A Verseny

A Találkozó kezdete 25.-én reggel 8 órára volt kiírva, de Merenye tőlünk való nagy távolsága miatt mi már 24.-én este leautóztunk. Érkezésünkkor már elég sok hasonlóan gondolkodó csapat mérlegelte az esélyeket a büfében némi Jager és sör fogyasztása közben. Az idő haladtával és a hangulat fokozódásával egyenes arányban nőtt a megérkezett csapatok száma, éjfél körül már az induló teamek közel 75%-a a helyszínen tobzódott.

Mi úgy gondoltuk, hogy ezt az éjszakát simán lenyomjuk a kocsiban aludva, de ebből nem lett túl sok, mert egy-két órányi kényelmetlen „forgolódás” után már muszáj volt kiszállnom a kocsiból és sétálni indultam a derengő hajnalban. András sem bírta sokáig és rövidesen csatlakozott hozzám. A fogvacogtató hűvösben csak néztük a vizet és megállapítottuk, hogy kezd egy egészséges izgalom úrrá lenni rajtunk.

Merenyén – persze más vizekhez hasonlóan - borzasztó sok múlik azon, hogy melyik helyet húzza az ember. Több favoritunk is volt a helyek között, de az túl szép lett volna, ha odahúzunk, inkább azon rágódtunk, hogy hova nem kéne sorsolnunk. Túl sok jóra nem számítottunk, mert egyikünk sem számít szerencsésnek az életben, mi a horgászatban is mindenért keményen megküzdünk, de ezen már csak nevetünk.

A titkos célunk az volt, hogy ne a napijegyes szakaszra kapjunk helyet, mert ott a legszűkebbek az állások. Elmélkedésünket megszakítva elszaladtunk Szigetvárra feltölteni készleteinket a hadtápot illetően, majd siettünk vissza egyre feszültebb hangulatban.

Elérkezett a várva várt pillanat, mikor Bendi szólította a csapatokat a sorsoláshoz. Mi megbeszéltük, hogy először András húzza ki a sorrendet kialakító számunkat majd én következek a helyet illetően. A Gigant Baits felajánlásában annyi kis ajándékcsomag volt szépen sorba rendezve az asztalon, ahány induló csapat volt.

Először azonban Bendi a kíméleti melletti két hely sorsát döntötte el sorsolással a három önként jelentkező csapat között. Ők külön versenyeztek egymással, a nagy versenyben „csak” a Legnagyobb halat fogó díjért küzdhettek. Erre azért volt szükség, mert évek óta szinte mindig ez a két hely nyerte a versenyt.

{KEP::5195::212::center::A szervezők}

Ezt követően Regős Úr szólította a csapatokat, hogy egyszerre fáradjanak az asztalhoz és vegyenek egyet az ajándékcsomagok közül. Minden csomagban el volt rejtve egy szám, amely meghatározta a húzási sorrendet. Kicsit remegő kézzel tartottam a kamerát és néztem, amint András a tömegbe vegyülve elvesz az asztalról egy csomagot, majd kényelmesen visszamegy a helyére és csak ezután nézett a lényegre.

Egy szokásos mosolyt láttam az arcán, amiből pontosan tudtam, hogy nem a legjobb számot húzta ki, majd a kamerának mutatta a papírkát. Rázoummoltam és így láttam meg a 25-ös számot. Semmi baj, ebből még lehet eső, lehet sár! Helyet foglaltam én is András mellett és a kapott térképen elkezdtük bejelölni a kihúzott helyeket szépen sorban. A „tutik” apránként elfogytak, így egyre nyugodtabban vártuk, hogy ránk kerüljön a sor.

A 24-es helyet húztam, ami a legsűrűbben „lakott” területe a tónak, természetesen a napijegyes szakaszon. Hát nagy helyünk az már biztosan nem lesz, már csak az a kérdés, hogy kik is a szomszédok? Rövidesen ez is kiderült: balról a King Baitset, jobbról a Nagy Teamet kaptuk ajándékba.

Mindenki elindult az autójához, hogy elfoglalja a sors által kiosztott helyét, elbúcsúztunk barátainktól: Bojlis Zsófitól, Bojlis Petitől és a Fischer Teamtől, azaz Grasstól és Origótól, majd mi is elindultunk a kijelölt helyünkre.
A csapatok serényen kialakították táboraikat, előkészítették készségeiket és várták, hogy Bendi elindítsa a 118 órás versenyt.

{KEP::5196::212::center::A táborunk}

A startpisztoly dörrenése után a csónakok vad vágtában megindultak a vízre, hogy minél jobb helyekre letehessék a versenyzők bójáikat. Nekünk egy nagyon keskeny szakasz jutott, nem is tudtunk csak 4 bóját kirakni a 6 botra, bár a későbbiek során még ebből is vettünk fel, mert útban voltunk saját magunknak a hely szűke miatt.

A rossz helyzetet csak tetézte az, hogy területünkön végig nézve a tó alját mindenhol csak az általunk rossznak tartott folyós világosszürke iszappal találkoztunk egy apró helyet kivéve, ahol a régi patakmeder környékén kemény talaj volt kb. 2 négyzetméteren.

Bojliból 4 félét vittünk magunkkal: egy édes gyümölcsöst, a már bevált Black Livert, egy még karakteresebbé tett fűszerest és Gábor új „ titok” bojliját. A golyók zömében 24-es méretben készültek, illetve a hajszálelőkére mindegyik fajtából egy jó adag 30-34-es méretű.

A szűk terület miatt etetni csak egy pár marék különböző méretű és oldódási idejű pelletet, kb. 10 szem darabolt és 10-15 szem egész bojlit használtunk horgonként a verseny teljes ideje alatt. A hajszálra eleinte a Black Liver, a fűszeres és a „titok” bojli került, de a verseny második részében az erőteljes lehűlés miatt a Black Livert már elhagytuk, csak némileg etettünk vele.

De nézzük a verseny lefolyását kronológiai sorrendben. Már az első délután során András jobb szélső botján volt egy jelentkező, aki nagy örömünkre a sikeres szákolás utáni mérlegeléskor 13.35 kg.-t nyomott. Mi már biztosan nem betlizünk. Az éjszaka még két halat adott a csapatnak 6.45 és 13.23-as súlyban.

Meg kell jegyeznem, hogy roppant meleg idő volt és viszonylag erős dél-nyugati szél fújt, ami azt jelentette, hogy kicsit balról és szemből jött a szél. Ez így maradt a következő napon is, amikor napközben még két halat sikerült mérlegelnünk 8,94 és 10.19-es értéken. 27.-én, azaz szerdán fordult a szél és az időjárás, beköszöntött egy markáns hidegfront erős északi szél kíséretében.

Egész nap legnagyobb bánatunkra némák maradtak jelzőink, az éjszaka azonban egy ránk jellemző esetet produkált. András távjelzőjének a hangjára ébredtem, át is szóltam neki, hogy induljon, mert kapása van, de nem hallottam – persze már öltözködés közben- semmi mozgolódást a sátrából. Zrinyi híréhez méltóan rontottam ki a menedékemből újra Andrást szólítva, de semmi életjel. Sebaj, a fejemből még nem igazán kilátva elindultam a keskeny és ingatag stégbejárón, hogy leküzdjem a kb. öt méteres nádfalat a botokig és minden idegszálammal a kapást jelző botra koncentrálva erőteljesen bevágtam.

Ezután a fejlámpa fényénél kezemben az intenzíven dolgozó bottal átmentem a stég másik oldalára a kikötött csónakhoz, hogy vízre szálljak és így folytassam a fárasztást, minél kevesebb esélyt hagyva a halnak. Hoppá, hova lett a csónak? Csak most vettem észre, hogy Barátom azért nem reagált a hívó szóra, mert már javában a vízen fárasztott. Na ez most szép lesz gondoltam, de szerencsére ő is észrevette a fejlámpám villódzó fényét és kapcsolt, hogy esemény van.

Előnyéből kifolyólag szákba terelte halát és nagy ívben engem elkerülve teljes gázon járatva motorunkat elindult a stég felé. Én közben finoman próbáltam ellopni halamtól azt a kb. 180 méternyi damilt, amivel vidáman úszkált a vízben. Ilyen típusú horgászatoknál mi mindig zsinórsüllyesztőt használunk, így nem kell attól tartanunk, hogy akár a csónakkal, akár fárasztás közben összeszedjük saját damilunkat. Mire András kikötött a csónakkal, addigra már nekem is olyan 30 méterre volt a halam, tehát már nem volt értelme újra csónakba szállnunk.

Ezen a távon azonban vendégem produkált egy pár intenzív kirohanást, melyet András – már mellettem állva – csak annyival kommentált, hogy bizony az Ő hala sem kicsi. Még pár feszült perc és a jövevény elcsendesedett a merítő mélyén. Barátommal összenéztünk, kezet fogtunk, majd megvitattuk az eseményeket. Kiderült, hogy az első kapásnál futtában szólt nekem, de talán szerencsénkre, csak a horkolásom volt a válasz. Jót nevettünk saját sztorinkon, majd a partra vittük halainkat, hogy felbecsüljük súlyukat. András halát meglátva széles vigyorra nyílt a szám, a mérlegelés alapján tutira 18+-nak ígérkezett.

A másik halat is lemérve örömmel konstatáltuk, hogy az is 15 feletti. Azonnal hívtuk telefonon az éjszakás szektorbírókat, akik pár perc múlva meg is érkeztek, majd meglátva a halakat, rögtön hívták Bendit. A „Főnök” utasítása alapján az összesítő naplónkban a bírók rögzítették a fogásokat, majd a reggeli pontos mérlegelésig és fotózásig pontyzsákba helyezve kíméletesen a vízbe letároltuk a szépségeket. Reggel már pirkadatkor keltünk mi is és izgatottan vártuk Bendit. A mérlegeléskor kiderült, hogy András hala 18.90 kg.-t az enyém pedig 15.87 kg.-t nyom. Örömünket tetézve Bendi hivatalosan közölte velünk, hogy Andrásé az eddig kifogott legnagyobb hal a verseny során.

{KEP::5197::212::center::A 18.90-es szépség}

{KEP::5198::212::center::A 15.87-es}

Az „éles” szemű olvasó a fényképeket nézve láthatja, hogy az eddigi északi szél, ami nekünk jobbról fújt, az most átváltott keleti széllé a hátunk mögül fújva. Ezzel a változással elkezdődött a hanyatlásunk, mondhatjuk, hogy reményeinket „Elfújta a szél”, hiszen ezen a reggelen a versenyben az előkelő 7. helyen álltunk, de innentől szépen lassan elkezdtünk visszacsúszni.

A további napokon fogtunk még 7 db. halat, súly szerint: 5.04, 12.99, 11.62, 3.95, 8.29, 8.03 és 15.45kg, de most már csak úgy tudtunk halat kirimánkodni a vízből, hogy folyamatosan figyeltük az előttünk elterülő vizet és ahol mozgást láttunk, oda letettünk egy készséget természetesen a területi határokat tiszteletben tartva.

Az etetési mennyiség maradt a már említett dózis, azzal a különbséggel, hogy az egész szem bojlikat és pelletet egyenként eldobálva egy kissé szétterítettük és a horogra ráöntötttük a darabolt bojlit. Ráadásul pénteken fogtam egy szürkeharcsát is, ami valószínűleg jelenlétével még inkább zavarta az addigi horgászatunkat, bár Merenyén ez nem ritka jelenség, mivel a harcsák is megszerették a bojlit.

Ahogy közeledett a Találkozó vége úgy váltunk újra egyre feszültebbé, amire két okunk is volt. Először is barátaink a Fischer Team folyamatosan kimagasló versenyzéssel az első helyen álltak, másodszor még mindig nem döntötték meg 18.90-es fogásunkat. A péntek esti részeredmény volt az utolsó konkrét adat amit kaptunk az állásról. Csapatunk a 13. helyen állt, Grassék továbbra is vezettek és még mindig miénk volt a legnagyobb hal.

Ráadásul péntek 13 óra 52 perckor volt az utolsó fogásunk és onnantól néma csend. Szombaton reggel igen korán felkeltünk és villámgyorsan elkezdtünk pakolni, mert az égen vészjóslóan gyülekeztek a viharfelhők. A napot már nem is láttuk. Mire a verseny végét jelentő dörrenés is elhangzott, addigra már csak a botokkal kellett törődnünk a csepergő esőben. És nem volt információ. A rendezők szándékosan a végén már nem adtak tájékoztatást ezzel is spanolva a résztvevők idegeit. Gyorsan elrendeztük csomagjainkat, felkötöttük az utánfutót és elindultunk az eredményhirdetésre, ami persze a kiírás szerint csak délben lesz.

Eközben leszakadt az ég és a folyamatos eső bugyborékokkal terítette be a vízfelszínt.
A büfénél gyülekező csapatok próbáltak minél kisebb helyen összehúzódva menedéket találni az égi áldás elől, miközben folyt az élénk csevegés és a végeredmény latolgatása. Bendi meg szaladgált ide-oda egy-egy papírral a kezében és bármit kérdeztünk tőle nem válaszolt, csak sokat sejtetően mosolygott. Érezhető volt, hogy a normál eredményhirdetésen kívül itt még valami nagy dolog van készülőben. Elérkezett a déli 12 óra és meghallgatván a rendezők és a versenyzők közös fohászát az égiek elzárták a csapokat.

Bendi szólította a csapatokat és elkezdődött az eredményhirdetés és a díjátadás. Ezt azonban a bevezető beszéd után egy bejelentés előzte meg, ahol Regős György a horgászoknak megköszönve ünnepélyesen bejelentette, hogy Magyarországon bojlis versenyen először értek el a csapatok 6 TONNA feletti összfogást!! A résztvevők kitörő tapssal köszönték meg ezt az eredményt egymásnak és MERENYÉNEK!

Természetesen hátulról indulva végül elkezdődött az eredmények ismertetése, ahol legnagyobb boldogságunkra átvehettük a „Legnagyobb halat fogó” kupát, csapatunk a Lakemonster Team a 13. helyen végzett 161,85 kg.-os fogással. Grassék, azaz a Fischer Team nyerte magasan a versenyt 428,55 kg. hallal. Így a teljes baráti társaság örömmámorban úszott, gratulálva a másik sikeréhez.

{KEP::5199::212::center::Az élethez kell egy kis szerencse}


{KEP::5200::212::center::A díjazottak}


Zárszó

Először egy pár adat a versenyről: A csapatok a 118 óra alatt összesen 6032,65kg pontyot fogtak, ez darabszám tekintetében 748 halat jelent 8,065 kg átlagsúlyban.

A győztesek: Fischer Team ( Inhoff András, Vágó Ádám) 428,55kg
Penta Szeged Csapat ( Lédeczi Tibor, Turi Kovács János) 355,49kg
Gigant Baits Team ( Haragó Tibor, Sneider Zsolt) 347,11kg

A Lakemonster Team fogása 161,85 kg, ami 15 db halat jelent 10,79-es átlagsúlyban.

A verseny végére nagyon elfáradtunk, úgy érezzük, hogy a körülményekhez képest megtettünk mindent, ami lehetséges volt. A versenyt megelőző tesztelések és a bojlikon végrehajtott változtatások, illetve az új „titok”bojli minket meggyőzött. A próbahorgászatok természetesen tovább folytatódnak, a következő hivatalos megmérettetés a Jászkiséri Bojlis Verseny lesz.

Végül köszönetet szeretnénk mondani mindenkinek aki támogatásával, barátságával, jó kívánságaival hozzásegített minket az elért eredményhez.


2007. július 8.

Kiss András – Varga Tamás
Lakemonster Team








teteje | vissza