Tííííííííííí, tííííííííííí, tíííítíííítí.
Ijedten kapom fel a fejem. Keresem a kellemetlen zaj forrását. Könnyű dolgom van, mert ekkor bekapcsolódik még egy zaj az egyhangú és idegesítő hang mellé. Tiriritiriritiriri…….Hát, hogy őszinte legyek, nem egy Wagner darab akkordjai jutnak eszembe a fülembe kellemetlenül betolakodó zajok hallatán. Bár, valamiben hasonlít. Kaján mosoly jelenik meg arcomon. Nem, nem a minőségében hasonlít. Abban kétségtelenül nem.
De a hosszúságában már konkurenciát jelent Wagner úr darabjainak. Innét gondolatban már csak egy apró ugrás, és eszembe jut Rejtő regénye. Gyermekkorom egyik kedvenc olvasmánya. Hát hiába, a klasszikusok. Arcomon mosollyal nézek jobbra, a még mindig mindenféle kellemetlen, idegesítő elektromos zörejeket kibocsátó társaság irányába. Hamar tudatosul bennem, hogy nem sok okom van mosolyogni. A háromtagú társaságnak még csak két tagja jutott el a kipakolásban odáig, hogy bedobott egy-egy botot. Ők azonban a fújdogáló szél miatt nem boldogulnak szerkezeteikkel.
Izzadságtól gyöngyöző homlokkal, az elektromos kapásjelzők hangját túlüvöltve adják egymásnak a jobbnál jobb, vagy legalábbis annak gondolt tanácsokat. Azonban mindhiába. Azok csak rendületlenül kiabálják világgá létüket, és a nem létező kapás örömét. Reménykedem abban, csak észhez térnek, és látják, hogy az amúgy okos kis szerkezetek itt és ilymódon most ezekkel a hagyományos kapásjelző gombákkal bizony használhatatlanok.
A harmadik még bőszen próbálja leszúrni a bot tartóját, amelynek végén már ott látszik a következő elektromos kapásjelző szerkezet. Szerencsére még nem jutott eszébe bekapcsolni. Nem, talán észhez tért, mert azt látom, leszereli. Megnyugodtam. Ha neki van annyi esze, hogy ne használja, akkor talán a többiek jó példát vesznek róla! De nem! Jajj, ilyen csak a börleszkekben van! Elővesz a táskájából egy ránézésre is minimum kilós kalapácsot, és elkezdi mérgesen püfölni szegény jobb sorsa érdemes bot tartót. Szétveri a menetet, és a csendet. Na jó, ez utóbbinak már amúgy is mindegy volt..
Hát nem!Én ezt nem bírom. Elkezdek összepakolni. Mire mindent összeszedek, rendben bepakolok a táskámba, és mire minden a helyén, elcsomagolva, már hat csipogást, trillalát, bipezést, van szerencsétlenségem hallgatni. Sietősre veszem lépteimet, és már-már futva menekülök, lehetőleg minél messzebb a zajongó társaságtól. De hiába szaladok már hosszú percek óta, a zaj egyre erősebben hallatszik fülemben. Gyorsítok! Majd megint gyorsítok!
Már futok teljes erőmből, sőt, már az életemért futok, szabadulni akarok a zajtól, de nem megy. Elhajigálom cuccaimat, fogamat összeszorítva próbálok még gyorsabban szaladni, de nem megy, hiszen már kapkodom a levegőt, patakzik rólam a víz.Óriási sóhajjal ébredek! Remeg minden izmom. Tágra nyílt szemmel meredek a zenélő ébresztőórára. Agyam mélyén megszólal egy halk hangocska. CSAK ÁLMODTÁL.
Írta: Nyika Sándor
