Évek óta erről álmodom, és itt van előttem, sarjadó nádas, bimbódzó tavirózsa, lágyan fodrozódó víz. Ácsorgok a parton, szemlélem a tavat, keresem a helyemet. Előttem minden csendes, horgászt nem láttam a gáton sehol. Figyelem a partot, visszatért a kacsapár, akiket a kocsi felriasztott. Sóhajtok egyet és belevigyorgok a vakvilágba, most tudatosult, enyém ez az öt nap, egyedül. Kellett már, a melótól besokalltam, áll a bál otthon is, lépni kellene, de még nem tudok. Most lesz időm gondolkodni, tervezni, dönteni, de most minden mindegy itt vagyok a Tisza tavon.

{KEP::4635::204::center::Tisza tó}

Lassan egy órája ácsorgok, de csendes minden, csak balra tőlem rezdül másképp a tó. Apró megtörő hullámok mutatják, talán valami van a mélyben. Előveszem a feedert, felszerelem a jelzőúszóval és elkezdek dobálni. Jól gondoltam, találok egy törést, a gond, hogy egy fa maradéka is lehet ott, mert vagy három ólom beszakadt mire körbedobálom. A mélység olyan másfél méter, és onnan szakad a padka két-két és fél méterre. Elég iszaposnak tűnik, olyan ragadósan jött az ólom.

Eldöntöm, maradok, csak holnap is szabad legyen, mert kint aludni nincs kedvem. Kényelmes a panzió, pár perc kocsival, és mégis csak pihenni jöttem, meg hát el is lustultam már, kell a zuhany, meg a hűtő. Kötök egy rongydarabot a fűzfára, hajnalban segít megtalálni a helyet, összeszedek pár követ tűzfészeknek, gyújtóst, gallyat készítek oda, kiakasztok egy szemetest. Várom már a holnapot, a kezdetet.

Bevilágít a hold a szobába, ránézek a telefonra, mindjárt csörögne, nyújtózok és gondolatban a stratégiát tervezem. Gyors pakolás, kávé, mire kiérek a partra vörösen izzik a horizont. Ébredeznek a madarak is, vége a csöndnek. Nedves a fű, jól esik benne mezítláb gázolni. A botok készen, a pad stabilan lerögzítve, matrac, szák kinyitva. A pára is eloszlott a vízen, már látom hova kell etetnem.

Aztán jön a pofon, pesten maradt a bojlis zsák, pedig három félét is gyúrtam, egy ananászosat, mert állítólag a törpe nem nagyon rágja, egy bonítos sósat, és egy májas tojáshéjasat. Bosszankodom egy sort, na jó leüvöltöm a csomagtartó ajtaját, de hát nem adom fel, nézzük mi van. Csak a szokásos, pelletek, kukorica, meg egy pár doboz vörösbab, úgy értékelem nincs nagy gáz, etetni, csalizni tudok, lesz, ami lesz. Előkészítem a PVA hálót és kibontogatok mindent.

Isten nem bottal ver, persze, hogy kicsúszik a kezemből a babkonzerv, és természetesen a PVA hálóra ömlik, és naná, hogy elolvad a háló fele mire letörölgetem. Haza kéne menni, kár ezt erőltetni, mondogatom magam elé, aztán egy hideg söröcske átsegít a válsághelyzeten, sőt belém villan a megoldás ötlete. Lázas pakolás, irány a panzió. Útközben megállok a kisközértnél és az összes létező kávéspoharat elkunyerálom az automata mellől, segítőkész emberek élnek errefelé.

A szállásra érve a konyhát támadom meg, kis lábosban kotyvasztok. Összekeverek mindent ami van, aromát, magokat, kukoricát, pelletet. Jó lesz, érzem. Előveszem az előkés táskát, és felcsalizok mindenfélével egy jó párat. Lássuk a medvét, jól agyaltam–e, betöltöm a poharakat. Keverék, középre a horog, megint keverék, rá az aromás víz, hogy ellepje. Bepakolom a fagyóba, remélve, hogy reggelre betonkemény fagylaltok várnak.

A délutánt eltöltöm egy bográcsgulyás társaságában, este meg korán ágyba menekülök a szúnyogok elől. Reggel van, ismét egy unalmasan vörös napfelkeltés, párás pirkadat. Gyors cuccolás, a fagyik a hűtőládában glédában, csak pálcika helyett hurkok lógnak ki a poharakból. Kiérek a partra, üres minden, megvan a hely.

Gyors szerelés, és már csatolom is a kapocsba a hurkot. Kicsit megmelegítem a poharat a kezemmel, és könnyen kicsusszan a fagyi. Megcélzom a törést, dobok. Imbolyogva száll, de oda pottyan ahova akartam. Megnyugszom, összejött. Kezdődik a peca, vár rám három nap. A másik botot is bedobom, várok egy negyed órát és kitekerem. Látom minden oké, a csali rendben van, és ki is olvadt rendben. Megismétlem még egy párszor új fagyikat felkötve, alapozó etetés gyanánt. Működik a rendszer. Elheveredek a botok mellett, és a gondolataimba mélyedek.

Gyönyörű ez a víz, hatalmas. Nehéz rajta szép halat fogni. Jövőre be kellene szereznem egy radart, meg egy csónakot tűnődöm. Szeretem ezeket, a vadabb vizeket, nem adnak annyi halat, de valahogy ez a béke mindent megér. Dél körül begyújtok a bogrács alá, jól összeérett a gulyás, finom lesz.

Szenderedésemből szakaszos sípolás riaszt fel, látom, táncol a swinger, nyúlok a bothoz és bevágok. Határozott visszarúgás jelzi tisztes ellenfél a zsinór végén. Kitör a tavirózsák felé, erre határozottan ráemelek. Engedelmeskedik, érzem nincs is olyan nagy ereje. Az utolsó pár méteren a felszínre felfeküdve jön felém, megszákolom, és a matracra fektetem. Nézem, szép egészséges, de nagyon sovány, pedig enyhe volt ez a tél, de talán ez is megviselte őket.

De itt a tavasz, itt az idő a reménnyel teli összeölelkezésének, az elmúlásnak és a megújulásnak. Tudom, mit kell tennem, mi az utam. Megbékéltem. Örülök az idei elsőnek, fertőtlenítés közben mosolyog a lelkem, arra gondolok, ha megkérdezik, mivel fogtad, azt válaszolom a titkos fegyverrel, a fagyival. Epres-kukoricás, májpellettes-babossal.

{KEP::4636::204::center::}
{KEP::4637::204::center::Enyészet}

Bíró Norbert

teteje | vissza