A siker eléréséhez „ad absolutum” ismert tényező, a megfelelő hely kiválasztása, megkeresése. Már önmagában ezen –is- áll(hat), vagy bukik/bukhat a dolog, bár vannak ese-tek, amikor úgymond adott a pálya. Gondoljunk csak azokra a tavakra, ahol hónpokkal, eset-leg már egy évvel előre is le kell foglalni a helyet, amelyet lehet, hogy még sosem láttunk, nemhogy alaposan ismernénk, vagy épp az egész tófenék hasonlatos egy lavóréhoz. Ilyenkor a megfelelőnek vélt meghorgászandó terület felderítése erősen korlátok közé szorul. Ilyenkor kell alaposan átgondolni az etetési stratégiát.
Nincsenek kőbe vésett törvényei a pontyozásnak, de mégis vannak valamiféle féliga-zságok. Ilyen például az, hogy nem működik minden vízen és-vagy minden időjárási körül-mények közt ugyanaz a metódus, bojli, etetőanyag. S akkor még nem beszéltünk a tó – zsák-mányunk szempontjából mérvadó- élővilágáról, a szerelékről, az évszakról, vízhőmérséklet-ről, és még egy sereg fontos dologról.Alapvető kérdések lehetnek még –miután a „hova” tisztázódott: Mit? Mennyit? Mivel? Mikor? Mekkora területre? Hogyan?
Egyes vélemények szerint a magok mennyisége és állapota a fehérhalak szempontjá-ból mérvadó lehet. Iszapos helyen szerintem mindenképp jó dolog, de a kendermagot és a tigrismogyorót is mindig megpróbálom, ha mód van rá. A pellet az elmaradhatatlan többféle méretben, ízben. Vannak, akik esküsznek a különféle locsolóanyagokra. Gondoljuk csak vé-gig: a bojli 8-15 féle összetevőből áll, nem beszélve a benne lévő folyadékok összetettségéről. Ezt még megfejeljük a DIP-el, a pellettel, esetleg magokkal, s még a végén valami komplex-szel az egészet nyakon öntjük. Hal legyen az uszonyán, aki ebből ki bír szaglani egy illatot, ízt. S ha nem jön a siker akkor a bejuttatott anyagok közül mire fogjuk majd?
Ahol nincs lehetőség szobányi felületet megszórni, vagy csak szimplán csórók va-gyunk, akkor még mindig ott a jó öreg PVA!
{KEP::5170::209::center::}
(Tényleg öreg, mert az 1920-as években találták ki!) Akár zacskóba, akár hálóba töltünk finom falatokat, a koncentrált etetés nem lehet rossz. Azért merem ezt ilyen bátran állítani, mert nálunknál szerencsésebb morális és történelmi fejlődésű országokban többen és gyakrabban használják, igencsak figyelemre méltó eredménnyel. Eme fehér tüneménnyel a variációs lehetőségek száma szinte végtelen.
Fájdalom, de nem mindenhol engedélyezik a csónak, etetőhajó, és más kényelmes eszközök használatát, vagy pedig engedély még csak hagyján, de a (sport)társak… Ilyenkor boldogság, ha elég bojlival, vagy golyóméretű pellettel etetni, mert az ügyesebbek használ-hatnak dobócsövet. Ha valaki szeretné egyszuszra felsorolni az összes aprószentet, vegyen egy dobócsövet, egy zacsi gyári bogyót, és hajra! Még a legmegátalkodottabb ateisták is any-nyira bepöccenhetnek eme plasztikremek rejtelmein, hogy menten felsorolják, némi jelzős szerkezettel megtűzdelve.
A többieknek marad a rakéta, a parittya, a csúzli, az olimpikoni képességeket súroló kézi dobóerő- és technika, ill. a PVA. Békésebb vizeken lehet, hogy nyerünk pár üres órát, ha a nyugodt, tavaszi madárdalos csendbe bebombázunk néhány rakétányi matériát.
{KEP::5169::209::center::}
Meg kell különböztetni szerintem mindenek előtt a horgászat célját. Egészen más egy versenyen, és egy hétvégi kiruccanáson. Meglehetősen zsebbe vágó kérdés ugyanis, hogy unásig fogjuk a pontyot egy elfeledett régi kavicsbánya-tavon egy-két kiló bojlival és pellettel, vagy pedig ugyanezzel a mennyiséggel próbálkozunk mondjuk Maconkán, ahol azt az első raj azonnal feltakarítaná minden, számunkra kézzelfogható eredmény nélkül, és vice versa.
A helyi szokásokra érdemes figyelni. Vannak olyan tározók, - ilyen Merenye is- ahol a gazdag fehérhal-állomány miatt nem szükséges, ill. nem javasolt szemestakarmánnyal etetni. Más helyen viszont jó, ha a horgászat az ember munkára fogja a keszegnépet, s némi apróma-gért keményre seperteti velük a feneket. Ahol pedig annyira vastag az iszap, ott pedig lehet, hogy az előkével, szerelékkel, és a bojli súlyával lenne jó variálni.
