Régebben azt hittem, hogy a kontinentális éghajlat jó dolog, mert minden a helyén van. Van tavasz, nyár, ősz, tél és ez kell ahhoz, hogy legyenek rügyek, majd levelek, végül gyümölcsök. Gyerekként szerettem a telet, a hószagú karácsonyokat és nagy szánkózásokat.

Mióta öntudatra ébredtem egyre inkább megerősödik bennem az érzés, hogy rossz helyre születtünk. Az idő egyre gyorsabban dübörög, pörögnek az évszakok és a jó idő kevesebb mint fél évig tart, majd a tájat markába szorítja az ősz és a tél és a horgászfelszerelés csak áll a sarokban és várja a kikeletet.

Pontosan emlékszem, hogy mennyire szenvedtem 2005. telén. Tonnaszámra néztem a horgász DVD-ket és próbáltam túlélni. Arra is emlékszem, hogy nem csak én voltam ezzel így. Fish össze vissza álmodozott, Krisztián cimborámmal meg órákat beszéltünk telefonon, hogy mi lesz majd akkor, ha végre elolvad a jégpáncél a tavakról.

Még csak néhány hónapja voltunk első túránkon a Derítő tavon. A peca nem volt valami sikeres, de jó társaság jött össze és bezabálhattunk Fish-01 isteni pörköltjéből. Még tisztán emlékszem az első – májusi – ecsédi horgászatra, Ádám két 15 feletti gyönyörű halára és a tavaszi eső illatára. Aztán huss még máris október vége van és ismét egy kemény fél év áll előttünk.

Évek óta október közepén megyünk az utolsó bojlis horgászatunkra. 2004-ben október közepén Palotáson voltunk, tavaly Ecséden töltöttünk egy hosszú hétvégét. Idén is úgy jött ki a lépés, hogy Ádám öcsémmel Ecsédet lőttük ki magunknak utolsó állomásnak.

Eredetileg nem így terveztem a menetet, de néhány angol világjáró pecás közbeszólt. A dupla októberi peca ugrott és a hónap elején kaptunk 4 napot az 5-ös faházon. Azon a helyen folytattuk a horgászatot, ahol augusztus végén befejeztük. Sajnos az augusztusi túra történetét elfoglaltságaim miatt nem írtam meg...

Ádámot a szokásos csütörtök reggeli időpontban vettem fel a lakásánál, majd a jól begyakorolt suhanó pályán – a Hungária körút elkerülésével – hamar kiértünk a városból. Az időjárás jósok befenyítettek minket mindenféle esővel, de ahogy közeledetünk a horti lehajtóhoz egyre jobb lett az idő. A nap gyönyörűen sütött és egy árva felhő sem volt az égen.

A tóhoz a szintén szokásos 11 óra körüli időpontban érkeztünk és mivel már sokadjára pakoljuk meg a helyi óriás csónakok egyikét, így az érkezés után fél órával már szép lassan siklottunk a hablécig süllyedt csónakkal az 5-ös faház felé, mely az egyik legtávolabbi hely az egész tavon. (Ennél messzebb csak a 6-os hely van, de ez a placc a parton – száraz lábban – megközelíthető.

A tó szinte teljesen üres volt, csak a 8-as helyen volt néhány ismeretlen pecás és az 1-es helyen horgászott Szabó Zsolti ismerősöm, akit éppen a napokban láttam az ATV horgász műsorában, ahogy Ecséden horgászik és egy érdekes szerelési módszert mutat be a nézőknek.

A bójákat hamar kitettük, mivel legutóbbi alkalommal már alaposan körbenéztük a helyet. A régi bánya belső törését vallattuk, mivel augusztus végén onnan jöttek a szép halak. A ponton két oldalát első körben érintetlenül hagytuk, mivel a legmeredekebb törés pont ezen az oldalon található és szinte nincs olyan ólom, ami ilyen mederviszonyok mellett megállna. Tavaly próbálkoztunk a 4-es helyen a partszéli pecával, de Ádám szereléke állandóan legörgött a meredek fenéken, és görgés közben mindig talált magának egy gyökeret, amin úgy elakadt, hogy szakadás lett a vége.

{KEP::4022::188::center::Az 5-ös faház}

Kora délutánra mind a 4 bot a helyére került és a korai kelés miatt a legjobb bojlis időtöltést választottuk, elaludtunk. Akár másnap reggelig is folytathattuk volna ezt a mulatságot, de jó bojlis módjára estére újra húztuk a szerelékeket. A naplementével megéreztük, hogy miért mutat már októbert a naptár. Nap közben nagyon kellemes idő volt, a hőmérséklet 20 fok felett volt és kora délután mikor behúzódtam a szélárnyékba, egy pólóban is jól éreztem magamat. Estére azonban meghűlt a levegő, és nagyon gyorsan arra kényszerültünk, hogy magunkra rángassunk plusz ruhákat.

A helyzet még annyiban volt kellemetlen, hogy az előttünk lévők felelőtlenül nem rögzítették a faház ajtaját a riglivel és a szél kivágta az ajtót, mely ennek következtében darabjaira hullott. Így egyetlen ajtóval vártuk az éjszakát, ami nem tűnt kellemes mulatságnak. :] Az év elején vásárolt gázmelegítőt szerencsére bepakoltam a kocsiba, így estére kellemes meleget varázsoltunk a kis faházba, melyet az ajtó nyílásba akasztott esőponcsóm tartott meg valamelyest.

{KEP::4015::188::center::Faházunk a speciális ajtóval :]}
{KEP::4016::188::center::Fűtüttünk... bizony jól esett a meleg}

Az éjszaka eseménytelenül telt, mely valószínűleg annak volt köszönhető, hogy este csak nagyon mérsékelt mennyiségben szórtunk kaját a szerelékek köré. Bár idén jól megismertem Ecsédet és tudom, hogy ebbe a vízbe elég sok etetőanyagot kell szórni, óvatosságból nem mertünk olyan mennyiséget etetni, mint amit általában eletetünk egyszerre.

Reggel kipihenten ébredtünk és 9 óra fele újrahúztuk a szerelékeket. Most már jó alaposan megküldtük a pályát maggal és bojlival. Ennek hamar meglett az eredménye: Ádám viszonylag sekély vízbe letett szerelékét elhúzta egy kisebb ponty, majd fél órára rá még egy. A halak nem voltak valami hatalmasak, de legalább szólt a jelző, így én is felszámoltam az egyik hallgatag belső bójámat, és a ponton bal oldalára helyeztem át, egy nagy bokorcsoport elé.

{KEP::4020::188::center::}

A pénteki nap is hasonlóan telt, mint az első: kellemesen sütött nap, én a ház oldalában üldögéltem és olvastam egy könyvet, Ádám nem volt ilyen türelmes, mert egy pergetőbottal üldözte a ragadozókat. Pergető fronton elég vakok vagyunk egyelőre, de Ádám kitartó volt és a ponton háta mögötti bozótosban akasztott egy sügért, amit végül nem sikerült kivennie, mert a hal kirázta a horgot a szájából.

A pontyok sajnos hanyagoltak minket és bár 4 különböző mélységben próbáltuk, valahogy nem arra jártak, ahol mi voltunk. Ennek több oka is lehetett, de talán az volt a legbizonyosabb, hogy érkezésünket megelőzően kb egy hetet erős ÉNY-i szél fújt, ami pont az tó másik vége fel tolta a kaját, és így talán a halakat is.

Délután ismét bealudtunk, de mire jó mély álomba ringatott volna a hullámzás, megszólalt a balos jelzőm. Hamar talpra ugrottunk és megindultunk a hal irányába. Nem voltam túl szerencsés, mert a hal nem a mély fele tört, hanem kinézte magának a bokrost és jól le is akadt.

Néhány ecsédi horgászat után már elég rutinos voltam, hogy a 36-os főzsinórt megerősítsem jófajta 55 lb teherbírású Pelzer White Lightning Extreme nyűvőzsinórral, így az akadót feltéptem és a hal is meglett. Mindketten jól jártunk, mert én végre megfogtam a túra első pontyát (kb. 7-8 kilós szép tükrös) és a hal sem távozott piercinggel a szájában. A Pelzer zsinór már sokadjára jól vizsgázott, de ezzel a mutatvánnyal ki is végeztem, mivel a zongorahúr átmérőjű damil úgy nézett ki, mintha borotvával bevágták volna kb. 10 méteren keresztül.

{KEP::4021::188::center::Igénybe vett zsinór}

Gyors zsinórcsere után a szereléket újra a helyére raktam, de így utólag felesleges volt a sietség, mert arról a helyről a következő 24 órában semmi sem jött. Közben beesteledett és a hatalmas telihold egyre erősebb fénnyel világított. Csütörtök este nem foglalkoztunk a körülményekkel és az egész heti fáradtság miatt jó mélyen végigaludtuk az éjszakát, de péntekre már nagyjából kialudtuk magunkat és már volt kedvünk a természet szépségeivel foglalkozni.

Az biztos, hogy nagyon régen nem láttam ilyen szép teliholdat. A nagy sajtnak olyan fénye volt, hogy lámpát sem kellett használni. Már csak azért sem, mert a víz még kellemesen meleg volt, az éjszaka meg hideg és olyan pára szállt fel a vízről, hogy alig lehetett bármit látni, ha lámpával az ember belevilágított a vakítóan fehér ködbe.

A halak nem sok teendőt adtak nekünk az éjszaka első felében, ezért kénytelenek voltunk magunknak programot csinálni. Iszogattunk, beszélgettünk, majd hamar elpilledtünk a civilizáció mentes éjszakában. Az első éjszakai jelentkező valamilyen buta álmot szakított meg. Ádám jelzője szólalt meg, de ezen már nem is lepődtem meg. Én valahogy nem éreztem a halakat a hétvégén.

A hal nagyon moderáltan húzott, nem volt semmi olyan heves párbaj, mint augusztus végén, mikor Ádám rekordot döntött 16,70-es tőpontyával. Azt nem mondom, hogy könnyű fárasztás volt, mert az ellenfél rendesen belekapaszkodott a magas vízoszlopba, de 10 perc után már látni lehetett a gyönyörű tövest a reflektor erős fényében. Igaz, hogy ekkor még 5-6 méterre volt a ponty alattunk, de a fantasztikusan tiszta vízben jól lehetett látni minden mozdulatát.

Azt láttuk, hogy 10 kiló felett van, de nem tűnt túl nagynak. Nem is volt nagyon harcias, így a valós méreteit csak akkor tudtuk megnézni, mikor már a merítővel ráemeltük a csónakban lévő matracra. Akkor bizony látható volt, hogy a hal akár 17-18 kilós is lehet. Akkor lepődtünk meg igazán, mikor a mérleg digitális mutatója 19,36 kg-on állt meg.

{KEP::4012::188::center::19,36}

Összenéztünk Ádámmal, aki ekkora már felfogta, hogy rekordot döntött. De még milyen rekordot... A hal mindössze 70 dekával maradt el a 20 kg-os álomhatártól, de nem ez zavart minket akkor, hanem az éjszaka. Jó lett volna nappali fényben lefényképezni hatalmas tükröst, de az ilyen kívánságunk sosem lehet erősebb, mint a halért való felelősség, ezért csináltam néhány éjszakai képet, majd útjára engedtük őkelmét. Azt hiszem ez a rész jól mutat a hamarosan bemutatásra kerülő Stég DVD-n.

Nehezen jött álom a szememre. Még sokáig beszélgettünk a gázmelegítő által adott barátságosan piros fényben. Egy fogás mindig felébreszt, akár én vagyok a szerencsés, akár nem. Ilyenkor beindul az agyam, hazagondolok az otthon lévőkre, a munkahelyi tennivalókra, melyek hétfőn bent várnak az irodában. Ha szerencsém van, akkor hamar túljutok ezeken a dolgokon, de akkor nem voltam szerencsés. Nem tudtam aludni még órákig és mire végre az agyam lekapcsolta volna a fényt, addigra ismét kapással jelentkezett egy szintén álmatlan ponty.

Csónakba ugrottunk, Ádám eszeveszettem tekerte a kart – mivel ő volt a szerencsés – és én meg a motort kezeltem. Már egy ideje küzdöttünk a hallal, mikor Ádám botja kiegyenesedd és egy pillanat alatt rossz kedv váltotta fel az izgalmas várakozást. Sajnos a horog kiakadt a ponty szájából és mi rossz kedvűen fordultunk a bója felé, hogy újra helyére tegyük a szereléket.

Egy ideje már nem bánkódom egy hal elveszése miatt, de Ecséden azt tapasztaltam, hogy egy időszakban a nagyságrendileg hasonló méretű halak kapnak, és a 19,36-os mellé jól jött volna még egy 16-18 kg körüli fogás. Hát nem így esett, de ez után a kaland után legalább hamar el tudtam aludni.

Reggel fáradtan ébredtünk, de nap közben tudtunk pihenni, mivel nagy volt a nyugi. Én közben minden létező könyvem elolvastam, így a délutáni kapás a balos bokros botomon (micsoda alliteráció:]) végre kapásom lett. A hal szinte ugyanabban az időpontban jött, mint az előző napi társa. A fárasztás kellemes volt, mert a szintén 7-8 kilós ponty nagyon erős volt. Azt éreztem, hogy kicsit hirtelenebbül rázza a fejét, mint a 10 plusszos társai, de így is örültem a tövesnek.

{KEP::4019::188::center::}
{KEP::4017::188::center::}

A délutáni unalom ellen jól jött a szokásos 5 óra körüli akksicsere és fürdőtúra. Mire visszaértünk a büfétől nagyon kellett sietnünk, hogy a korai sötétedés előtt mind a négy bot a rod-podra kerüljön. A maradék etetőanyaggal megszórtuk a pályát, és bíztunk a mozgalmas éjszakában.

Mivel vasárnap már mennünk kellett és bíztunk a halbő éjszakában, ezért korán lefeküdtünk. Este 8-kor már egyenletesen szuszogtunk, és álmunkban nagy pontyokkal küzdöttünk. Én hajnali 4-kor arra ébredtem, hogy teljesen kialudtam magam. Próbáltam még visszaaludni, ami sikerült is, de 5-6 óra fele már nagyon vártam, hogy világos legyen. Valahogy ott kint a természetben, ahol nincs egy villanykapcsoló, az ember nehezebben viseli el a hosszú sötét éjszakákat... Végül is este 7 és reggel 7 között szinte 12 óráig sötét volt.

{KEP::4014::188::center::}
{KEP::4013::188::center::}

Az éjszaka csak elment és bár nem fogtunk halat, nem nagyon bánkódtam. Jobban aggasztott, hogy a kenyér már pimpós volt, és a kajás táskában már csak konzervek voltak. Fél év peca után már utálom a Globus konzervek minden megjelenítési formáját. Legalább 15 különféle fogást kipróbáltam már ebben az évben, de alig van olyan változat, ami szívesen fogyasztok, és egy idő után már ezekből is elegem van.

A vasárnap jól indult, reggel jött pár kisebb ponty és bár a 10 kiló közelébe sem jutottunk, azért legalább mozgalmas volt a nap. Dél környékén kitaláltam, hogy felmászom a hátunk mögötti dombra, hogy egy két jó fényképet készítsek a tóról. A gondolat jó volt, de a domboldal tele volt vadrózsával és olajfával, melyek köztudottan vendégmarasztalók. Egy rózsa úgy beleakadt a fülemben, hogy a cimpán majdnem otthagytam az egyik bokron :]

A képet tehát úgy nézzétek, hogy vérrel fizettem az elkészítésükért. :]

{KEP::4023::188::center::Ecséd madártávlatból}

Fotózás közben Ádámnak kapása volt, nagyon jó volt fentről végignézni egy fárasztást. A visszaút már nem volt olyan jó, de valahogy csak átvágtam magam a bokordzsungelen. Szerencsére egy sittes horgászruha volt rajtam, mert ami szöszmőt, leveleg és bogáncsot összeszedtem, az nem volt mindennapi. Ha még édesanyám mosna rám, akkor biztosan kaptam volna egy két kedves megjegyzést. :D

A túra után úgy döntöttünk, hogy berekesztjük a pecát és Budapest fele vesszük az irányt. Hát mit mondjak... nem volt jó érzés úgy összepakolni a felszerelést, hogy tudtam: legközelebb jövőre veszem elő a cuccokat a táskából. Még emlékszem a pillanatra, mikor 2005-ben az utolsó túra után pakoltunk össze. Arra is emlékszem, hogy mennyire sok idő telt el a túra után, mire legközelebb újra megláthattam Ecsédet. Most, hogy ezeket a sorokat írom, elég borús hangulatom. Bár a DVD anyaga elkészült, egyszerűen nincs erőm még egyszer megnézni a filmet, mert a nyári izzadós, pólós felvételek láttán összeszorul a szívem. No de félre a búval és bajjam, mert ahogy eddig, most is lesz tavasz és ha az égiek is úgy akarják, akkor jégveszte után újra a parton leszünk, hogy beleszagoljunk a levegőbe és érezzük a kiolvadó víz illatát, mely annyira hiányzik nekünk horgászoknak, amikor ilyen szentimentális sorokat olvasunk a jó meleg, fűtött szobában, ahol annyira azért nem érezzük jól magunkat.

teteje | vissza