Még nagyon kezdő búvár vagyok. Júliusban vizsgáztam és azóta alig 9-et merültem. Nem terveztem, hogy elkezdek búvárkodni, bár mindig vonzott a vizek mélye, de csak úgy horgász szemmel és amúgy is azt gondoltam, hogy van már elég költséges hobbim. Horgászat, lövészet, számítástechnika...

Aztán úgy alakult, hogy mégis belevágtam. Timi a párom búvár. Nem hivatásos, „csak” hobbibúvár, de már 1999 óta merül. Én 1 éve ismerem, de azt hiszem mindössze egyszer kérdezte meg tőlem, hogy lenne-e kedvem levizsgázni. Azonnal igen mondtam. :] Így hát májusban nekikezdtem a tanfolyamnak.

Meglehetősen megterhelő volt munka mellett búvárnak tanulni. A foglalkozások munka után kezdődtek és kb. 8-kor mentünk át az Újhegyi uszodába, mely 9-kor bezárt a nagyközönség előtt és innentől a búvároké a terep. Itt egészen 11-ig, éjfélig gyakorultunk, majd utána haza és kábulat.

Először szokatlan és izgalmas volt, ahogy a mellényből kiengedi az ember a levegőt és a 10 kilós súly (valamint a palack még vagy 15 kilós súlya) lehúzza a mélybe. Aztán megtanultam a kötelező gyakorlatokat és néhány sétát is tettünk az uszodában, hogy gyakoroljuk a mozgást és a semleges lebegőképesség beállítását.

Az Open Water vizsgát csak természetes vízben lehet letenni. Ez lehet egy tenger, vagy egy tó. Mivel a költségvetésünkbe nem fért bele egy adriai túra, ezért a hazai lehetőséget választottam, azok közül is a Budapesthez legközelebbi vizsgahelyet: Dorogot.

A Palatinus tavon már jártam horgászként, sőt első halradaros tapasztalatom is itt szereztem, volt tehát valami elképzelésem, hogy mit fogok a víz alatt látni. Egy 20-30 hektáros tavat képzeljetek el, mely nagyjából téglalap alakú. Az egyik hosszú oldalán a helyi bányász egyesület tagjai építettek takaros kis nyaralókat, a másikon horgászállások találhatók. A tó két végén strand van. Az egyik szabadstrand, a másik kiépített strand. Itt van a búvárbázis is.

A Palatinus tó bányató, de hogy mit bányásztak arrafelé fogalmam sincs. Valószínűleg nem kavicsot, mert a tó vize ugyan tisztának mondható, de azért bőven van iszapréteg a fenéken. A vízmélység 10 méter körüli, vannak benne 12-14 méteres gödrök, de ilyeneket csak a tó közepén láttam a radarral. A búvárbázis környékén inkább sekélyebb, kb. 10 méter a max mélység.

{KEP::3882::185::center::Vizsga Dorogon - éppen szerelek}

A vizsga két napos és összesen 4 merülés szükséges. A vizsga első napja egy július eleji szombat volt. Csapatunk délelőtt 11 óra fele érkezett meg a tóra. Beöltöztünk, felszereltünk és Virág a Divemaster levitte az első csapatot az egyik bójához. Egy oktató/vizsgahely úgy néz ki, egy kb. 9 nm-es stég áll a víz alatt, a fenéktől kb. 1 méterre. Ezért azért így csinálják, hogy a búvárok ne kavarják fel az iszapot, miközben a gyakorlatokat hajták végre térdelő helyzetben az fa platformon A bázis előtti részen összesen 4 vagy 5 ilyen stég van a víz alatt.

{KEP::3883::185::center::PADI Oper Water vizsga merülés}

A második turnusban voltam, kb. 15 percet vártam a soromra. Végre megjelentek a fejek a bójánál, én jövök, tudatosult bennem. Emlékezetes élmény volt az első nyíltvízi merülésem. Kiengedtem a dzsekiből a levegőt és a bóját rögzítő kötél mentél lassan elkezdtem süllyedni. A látótávolság kb. 1,5 méter lehetett, mert az uszonyom hegyét már nem láttam. Korábbi tapasztalatom alapján úgy emlékeztem, hogy Dorog ennél azért tisztább, de azután rájöttem, ennek az az oka, hogy későn érkeztünk, egy csomó búvár járt előttünk és ettől kavarodott fel az aljzat. Kicsit beparázta, hogy mi lesz ha nem látok semmit, de végül megcsináltam a gyakorlatokat és végre elindultunk első nyíltvízi sétára.

Hát nem azt kaptam, amit vártam. Valahogy azt reméltem, hogy a víz alatt több lesz az élet, ehelyett iszap, iszap, méteres, helyenként fél méteres látótávolság fogadott. Az egyes platformok kötéllel voltak összekötve, mert ha nem a zsinór mentén úszik a búvár, akkor abban a kávéban fél perc múlva azt sem tudja hol van. A kötelek mentén bejártuk tehát a stégeket oda vissza. Egyetlen látványosság volt a víz alatti kresz jelző tábla, amit vicces kedvű búvárok telepítettek a tóba és az egyik stég sarkához kikötött lekopasztott fenyőfa. Itt láttam életemben először halakat természetes közegükben.

Apró keszegek és sügerek úszkáltak a fenyőfa kopasz ágai között. Én egy ötlettől vezérelve a stég alá is bekukantottam és ott egy kb. fél kilós csapósügér nézett velem farkasszemet. Próbáltam mutogatni a többieknek, hogy mit találtam, de annyi lett az eredmény, hogy jól felkavartuk az üledéket, így pár perc múlva semmit sem láttam.

A búvárkodás jó dolog, olyasmit lehet látni, amit a felszínen nem. Nekem különösen hasznos, mert horgász szemmel merülök és már van néhány olyan víz alatti tapasztalatom, mely segít majd abban, hogy eredményesebb horgász legyek. Az első ilyen tapasztalatom rögtön az első merüléskor megszereztem. Kezdetben úgy hittem, hogy a víz egyenletesen válik hidegebbé, ahogy egyre mélyebbre merülünk. Ez nagyjából igaz is, mert az első dorogi merüléskor a vízhőmérséklet elviselhető volt úgy 6-7 méterig, de ott egyik pillanatról a másikra beleúsztunk egy hidegáramlásba.

Ezt azóta többször is tapasztaltam, pl Ecséden, hogy a víz felső néhány méterén tényleg NAGYJÁBÓL egyenletesen csökken a hőmérséklet (itt is keveredik a hideg és meleg víz, de annyira azért nem érezhető a vastag ruhában), de mélyebben egyik pillanatról a másikra nagyon hideg lehet a víz. Ez a mélység nem egy állandó tényező, mivel nagyon sok mindentől függ. A széltől, áramlástól, mélységtől. Ezért történhet meg, hogy az egyik bójánk meg sem szólal, a másik meg egymás után adja a halakat.

Mivel a pontyok rendkívül kényesek a vízhőmérsékeltre, ezért azokat a helyeket kedvelik, ahol megfelel nekik minden körülmény. Ha a vízhőmérséklet megfelelő, akkor ott maradnak, ha nem, akkor tovább úsznak. Egy bányatavon egyáltalán nem biztos, hogy mondjuk 10 méteren mindenütt ugyanolyan a hőmérséklet. Lehet, hogy az egyik helyen csak 14 fokos a víz, a másikon meg 16, mert ott van egy melegáramlás. Ezeket a helyeket csak tapasztalattal lehet megtalálni, esetleg speciális hőmérővel, mely a víz alatt mért értéket pontosan megtartja.

A második dorogi merülés kellemesebb volt, hamar végeztünk a vizsga második részével és még egy csomó levegőm volt úszkálni a víz alatt. A kötelek mentén megnéztünk egy víz álló régi telefonfülkét (búvárlátványosság), meg egy elsüllyedt stéget, mely nekem is nagyon érdekes volt.

A part mentén 3-4 méteres vízben fekszik egy elsüllyedt stég, mely elég jó állapotban van és fedezéket nyújt a halaknak. Aznap mi voltunk az első búvárok arrafelé, így a víz majdnem 2 méteres távolságig átlátható volt. A stég körül nagyon sok keszeg és sügér úszkált, sőt egy durbincsot is láttam. Úgy tűnik figyelmetlen voltam, mert nem néztem be a stég alá, ahol a többiek egy harcsát is láttak.

Korábban úgy gondoltam, hogy a tavak alján pontyok szedegetnek, vagy legalább valami halak úszkálnak, de búvárként rájöttem, hogy a tavak alja általában iszapsivatag és nem nagyon lehet halakat látni. Ez persze azért van, mert a halak már korábban kiszúrnak minket, mint ahogy mi meglátjuk őket és tovább állnak. Ahol az embernek van esélye halakat látni azok a víz alatti akadályok és tereptárgyak. Dorogon ilyenek a stégek, meg kisebb nagyobb sziklák a víz alatt, de a sügéreknek egy sörösüveg vagy egy féltégla is elég, hogy a takarásában megbújjanak és ne ússzanak világgá, ha közeledik egy olyan nagy élőlény, mint egy búvár.

A nyílt fenéken időnként persze lehet elsuhanó pontyot, vagy csukát látni, de ez nagyon ritka. Ha az ember halakat akar látni, akkor akadókat kell keresnie.

Így is tettünk, és mint ahogy már ecsédi túrabeszámolómban leírtam július végén Ecséden merültünk. Két merülésünk volt. Az egyiket a kikötő előtti részen a helyi búvármester vezetésével tettük meg. Megnéztük az egyes pontontól jobbra található akadósort, és a partoldalt, de néhány apróbb halon kívül nem láttunk semmit. Ez nem volt csoda, mivel előttünk mások is merültek és ilyenkor a halak a második csapatot nem várják be.

Nagyon izgalmas látvány volt azonban a borzasztó víz alatti akadóerő és a partoldalban lévő befulladt fák, illetve a gyökerük alatti kifürdött harcsatanyák. A kikötőtől az egyes helyig lévő szakaszon kb. 3-4 hatalmas víz alatti fa található, melynek a gyökere alatt tekintélyes méretű kifürdött üregek mutatják, hogy itt bizony harcsák jártak/járnak.

Harcsát sajnos nem láttunk, de horgászként ismét megtapasztaltam, hogy a helyismeret mennyire számít a horgászat során. Ha az ember 2-3 méterre horgászik az üregtől, akkor lehet, hogy sosem jár arra a harcsa. Ha pont elé lógatja, akkor szinte biztos a kapás, persze ha ott van a hal és eszik. Az sem mindegy, hogy melyik fa mellett milyen akadók vannak, mert egy ilyen gyökér bizony komoly horogtemető.

Volt olyan fa, mely úgy nézett ki mint egy karácsonyfa. A damilok össze-vissza futnak az ágak között. Sokan azt hiszik, hogy egy búvár ilyenkor össze tudja gyűjteni a szerelékeket. Nos ez elég nehéz mutatvány, mert ha a zsinór pár napot a vízben van, akkor bealgásodik és az ólomot, horgot sem lehet látni az iszapban. Eredetileg én is úgy gondoltam, hogy majd egy-két jobb szereléket kihozok, de végül nem mertem nagyon nyúlkálni, nehogy vérmérgezést kapjak egy rozsdás horogtól.

Ecséden a búvárok jelenléte hasznos, mert a helyiek rendszeresen levágják a beszőtt fákról a zsinórokat. Így az akadók egy idő után nem válnak durva horogtemetőkké, mert legalább a zsinórokba nem lehet elakadni. Ezt csak azért írtam le, mert Siba Zsolti pont múltkorában mondta, hogy Ecséden néhány év múlva nagyon nehéz lesz halat fogni, mert annyi zsinór lesz a víz alatt, hogy abban kapásból elakad az ember. Mivel a búvárok gyakran merülik az akadókat, ezért így még hosszú időn keresztül nem kell a zsinórokkal számolni. Nekem nagyobb gondot okoztak az elhagyott bóják, legutóbb kettőt is fogtam belőlük.

A víz alatt azt is jó volt meglátni, hogy néz ki egy víz alatti törés. A búvárként meglátogatott helyeket korábban meghorgásztam és nagy nehézséget okozott, hogy a törés oldalába tegyem a szereléket. Most saját szememmel láttam a meredek törésoldalt, ahol tényleg szerencsés az ember, ha az ólma nem görög le a 15 méteres mélységbe, hanem megmarad a kinézett 8-10 méteres részen. Azt is láttam, hogy gyakorlatilag feleslegesen etettem, mert a törés oldalában biztosan legurul a kaja 90%-a és csak néhány szem valami maradhat a horog közelében. Legközelebb kipróbálom majd, hogy néz ki egy ilyen ólomletétel és etetés a víz alatt. Biztosan ez is segít majd, hogy jobban elhelyezhessem a csalit.

Az ecsédi második merülésünk sokkal jobb volt, mint az első. A szigetet merültük körbe és mi voltunk az elsők. Nagyon sok érdekességet láttunk. A borzasztó víz alatti akadókat, elöltött komoly kőstéget, keszegek százait, ahogy a közvetlen vízpart közelében a belógó ágak alatt úszkáltak, egy elsuhanó csukát a nádas mellett (ahol nádas van, ott 100% a csuka jelenléte) és egy 2-3 kilós süllőt, ahogy a sziget háta mögött feküdt a nádtorzsák között a 2 méteres teljesen átlátszó vízben. Eddig azt hittem, hogy a süllők kedvelik a mély, sötét vizeket, de pont másnap láttunk egy másik süllőt szintén két méteren a sziget előtt.

A süllők a torzsa, illetve a növények közé fészkelték be magukat és még akkor sem mentek el, amikor óvatosan hozzájuk értem. Fantasztikus élmény volt. Hasznos volt abból a szempontból, hogy megerősítsem magamat abban, hogy a halak gyakran a talpunk alatt vannak és ott keressük őket, ahol vannak, ne ott, ahol szeretnénk ha lennének.

Tegnap (06.08.12) újra merültünk Ecséden. A legutóbbi túrán lefoglaltam augusztus végére egy pontont, de már akkor tudtam, hogy szeretném majd előbb látni a tavat. Ezért már jó előre lefoglaltam a búvárfelszerelést és szerettünk volna egy fürdős, pihengetős, búvárkodós napot tartani, hogy egy kicsit csillapodjon a horgászszenvedélyem.

Nos ez csak félig jött be, mert az időjárás elromlott és kánikula helyett felhős-esős időt mondott a TV. Sokat gondolkodtam, hogy menjünk-e, végül Timi győzött meg, hogy a víz alatt úgy sem számít ha esik :]

Fejenként két palackot vittünk, mert azt terveztük, hogy végigjárjuk a 2-3 hely közötti részt, illetve az 1-es és 2-es hely közötti partszakaszt. Ez az öböl egyébként szinte mindig háborítatlan, így végre pontyokat is szerettem volna látni.

A felhők megjöttek, de eső szerencsére nem esett még. Az első merülésnél rájöttünk, hogy hallgatnom kellett volna a tapasztaltabbakra. Ecséd partja elég löszös, agyagos és bár a merüléskor nem esett az első, de előtte igen, így a látótávolság 6 méter alatt 20 centi volt. :[ 5 méterig ok volt a látótávolság, ezért ebben a mélységben maradtunk.

Első körben a 2-es helytől indultunk a hármas fele a part mentén. A tó ezen szakasza nagyon mély, a part egészen 25 méterig törik le, helyenként szinte függőlegesen. A part végig akadós, nagyon komoly gyökereket, ágakat láttunk, egy helyen annyira meg is keveredtünk, hogy egy pillanatra elvesztettük egymást Timivel.

{KEP::3885::185::center::Ez a 2-es és 3-as közötti rész. Itt láttuk a hareszt}

Az általunk bejárt szakaszon Tamás és András már pecáztak májusban, mikor Ádám a két 15 feletti pontyot fogta. A látottak után nem lepődök meg azon, hogy a srácok erről az oldalról nem igen tudtak szép halat fogni. A terep igazán ideális, mert tavasszal a 4-5 méteres mélységben vannak a halak és itt kicsit lankás a törés oldala, tehát az ágak előtt van egy széles padka, ahova lehet horgászni. Egy a baj, a 3-as faház messze van, és mire a pecás odaér a halhoz, az már régen behúzott az ágak közé. Ez történt velük is, legalábbis azoknál a kapásoknál amit láttam általában akadás volt a vége.

Összeségében nem egy álom merülés volt, mert nem sütött a nap, így a láthatóság nem volt a legjobb, de végre élőben is láttam harcsát. Én úsztam elöl és pont benne jártunk a legnagyobb ágak sűrűjében. Ezt nem úgy elképzelni, hogy nagyon sűrűn vannak az ágak, mert ilyen helyre jobb ha nem megy a búvárember, de a fák 3-4-5 méterre voltak egymástól és azért a víz alatt kell hely ahhoz, hogy az ember tudjon manőverezni.

Ezért aztán forogtam jobbra-balra és néztem, hogy min fogunk felakadni, mikor Timi megrángatta az uszonyom. A nagy forgásban majdnem ráúsztam egy fára, de sikerült fékeznem előtte 1 méterrel. Először azt hittem, hogy Timi a fa miatt aggódott, de mikor láttam, hogy halat jelez én is jobban kimeresztettem a szemem és tényleg egy majd méteres harcsa áll a fa ágai között. Egészen közel úsztunk hozzá, de láthatólag nem zavarta a jelenlétünk.

Sajnos nem volt kapaszkodási lehetőség, én nem voltam elég lebegőre hangolva, ezért sajnos kicsit felkavartam az iszapot, és ezért inkább intettem, hogy menjünk tovább. A harcsa egyébként igen körültekintően választott helyet magának, ember legyen a talpán, aki onnan kihúzza, ha egyáltalán kapó kedvében van és hajlandó megenni az elé lógatott kaját.

Később a parton beszéltem Gyuszi bácsival a halőrrel, akinek újságoltam, hogy láttam harcsát. Rögtön rákérdezett, hogy ugye kicsi volt. Meglepődtem a kérdésen, de aztán kifejtette, hogy a búvárok már hetek óta nem látnak nagy harcsát, ezért szerinte azok a nagyobb mélységben fekszenek a gödrökben. Nem csodálom, hogy a búvárok nem láttak harcsákat. Ecséden nem nagyon megy az ember 15-20 méter mélyre, mert ott nem sok élet van, ellenben nagyon hideg a víz. Tökéletes hely egy pihenő harcsának.

{KEP::3887::185::center::Csendes sarok, több halra számítottam}

Visszafele úton 2-3 méter mélyen jöttünk egészen a part mellett. Érdekes volt, mert láttam egy nagy alámosott fészket, amiben csak naphalak voltak. Apropó naphalak. Eddig azt hittem, hogy a napcsik csak a part menti meleg vizet kedvelik, de Ecséden még 8 méteren is láttam naphalat. Igaz mélyebben 10-15 centis nagyságúak voltak csak. Érdekes volt, hogy ezeknek a kis jövevényhalaknak az a szokásuk, hogy minden fellelhető üres üregbe befészkelik magukat és ott tanyáznak. Ha közel úszol és az ujjad benyújtod nekik, akkor megijednek és elúsznak, vagy megtámadják a kezed. Mókás érzés, amikor egy naphal harapdálja az ujjad végét :]

Szóval visszafele úton sekélyben jöttünk, mert általában a part közelében több az élet. Több vízbe szakadt stéget találtunk (legalább 2-3 métert ennyit emelkedett a víz néhány év alatt). A stégek maradványai között izmosabb bodorkák és egészen nagy sügerek úszkáltak. Ők legalább biztos pontot képviselnek minden bányatavas merüléseken. :]

A második merülésen az ellenkező irányba, a 2-es helytől az egyes fele úsztunk. A láthatóság egészen jó volt. A régi szivattyú betonmaradványait is megtaláltuk, de sajnos halat szinte egyáltalán nem láttunk a környéken. A part nagyon érdekes volt, mert extra erősen tört a mélység felé és a partoldal végig sziklás volt. Marha nagy kövek feküdtek különböző mélységben. Egy helyen annyira veszélyesen álltak, hogy inkább nagy ívben kikerültem, mert ha ezek megindulnak, akkor meg sem állok 20 méterig. :P

Ez vagy a bánya maradványa volt, vagy valami kövesúté, mely beleszakadt a vízbe az erózió miatt. Abból a szempontból nagyon hasznos volt a túra, hogy 2-3 méter mélyen találtam egy egészen hosszú betonmaradványt, melyet ponty szempontjából nem lehet hasznosítani a sok akadó miatt, de az alja végig alá van mosva és ott frankó gyökérszálakat láttam. Szerintem ez a hely tavasszal harcsaparadicsom lehet. Májusban merülök majd egyet, mikor az akác virágzik. :]

{KEP::3888::185::center::Szintén merülés után}
{KEP::3886::185::center::Merülés után}

Azt hiszem erre az évre végeztem a búvárkodással, mert nem álmom a hideg őszi vízbe merülni, de jövőre újra próbálkozunk. Ecséden nagyon sokat számít a helyismeret, nekem abból meg van elég. Szerintem azok a búvárok több mindent látnak, akik horgász szemmel merülnek, és azok a horgászok meg talán sikeresebbek, akik búvárok is egyben. Ezt majd meglátjuk. :]

<a href="http://www.legyahalon.hu/~steg/ecsed_www.steg-magazin.hu.avi"><b>[LETÖLTHETŐ VIDEÓ]Ecsédi víz alatti felvételek 74 mbyte, divx</b></a>
<a href="http://www.ecsedito.hu/" target=_blank><b>www.ecsedito.hu - Fényképek/víz alatt készített képek I-II.</b></a>
<a href="http://buvar.bunny.hu/index.htm" target=_blank><b>Búvároldal sok leírással és magyarázattal a búvárkodásról</b></a>

teteje | vissza