Mindig nagy sóhajok közepette olvastunk írásokat, több napos horgásztúrákról, horgászversenyekről. Kiváltságos embereknek hittük és tartjuk mai napig azokat, akik egy évben több nagyobb túrára is el tudnak menni. Egy-két éve csupán álomnak tűnt az egész. Augusztusban történt hogy a Haldoradó horgászportál fórumán olvastam egy amatőr 100 órás bojlis verseny megrendezéséről.

{KEP::6204::230::center::}

Tavaly augusztus környékén találkoztam először a bojlis horgászattal, akkor még természetesen csak gyári golyók formájában. Abból is kerestük a viszonylag „olcsóbb” termékeket. Fiatal családépítés előtt álló legények révén nagyban függött a közös kasszától, a horgászat mennyisége, és minősége is! Viszont az első nagyobb testű ponty megfogása után „elszabadult a pokol”. Szerencsére anyagi helyzetünk is egyre jobban biztosította az egyre komolyabb felszerelések és a jobb minőségű csalik bevetését. Ennek fényében elhatároztuk, hogy a 2007 nyarán mi is elindulunk életünk első hosszabb túrájára. Sajnos ez egészen szeptemberig nem sikerült, egy 24 órás Merenyei sikertelen horgászatot kivéve.

Augusztusban lettem figyelmes egy amatőr versenyre, amit nekünk is könnyen elérhető távolságban rendeztek Először persze gyorsan elsiklottam felette, és csak pár nap után vetettem fel az egyik horgásztársamnak, aki nagyon pozitív szemlélettel világított rá eme amatőr verseny előnyeire. Szerény számításaink során kiderült, ha simán versenyi keretek nélkül mennénk el erre a Hortobágyi Nemzeti Park területén elhelyezkedő közel 30 hektáros tóra pecázni, akkor is többe kerülni a napijegy, mintha befizetnénk a nevezési díjat.

Ami igaz az igaz csalira kb. „mégannyit” rá kellett költenünk de hát mégiscsak a 100 óra az 100 óra. Szándékosan nem írok árakat, nem szeretném, ha az írás az anyagiasságba menne át! Gondoltuk tehát, hogy túl sok esélyünk nem lesz de ilyen hosszú távú horgászaton még úgy sem voltunk, így hát fogjuk fel egy „örömpecának”! Bár még soha nem jártunk ezen a tavon, azért az elhatározás megszületett: Menjünk horgászni!!! Már csak egy „kis” gond volt! Az asszonyjelölt társak beleegyezése! Számomra is meglepő módon, drága párom elég hamar megbarátkozott a gondolattal. Gondolom látta rajtam a hatalmas lelkesedést, ezért nem ellenkezett. Ezúton is köszönöm neki!

Gyors telefonos regisztráció, nevezési díj átutalása (mint kiderült az utolsó pillanatban) után nekiláttunk a felkészülésnek kb. 2 héttel a verseny előtt.Nem akartunk egekbe szökő összegekért bojlit vinni, ezért próbáltunk olcsó megoldást keresni az etetésre. Egy 40literes hordóban áztatott kukoricát, és főzött zacskózott kukoricát szántunk erre a célra, 20mm-es halibut pellettel és kisméretű carp pellettel „megbolondítva”. 15 doboz konzerv csemegekukoricát használtunk még fel a 100 óra alatt.A versenyre összesen 10-12 kg! bojlit vittünk, 16-20 mm-ig. Ebben volt otthon gyúrt tintahalas-polipos, gyári tintahalas-polipos, epres-jégkrémes, frankfurti kolbászos, kagylós, májas.

{KEP::6205::230::center::Mint a nagyok, csak kicsiben}

Mivel a versenyen 2 horgász és 1 segítő szerepelhetett, ezért az utolsó pillanatokban csatlakozott hozzánk egy nagyon jó gyerekkori cimborám. Akinek nagyon hálásak vagyunk. Az indulás előtti este összedobtam 4 db dőlő bóját. Ami után már csak a csónakellenőrzés következett ekkor derült ki, hogy kölcsönkért összehajtogatott gumicsónakon keresztülhajtott egy egérsereg, ami az óvodai szalvétamutatvány lemásolva nagyjából 18 lyukat varázsolt a csónakra! De hál’ istennek egy nagyon kedves barátunk tudott szolgálni egy másik csónakkal!Egy-két Texas Hold’m meccs után izgatottam hajtottuk le a fejünket

Reggel 6 órakor indultunk Nyírbátorból Hortobágy felé. Ami pontosan 100km-re van tőlünk. 8: 15 perce zökkenőmentesen megérkeztünk. A regisztrációnál szembesültünk a ténnyel, hogy nincs csapatnevünk. Na ekkor ünnepélyes keretek között megalakult: a CARPFRIENDS BOJLI TEAM. Félve néztünk végig a megjelent sporttársakon, akiken már látszott, hogy nem először járnak ezen a vízen. Na de fel a fejjel, jöhetett a sorsolás.

Nem nagyon voltunk tisztában azzal sem, hogy mi számít a tavon jó vagy rossz helynek, ezért teljesen Attila segítőtársunk kezében voltunk. Érkezési sorrendben húztuk a húzási sorrendet, majd a sorrend szerint a horgászhelyet. Attila (mint utólag kiderült) szerencsés kezének köszönhetően az ötös horgászhelyet kaptuk. Ami „állítólag” jó pályának mondható. A tó másik szegletében lévő horgászhelyen egy nagyszerűen kialakított stég várt minket, ahová 20 méteres bejáró vezetett. Aztán megláttuk álmaink helyét! Egy majdnem 20m2 –es stég gyönyörű buszmegállóhoz hasonlító egyik oldalt nyitott faházzal. Ettől komfortosabb horgászhely nem található ezen a gyönyörű tavon.

{KEP::6206::230::center::}
{KEP::6207::230::center::Komfort a javából}

Szóval minden adott volt egy felhőtlen és élményekben gazdag 100 órás horgászathoz. Direkt nem a verseny szót használom, mert tényleg nem úgy álltunk hozzá! A gyors összeszerelést követően 11 órakor kezdődött a csónakos etetés. Krisztián barátom kezdte az első napon. Egy nap csak egyszer lehetett csónakkal vízre szállni. Ez a többi napokon 8 és 9 óra között történhetett meg!

Társam a kezdeti evezőlecke után már gyorsabban száguldozott, mint motoros szomszédaink. 4 bottal horgászhattunk, 3 bóját helyezhettünk vízre a szabályok szerint. Mivel a horgot csak dobással juttathattuk a vízbe próbáltunk olyan távolságba bójázni, amit bármikor pontosan megdobunk. A legtávolabbi bójánk kb. 100-110 méterre volt a többi jobbról- balra haladva 25-30 méterenként 5-10 méterrel közelebb. Negyedik „bójának” a pályánk bal oldalán elhelyezkedő nádszigetet választottuk.

A verseny szeptember 19-én, szerdán egy déli dudaszóra indult el. Látva szomszédaink ténykedéseit rájöttünk, hogy nem is látszunk kezdőknek, ennek örömére megnyitottunk egy jó üveg konyakot, amit pincehidegre hűtött, árpakoktéllal kísértünk. Én a szerelékek hangolásával és a belső tábor kialakításával foglalatoskodtam, míg 2 társam a stég 20méteres bejárója előtt sátrat állított. Mint később kiderül mindhiába. 

{KEP::6208::230::center::A sátor, ami csak a tároló szerepét töltötte be.}

Alig telt el 1óra 20 perc a versenyből, amikor a nádsziget mellé dobott édes ízvilágú bojli nagyon kapós lett valakinek. Mivel csak én voltam a stégen Krisztián botját kellett gyorsan kezembe kapnom. Finom akasztás után érezhetően méretes példányra gyanakodtam, de sajnos egy heves rángatózás után üres horgot csévéltem ki a vízből. „-Mindenesetre kezdésnek nem rossz” -summáztuk a történteket. 3 óra elteltével a mérlegelő „brigád” nagyszabású kapástalanságról számolt be nekünk. Tehát eddig vezettünk egy elmaradt hallal. :)

Este előkerültek a pókerzsetonok és kártyával ütöttük el a kapástalan napnyugtát, némi ital társaságában. Mivel „kreatív érzékünk” egyre jobban kezdett beindulni elhatároztuk, hogy a stégen álló nyitott oldalú faház védtelen részére ponyvát kötünk, és mindhárman megférünk alatta éjszakára. Némi rendrakással és a felesleges cuccok kihordásával ez józan fejjel is kiváló ötletnek bizonyult. Az akkus lámpánk alatt éjfélig kártyázgattunk, majd matracfújás és újradobás után elaludtunk.

Szeptember 20. hajnali 4: 45 kor füstölős kapásra keltünk. A jobb oldali, legszélső, legtávolabbra dobott botomon, frankfurti kolbászos bojlira volt kapásunk. A leggyorsabban Krisztián észlelte a kapást. Hirtelen, nem tudván milyen rendezvényen van, a faház, fával fedett oldalán próbált lyukat képezni saját fejével. A második próbálkozás után rájött hogy ez nem fog menni ezért a ponyvás oldalt választotta. Sikeres bevágása után én is kikecmeregtem a jó meleg hálózsákból, és kifárasztottam az első halunkat. Ami sajnos nem ütötte meg a szabályokban szereplő 3000 gramm súlyhatárt. Szomorúan vettük tudomásul és visszabújtunk.

Reggel 7 órakor ejtős kapásra ugrottam ki az „ágyból”. Mire kiértem éppen irány változtatott és egyenletes húzta ugyanazt a csalit ugyanannál a bójánál. Sajnos ez a hal sem szárnyalta túl a 3 kilós „álomhatárt” . Minden botot újracsalizva küldtünk vissza.Ezután viszont nagy hibát követtünk el. Visszafeküdtünk aludni. Ezáltal sikeresen átaludtuk az aktuális napi etetést! Ez van. Segítőtársunk kocsiba pattant és fenséges reggelivel lepett meg minket a közeli település „bevásárlóközpontjából”.

Sajnos a nap legfontosabb történése az 13:00 körül felszolgált halászlé volt. A kitűnő szervezésnek köszönhetően minden nap ízletes ebéddel szolgáltak a horgászoknak. Kérésünkre gázüzemű berendezést prezentáltak az esti bográcsunk alá, mivel nemzeti park révén a tűzgyújtás tilos volt.

{KEP::6210::230::center::Attila főszakács szerepben}

Este 19 órakor viszont megtört az egész napos csend. Ez főleg azért volt fontos, mert már volt olyan csapat, aki 20-25 kilót is mérlegelt. Egy szó, mint száz! Megvan az első halunk. 5, 9 kg tükrös. Szintén a legtávolabbi bója és szinten ugyanaz a csali!
Nagy örömre „gyógysöröket” bontottunk és figyeltük a tükörsima gyönyörű naplementét. Aggódva vettük észre hogy a halak 30-40 méterrel, bójáinktól beljebb mutogatták magukat. Elhatároztuk, reggel áthelyezzük bójáinkat. 23 óra körül természetesen újracsalizás után, mindannyian lefeküdtünk aludni.

{KEP::6209::230::center::Csodálatos naplemente}

Éjszaka 1 órakor megérkezett a második mérlegelhető halunk, ami 6, 2 kg volt. A változatosság kedvéért újra az én jobb oldali botomon a legtávolabbi bójánál.Reggel órára keltünk 7: 00 –kor. Kiporcióztuk az etetőanyagot és kezdődhetett az etetés. Mivel minden kapás a szélső, jobb oldali álláson volt, ezért minden bóját jobbra toltunk kb. 30 méterrel és a maximális dobótávolságra helyzetük. Ami szerény becslésünk és képességeink szerint 120-130m közé eshetett. Az etetést 2 bóján tintahalas-poliposra cseréltük, és csak konzerv csemegekukoricával, és félbevágott bojlival etettük. (bójánként 1 kg) egy bója maradt „édesen”, egy, pedig fűszeres kolbászosan.

Minden erőmet összeszedve, fogcsikorgatva, (néha harmadjára) tudtam megdobni az etetést. Ehhez hozzátartozik az is, hogy Krisztián barátom dobótechnikája nem nevezhető túl híresnek, ezért mind a 4 botot innentől nekem kellett bedobnom.
Tehát 21-én (péntek) reggel megtörtént a bójaáthelyezés és csaliváltás. 3-4 óra múlva már jelentkeztek is az első kisebb kapások és határozottan látszott a mozgás a bójáink körül.

Délután 1 órakor meg is érkezett a 3. mérlegelhető hal. 3, 9 kg-ot nyomott. (1kiló ólommal a gyomrában,- de ez csak vicc, természetesen ) Délután 5 órakor egy nagyszabású tisztálkodási túrára indultunk Attilával, egy a szervezők által előre megbeszélt hortobágyi hotelbe. Krisztián barátom nyugtatva engedett el minket, hogy ne izguljunk út közben, mire visszajövünk, tele lesznek a pontyzsákok.

Este 7 körül érkeztünk vissza. Diadalittas barátom büszkén mutat a vízbe, hogy emeljem fel a zsákot. Amit nagy nyugodtan egykézzel akartam végrehajtani. De rájöttem, hogy „kétkezes” hal van benne. Mérlegelés után 10, 5 kg-ot nyomott a termetes tükrös. Ezúton is szeretnék gratulálni társamnak az eddigi legnagyobb halához. Ráadásul távollétünk alatt még egy vesztése is volt. Ezzel a hallal kellőképpen nyugtatta magát, és háromnegyed 9 tájékán gyorsan fogott még mellé egy 5 kilós kistestvért is. Mind a kettőt tintahal-polipos csalival. Ekkor már méltán kiérdemelte a nap horgásza címet! Éjfél körül már mindannyian elaludtunk.

{KEP::6211::230::center::Hiába mondom!? Tartsd rendesen! 10.5kg}

Annyira mélyen aludtunk, hogy alig bírtam felkelni a hajnal 5-ös kapásra, ami egy 6, 4. kg-os nyurgának volt köszönhető. Fárasztás után bíztattam a többieket, hogy ne feküdjenek vissza, mert mindjárt itt az etetés, de nehéz beszélni az „álomból felriadt” embernek, ezért „még egy kicsit” -mondatokat suttogva ledőltek. Bezzeg nem kellett szólnom egy szót sem 30 perc múlva, amikor hatalmas, kirohanós, füstölős, kapás jelentkezett a Krisztián balos botján.

A másodperc törtrésze alatt kimászott a hálózsákból és már fárasztott is. Szépen tolta felénk a vizet a hal, gyorsan megállapítottuk, hogy amur lesz. Az is lett! Reggel 7 kor, ágyból kikelve, gyengén, ”cirka” 15 perces csata közben féltünk, hogy álomszuszék kollégánk hamarabb kifárad, mint a szép torpedó. De végül sikeres szákolás következett: 9, 6 kg.

{KEP::6212::230::center::9.6kg, nem rossz ébresztő}

Szeptember 22-e szombat. 13:30 4.8kg; 18:05 7.9kg; 18:30 6.4kg; 20: 45 7.5kg; mind-mind a polipos-tintahalas golyóra. Valahonnan előkerült egy izomlazító kence is, ugyanis 4 bot folyamatos dobálása miatt a két kezem vállból akart leszakadni ezért elkelt egy kis lazítás. Ezért cserébe a csövezést Krisztián barátom végezte.

Ezután, a szép nap után egyre jobban el kezdett érdekelni minket a verseny aktuális állása.A mérlegelő kollega segítségével kiszámoltuk, hogy a harmadik helyen állunk, kb. 84 kg körüli mérlegelt hallal, nem is sokkal lemaradva a másodiktól. A szomszéd stégen versenyző csapat szinte behozhatatlan előnnyel, 130-140 kilóval biztosan vezetett. Attila segítő barátunk délután nem volt velünk, ugyanis hivatásos labdarúgó révén kötelezettségei voltak. Viszont este 9-re már vissza is ért 3 nagy adag még meleg házi töltött káposzta kíséretében.

Nagyon szeretem a töltött káposztát, de ilyen körülmények között és ebben a helyzetben talán most esett a lehető legjobban! Köszönjük a drága mamának! Vacsora és nehézkes újradobás után Attilával aludtunk. Krisztián barátom úgy döntött nem jön be a védett helyre, és kint éjszakázik, ugyanis nem akar az utolsó éjszaka halat veszíteni! Ezt nagyon jó tette!

{KEP::6213::230::center::Egy hibátlan nyurga}

23. vasárnap az utolsó nap. Ne haragudjatok, ha most már csak a meztelen adatokat közlöm, de nagy változások már nem történhetnek. Kapás-felugrás-fárasztás (vagy vesztés) - merítés.1: 15 3, 9 kg; 2: 37 4, 6 kg; Eljött az etetés ideje! Feljegyzéseinkből tisztán látszott, hogy az etetés (csápolás) után, délután 6 óráig nem nagyon fogtunk halat. Mivel a verseny délután 4 kor véget ér, ezért úgy döntöttünk, hogy nem megyünk be!

Ezt erős csövezéssel próbáltuk pótolni. Így utólag, lehet hiba volt, de ez már soha nem fog kiderülni. A lényeg, hogy a 4. helyen álló csapat nagy hajrába kezdett és simán utolért minket, sőt még az 5. helyen álló team is 2-3 kilóval előttünk állt. Nagyon szomorúak lettünk, mert közeledett a vége életünk eddigi legnagyobb közös horgászélményének. És már eléggé átjárt minket is a „verseny-feeling”, szóval sajnáltuk a dobogót. A gyors információáramlásnak köszönhetően megtudtuk, hogy a harmadik helyről már szinte biztos, hogy lecsúsztunk. Viszont a negyedik helyért óriási csatában vagyunk, ugyanis 3-4 kilóval vezettek elöttünk.

Egy szlogen született túránk alatt, ami számunkra szállóigévé vált:„Majd jőni fog, ha jőni kell a nagyszerű kapás” ez úgy látszik helytálló lett, mert 15: 30-kor a verseny vége előtt fél órával, erőteljes húzással indult meg Krisztián botja. Amit nagyon pontosan nagyon precízen remegő kézzel fárasztott ki! 5,8 kg-os tükrös. A következő 20 percet imával töltöttük, hogy ne fogjon semmit az 5. helyezet. Az eredményhirdetésig nem volt már semmilyen hírünk a fogásokról, ezért nagy izgalommal vártuk a ceremóniát.

Csodálkozva hallottuk, hogy a hatodik helyre azt a csapatot sorolták, akiket a negyedik helyre vártunk, majd nagyon örömmel fogadtuk, hogy az ötödik helyre sorolt csapat neve sem hasonlított a miénkre. Több izgalom nem maradt, így hát a számunkra mindenképpen előkelő negyedik helyen zártuk első kis versenyünket, 88120 grammal. Ami 14 mérlegelhető fogásból adódott össze.

1. 177520g
2. 102940g
3. 102900g
4. 88120g
5. 85220g
6. 84470g
7. 65320g
8. 56000g
9. 53720g
10. 52500g
11. 48400g
12. 38920g

A verseny legnagyobb hala: 11.982g volt.

{KEP::6214::230::center::balról Krisztián, jómagam, és Attila}

Az első hat helyezett díjazva volt, így hát egy-egy tágas válltáskával lettünk gazdagabbak.
Nagyon kellemes 100 órát töltöttünk a Hortobágyi Nemzeti Park szívében található festői szépségű halastavon. Köszönet mindenkinek, aki segített ebben. Májusban biztosan visszatérünk!


Írta: Tripsánszki János (tripy)
Fotók: Hadházi Attila, Tripsánszki János


teteje | vissza