horgászni, és legszívesebben hazamentem volna, de az autó megvizsgálása, és az esemény utáni öt-tíz perc elteltével, már derűsebbnek láttam az egészet.Ekkor még nem is sejthettem milyen szép élményekben lesz részünk. Az autó szerencsére hajtható állapotban maradt, és lassan, döcögősen, de megérkeztünk.
Van egy olyan szokásom, hogy minden alkalommal, amikor megérkezem a vízpartra, nem esek neki a kipakolásnak, hanem adok magamnak pár percet, és kiállok a part szélére, és csak nézem a vizet. Valahol ez az a pont ahol próbálok ritmust váltani. A pörgő, városi, munkahelyi zakatolás után nagyon jó érzés mélyen beszívni a víz kellemes illatát, és visszakapcsolni egy-két fokozattal lejjebb.
- Na gyere már pakolni, mit ácsorogsz! – szólongat a barátom, és már szedegeti is ki a cuccokat a kocsiból.
- Ennyit a vízparti eszmefuttatásomról. - mosolyodom el, és már pattanok is. Bójáinkat próbáltuk szokás szerint sávokban szétszórni, hogy minél nagyobb területet behorgásszunk, és lássunk melyek azok a távolságok, amelyek működnek.A meghorgászandó helyek kialakításánál még egy fontos dolog van. Iszapos vagy nem iszapos?
Én szeretem inkább a keményebb, minél vékonyabb iszap réteggel bíró területeket meghorgászni, de itt Merenyén azért más a helyzet. Az iszaposabb, tubifex-el teli részek legtöbbször a legjobbak, úgy, hogy ezt a szempontot is igyekeztünk figyelembe venni, és így elhelyezni dőlő bójáinkat.Általában saját bojlikkal horgászunk, és a mostani favoritok a büdös-halas, halas-epres, illetve a ratafia ízesítésűek voltak.
A legnagyobb gonddal mindég az etetésnél szembesülünk! Mennyit, mekkora területen, és milyen arányban? Sokszor még a horgászatok előtt komoly eszmefuttatásokra kerül sor ezzel kapcsolatban, és sok extrém ötlet is felmerül, de valahogyan nem nagyon tudunk elválni a már többször bizonyított két, három marék pellett, és tíz-húsz szem bojlis, etetéstől. Lehet, hogy egyszer tényleg kísérletezni kellene?
Talán igen, de ez alkalommal jól bevált ez a taktika is.Miután mindent szépen elrendeztünk, és a végszerelékek a megfelelő helyre kerültek, szépen kialakítottuk a kis táborunkat, és felállítottuk az ideiglenes szállásainkat, a sátrakat. Az időjárás nagyon kedvezett, hiszen kellemes ősz végi napsütésben kezdhettük meg az év utolsó túráját. (A
{KEP::7956::273::center::Táborunk}
Éppen hozzákezdtem a már - már rituálévá vált első kávém elkészítéséhez, amikor szép komótos kapást reagált le az elektromos jelző.Kedvenc kávés bögrémre fittyet hányva nagyívben hajítottam el, és mint egy idegbeteg rohantam a középső botomhoz. Valahogyan nem tudom levetkőzni, azt a tulajdonságom, hogy minden kapásra, olyan őrült módon reagálok, mint amikor életemben először meghallottam a kapásjelzőm hangját. A haverok sokszor ugratnak is e miatt, és talán igazuk is van, mert elég hosszú a kapáskor leamortizált eszközeim listája.
A bögre ezúttal megúszta a kalandot, nem hiába van fémből, én pedig remegő lábakkal fárasztottam az első halunkat.
Nagyon izgultam, mert aránylag kis 6-os horgot kötöttem fel, és éreztem, hogy az első jelentkező nem is rossz hal. Idegességemnek hangot is adtam, és barátom már hozta is a csónakot, és már siklottunk is a halunk elé. Szeretek csónakból fárasztani, valahogy sokkal jobban lehet minden pillanatot élvezni.
Most is gyönyörű volt, ahogy a tükörsima vízen, a könnyű csónakban követtük halunk minden mozdulatát. Pár pipáltatás után sikerült megszákolni egy szép tükörpontyot. A súlya valamivel 15 kg felett volt, és a visszaengedésekor futott át rajtam, hogy jéé már el is felejtettem a reggeli kellemetlenségeket. Hát igen, mert horgászom! És ez egyszerűen jó, és megnyugtat!
{KEP::7957::273::center::A gyönyörű 15-ös}
Visszahordtam a szereléket, egy picivel többet etettem a szokásosnál, és újra próbálkoztam a kávémmal. Jó nagyokat kortyolgattam bele, mintha éreztem volna, hogy ez sem éri meg a végét. 10 perc sem telt el az előző akció után, és újabb kapás, újabb szép hal. Ez is tíz feletti. Nagyon örültem neki, és tényleg nem számítottam ilyen kezdésre.De ilyen folytatásra sem. Szinte óránként fogtuk a halakat, és egy-két hosszabb szünettől eltekintve állandóan mozgásban tartottak bennünket kedvenceink.
{KEP::7958::273::center::Hibátlan töves}
Ami érdekes volt, hogy az első három kapás nekem jött, és az összes a halas-epres bojlira, ezek után adtam belőle Dávidnak is, és egy órán belül ő is megfogta az első pontyát. Ebben a szakaszban szinte csak ez a csali működött, viszont második nap reggel barátom összekötötte a két közelebbi bójáját, és nagyobb mennyiségű ratafia aromával ízesített, saját maga által kreált bojlit szórt be. Ezek után kora délutántól megfordult a kocka, az ínyenc pontyoknak már csak ez a csali nyerte el a tetszésüket, míg nálam viszonylagos csend következett. Aránylag hamar eszméltem, és most én kértem a nyerő étekből, és láss csodát nálam is beindultak a kapások.
Nagyon szépen fogtunk, és az átlagsúly szinte végig tíz kiló felett volt.
{KEP::7959::273::center::Szép amúrokat is fogtunk}
Dávid barátom már csak egy igazán szép halért fohászkodott, és hát, mint minden ezen a túrán, ez is teljesült. A második éjszakán, olyan éjfél körül egy nagyon gyenge kapásra kontrázva, szinte a partig alig küzdő 18 feletti tükörpontyot szákolhattam neki.
{KEP::7960::273::center::Puszit a kicsikének}
{KEP::7961::273::center::}
Szinte gyermekien örülve járt el egy indián táncot, miután figyelmesen visszaengedte a túra legnagyobb pontyát.
Az ottlétünket sajnos egy nappal le kellett rövidítenünk, de így sem panaszkodhattunk, egy olyan horgászaton vehettünk részt, ami után kellő élmény anyaggal rendezhettük el a felszereléseinket a téli pihenőre.
{KEP::7962::273::center::}
Később még sokat beszélgettünk, hogy miért is sikerült ez a túra ilyen jól, de ugye biztos választ nem lehet adni, csak találgatni. Több tényező is befolyásolhatta az eredményt, de úgy gondolom, hogy a kulcs az időjárásban volt. Ekkora estek az első hidegebb éjszakák, és volt hogy a nappali kellemes napsütést, -4 fok váltotta éjszaka. De ugye a horgászatban semmi sem biztos, és lehet, hogy egészen másban keresendő a dolog nyitja, de azt hiszem talán ezért is szeretjük ezt a hobbit annyira. Nincs biztos hely, nincs tuti csali, mindég jó módszer, csak az a bizsergető érzés állandó. Remélem nem is szűnik meg soha!
