Címkék: Tata
A Derítőnek nagyon sokat köszönhetek. Itt fogtam első bojlis halaimat, itt ismertem meg egy olyan embert, akit azóta büszkén nevezek barátomnak, társamnak új vizek felfedezésében. Csodás hely ez. A víz alatti erdők menedéket adnak ellenfeleinknek, innen komoly halat megfogni sokszor kőkemény játék.Ezt a túrát már tavaly óta terveztük. A téli estéken remegve vártuk, mikor lehetne már indulni, beszívni a víz illatát, bámulni a naplementét, bírkózni uszonyos barátainkkal. Nem tagadom: először nem ide készültünk. A merenyei túra azonban két héttel indulásunk előtt kútba esett – talán egy félreértés okán, talán a túlzott önérzetünk miatt, ez most már lényegtelen. Horgászni pedig muszáj! Tehát: irány a Derítő!
Sokan tudjátok, a Derítő-tó komoly hullámvölgybe került az elmúlt egy-két évben. Halállománya megfogyatkozott, dacára az elvileg szigorú szabályozásnak, a vízpart csendjét sokszor iszonyatos dáridó verte fel – ugyebár emlékezetes a Stéges találkozó tűzijátéka… Egy időre el is pártoltunk kedvencünktől. Laci eladta a házát, így bázis nélkül maradtunk. Egyszer-egyszer még leszaladtunk, de hol voltak már a régi szép idők…
Talán itt fejeződött volna be a történet, de tavaly komoly változások történtek. Új tulajdonos és bérlő tűnt fel a színen, és egyre jobb híreket hallottunk. Szigorították az ellenőrzést, komoly telepítések kezdődtek, és állítólag szigorúan felléptek a renitensek ellen. Túl szépnek is tűnt a dolog, de hát a puding próbája az evés, hajrá!
Szerda dél, lelépek a cégtől. Rohanás haza, ötven fok mindenhol. Laci érkezik, bepakolunk (én nem értem, évről-évre több cuccunk lesz), tűz! Pillanatok alatt ott vagyunk. Joci, a tógazda kedvesen fogad minket, a képet árnyalja a házakból dübörgő zene. Tógazda kissé idegesen balra el, zene elhalkul. A’zannya! Lehet, hogy itt mégis történt valami?
Mivel a magaspartra megyünk sátorozni, csónakkal célszerű megközelíteni a terepet.
Nem ismerem a vizet (illetve túlságosan is ismerem ), így nem mertem motort használni. Ami fa ebben van… De átevezni, ennyi cuccal, háromszor?! A helyzet rövid úton megoldódik, átvisznek minket motorcsónakkal. (egyébként még a helyi viszonyokat jól ismerő srác is fennakadt párszor…). No de mindegy, megérkeztünk!
Sátorverés, bólyázás. Egy darabig keressük az akadókat, aztán feladjuk. Na nem azért, mert nem találunk, ellenkezőleg! Nagy nehezen lelünk egy-két viszonylag akadómentes részt, majd irgalmatlanul (kb 20 kiló kajával, főleg maggal) megszórjuk a területet. Behordás (etetőhajóval), vacsora, alvás. Szép az élet!
{KEP::4916::207::center::Naplemente}
Az első éjszaka síri csend, illetve Lacinak egy kapás, de beszakadt. Nekem csönd. Másnap újra megszórtuk a terepet és vártuk a jószerencsét. Napközben síri csend, majd este megindultak a halak. A maximális méret olyan 5 kiló körül volt, de jól szórakoztunk, azt leszámítva, hogy én állandóan szereltem…
Mivel a pontyok nem kényeztettek el minket, előhalásztam a matchbotot, mondván, fogok pár kárászt, kisebb pontyot. Második dobásra 3-as tükrös. Szüret! Annyi ponty lesz itt, hogy csak na! Ebből persze kitalálható, hogy ez volt az első és egyetlen úszós pontyunk.  De ami azután következett… A kulcsszó: DÉVÉR! Fél- és egy kiló körüli, jórészt dorozsmás öreg dévérek és karikák, de nem egy, nem kettő!
Az egy hét alatt szerényen számolva olyan 60-70 kiló biztosan kijött. Soha nem fogtam itt komoly dévéreket, ilyen mennyiséget pedig másutt is nagyon régen. Mint később kiderült, ahova etettem (teljesen véletlenül), volt egy 3-4 méter széles, 20 méter hosszú sóderes rész, és ez a szakasz megtartotta a halakat. Az ívási jeleken nagyon csodálkoztam (mégiscsak június közepe volt), de hát az idei év állandó fronthatásaival kedvenceinket is megzavarta.
{KEP::4918::207::center::Szerelmetes dévéreim}
A keszegek mellett fogtunk két retúrharcsát is matchbottal, és kis híján szegényebb lettem egy bottal-orsóval. Történt ugyanis, hogy a két szem csontival felcsalizott keszegezőt egyszerűen a stégen hagytam – bedobva persze – és behúzódtunk újdonsült barátainkkal, Krisztiánnal és Zolival sörözni az árnyékba. Két ifjú és igen csinos hölgy lejtett el előttünk, majd jönnek visszafelé. Megállnak, majd egyikük megszólítja a társaságot:
- Sziasztok!
- Helló! (hát hiába, szép szál legények vagyunk, a lányok is maguktól jönnek, mint mézre a legyek…)
- Nem tudjátok, kik ülnek azon a helyen? – mutatnak a cuccaink felé.
- Dehogynem, mi. Miért?
- Á, semmi, csak most rántott be egy botot a stégről a hal…
Rohantam, de minek… Mindegy, biztos kis potyesz lesz, a matcbot meg nem süllyed el, mindjárt feljön. Hát- nem jött fel.
Kerestük egy fél órát (így találtuk meg az említett sóderos részt), de a bot sehol. Bedurrant az agyam (egy Korum és egy Stradic nem olcsó játék), befeküdtem a sátorba aludni. Egyszer csak Laci ordít: megvan! Kiugrok, a srácok az első akadósorban halásszák ki éppen a botot a vízből. Horog letépve, az úszóig harcsataknyos a zsinór. A fix úszóval másfél méteres mélységben horgásztam…
{KEP::4914::207::center::A jövő szürke veszedelme}
A harmadik napon fogtam a legnagyobb potyeszomat. Lefekvés után kb 10 perccel szólalt meg a távjelző. Amikor a bothoz értem, még mindig folyamatosan húzott a hal a kőkemény nyeletőről, sőt, a fárasztófékről is, majd bent a fában megállt. Egy darabig próbáltam tartani, hátha kijön, de beláttam, sok esély nincs erre. Csónakba ültem, irány az első akadósor. Hoppá, megkerülte a fát! És még rajta is van! Nagy körzés a bottal, zsinór kiszabadult, irány a hal után. Izé… még egy fát megkerült. No sebaj, újabb karkörzés, zsinór ki, nyomás!
Vissza az ellenkező irányba: itt már jártam az előbb! Ja, még egyszer körbetekerte. Zsinór kiszabadít, bot megemel: a hal rúg, de valami nem stimmel. A szerelék a második akadósorban. Fölémentem, meghúzom, a hal feljött (kb 8-asra saccoltam) aztán egy lendülettel be a csónak alá. A ProLogic karikában, a Long Cast szépen adta a damilt, pár perc múlva feljött a nyurgaszerű tőponty, megmerítettem. Végre!
Igazi adrenalinbomba volt a fárasztás. Éjjel a fában, a Derítőn, egy szál fejlámpával – örök élmény marad.  Laci legalább olyan izgatott volt a parton mint én. Mérés: 10,85, hibátlan jószág. Jó harcos volt!
{KEP::4911::207::center::Győztem!}
Bármennyire is örültünk a halnak, itt követtük el a túra legkomolyabb hibáját. Lelkesen alkalmaztuk ugyanis az itt már igen sokszor bevált, amúgy klasszikus etetési metódust: először sok mag, kevesebb bojli + pellet, aztán az utóbbi mennyiségét növelni. Gyakorlatilag két napig hal nélkül maradtunk. Egy-egy kisebb jószág megéhezett ugyan a bojlira, és a már említett nagyot is ekkor fogtam, de valami akkor sem stimmelt.
Próbáltunk még több pelletet és bojlit szórni, de ez sem hozta meg az eredményt, így aztán haditanácsot tartottunk. Laci szerint a szemest kéne erőltetni. Két okból elleneztem: egyrészt meggyőződésből, mondván, az csak a kicsiket húzza be, másrészt praktikus okokból: nem volt több magunk…  De hát nincs vesztenivalónk, csónak, horgászbolt, a bolt előfőzött zacsis kukoricakészletének felvásárlása. S lőn csoda! Megindultak a halak!
Napközben a kisebbek (2-5 kg), de rendes tempóban (volt, hogy 17 darabot fogtunk egy nap), este pedig a darabosabbak. Sajnos, én nem tudtam több nagyot kivarázsolni a dzsungelből, de Laci aratott: 12 órán belül 3 db 10+-ost fogott! Mondjuk az sem volt mindennapi történet…
Történt ugyanis, hogy éjszakára jól megszórtuk a pályát (mag + 3-4 kg pellet + 2 kg bojli). Látom, hogy Laci nagyon szerel: dupla 24! Kiröhögtem, de hát az ő baja… Este 11 óra körül kihúzós kapás.
Laci bevág (itt megvan a jelentőssége, azonnal le kell fordítani az akadóról), nyugtázza, jó hal! Pár perc múlva a stég előtt veri a vizet, tényleg szép jószág. Mielőtt beugrik a zsombékosba, megmerítem, és emelném ki. Nem jön. Mi a nyavalya ez? Azért nem annyira nagy! Ja, a parti gyökerek. Még egyszer emelek rajta, mire a merítő szára közli, hogy reccs! Felnéztem az égre, cipő-zokni-nadrág le, irány a víz. Tájékoztatom a t. olvasókat, hogy a magasparti stégnél a víz k*va hirtelen mélyül, bazi nagy éles kövekkel. Mindegy, halat kiemeltük, 12,78-as csodás tükrös.
{KEP::4920::207::center::12,78 kg}
Pontyzsák, újrahúzás, sántítva (a kövek, ugyebár…) elvonultam aludni… egészen vagy két óráig, amikor Lacinak ismét kapása volt. Ugye, kitaláltátok a folytatást? Hal stég elé, Misike vetkőzik, vízbe be, hal kiemelve, 10,72-es tükrös.
{KEP::4921::207::center::10,72 kg}
Na igen… Újrahúzunk, alvás!
Reggeli kávézás után boldogan beszéljük át az éjszakát. Telefon a halőrnek, jönne át fotózni, ne szenvedjenek kedvenceink. 9 óra, Laci bevág. Mivel a bot mellet ült, a kapást gyakorlatilag nem is láttam-hallottam. A kőkemény bot karikában, éppen kezdek röhögni, és szedem elő a poénokat a téli tüzelő egyszerűbb begyűjtésével kapcsolatban, amikor megszólalt az Infinity.
Ugrok a botért (ilyenkor én tartom meg a botot, amíg Laci fárasztási pozícióba lavírozza magát), valami lassú őserő van a végén. Egyszerűen nem jön közelebb, de bíztató, hogy nem ment be a tartásba sem.
Teljes tűréshatáron mindenki: bot, orsó, hal és horgász (a segítőről nem is beszélve). Tíz perc: megjelenik az első lavórnyi burvány. Aztán egy tányér méretű farokúszó. Atyaisten! Mielőbb igazán közel érne a parthoz, automatikusan ugrok a vízbe, merítés. Gyönyörű tükrös, a mérlegelésnél 17,45-et jelez a kijelző. Laci új rekordja, a Derítőből!
{KEP::4919::207::center::17,45 kg – új egyéni rekord!}
Nem hiszem, hogy kaphattunk volna többet a víztől!
Aztán az utolsó nap. Akkora halat ütöttem, amit talán még soha. Nem tudok igazán mit mondani: egyszerűen a kőkemény 40-es monofillal, maximális fékerővel nem tudtam tartani, simán lehúzott vagy 20 métert, be a fába, pedig a végén már kézzel fogtam a dobot. Csak azzal vígasztaltam magam, hogy hátha harcsa volt.
A tanulságok? Rá kellett döbbennem, hogy agyondícsért botjaim ezen a vízen kis túlzással használhatatlanok. Lágyságuk, melyek nyílt vízen aranyat érnek, itt az ellenségemmé váltak. Az őszi túrára valahonnan szereznem kéne erősebb botokat…  Sokat tanultunk szlovákiai magyar barátainktól is. Ők például gereblye helyett kis csáklyával húzták meg a tartások környékét, kilószám kiszedve a beszakadt zsinórokat. Úgy rögzítették a pelletet szilikongyűrűvel a szabadonfutó(!) szerelék horgán, hogy Laci szerint fizikai képtelenség, hogy megakad. Megakadt, mindig! Ma sem értem, hogyan, de működik a módszer. Én is próbáltam, bejött!
És a víz? Nagyon kellemesen csalódtunk. Soha nem láttam ilyen tisztának a Derítőt. Nem volt rajta a szokásos zöld algaréteg, persze ebbe belejátszott a viszonylag sűrűn csapadékos időjárás is. Szép halakat fogtunk – és egészségeseket is. Elpusztult halat egy darabot láttam a hét nap alatt, egy olyan két kiló körüli pontyot. Az egyes féleszűek által emlegetett döglött halak tonnáinak nyomát sem leltük. Rendezett a part, tiszta WC és CSÖND volt!!! Az ellenőrzés valóban szigorúbb lett, de módjával, a halőrök stílusával semmi gond. Remélem így is marad. Persze, sok munka áll még előttük, de jó úton indultak el. Ősszel visszatérünk!
{KEP::4915::207::center::Visszatérünk!}
