Múlt héten volt egy kis időm és kimentem a Margit szigetre futni. Szeretek futni, mert egészséges, de főleg azért, mert van időm egyedül lenni a gondolataimmal. Akkor még nagyon aktuális volt a háromfai rekordhal story-ja és azon gondolkodtam, hogy talán megérné egy kis eszmefuttatást írni az eseményről. Végül úgy döntöttem, hogy megvárom mire elül a vihar és utána tiszta fejjel írom le a véleményem.
Nem a fogás körülményein szeretnék agyalni, hiszen nem voltam ott. Valószínűleg nem fog soha 100%-osan kiderülni, hogy valójában mi történt. Vajon a srác tényleg szabályos körülmények között fogta az 31 kg-os halat, vagy a kezébe adták. Nem is ezen fogok lovagolni.
Meglehetősen parázs vita alakult ki a fogás körülményeit illetően. A sok vita ellenére egyetlen dolog nem kérdéses. Egészen biztosan azt a halat fényképezték le Háromfán, melyet a közelmúltban Bujáki Géza fogott meg és engedett el Gyékényesen.
{KEP::3745::179::center::}
Innen indult a vita. Már akkoriban is sokan azt állították, hogy Géza nem engedte vissza a pontyot, hanem eladta. Géza „hírnevét” az mentette meg, hogy később mások is megfogták a halat, igaz akkor már tekintélyesebb súlyban.
Mi zavar engem ebben az egészben?
Adott egy igazán kitűnő hal, melyből nem sok élhet a hazai vizekben. Adott egy egyedi természeti adottságokkal rendelkező tó, mely felnevelte ezt a halat az elmúlt 20 évben. Ha nagyon szigorú lennék magunkhoz bojlisokhoz akkor azt mondom jobb lett volna ennek a halnak és sok ezer társának, ha a bojlizás soha nem jön be hazánkban.
Ez persze fikció, de gondoljunk csak bele, hogy a behordás, több hetes táborozás és a nagy halat szelektáló csali nélkül mekkora esélye lett volna annak, hogy bárki is megtalálja, megakassza és kifárassza ezt a gyönyörű halat. Szinte semmi. Legalábbis ezen a 400 hektáros tavon nagyon kevés esély lett volna erre.
Nem vagyok bojlizás ellenes, hiszen én is űzöm ezt a sportot, de összeszorul a szívem, amikor egy szebb halat fogok és a fárasztás közben valami félresikerül. Egy beszakított száj, egy megcsúszott horog, egy megsérült úszó után igazán rosszul érzem magam és elátkozom az egész módszert, melynek rabja vagyok.
Persze rekordfogások mindig is voltak. Az előző rendszerben is fogtak nagy halakat, melyek legtöbbször a halászlében végezték. Talán ennél tényleg jobb, ha egy bojlis fogja meg a halat és visszaengedi, mint Géza.
Azóta nagyon sok minden változott és ezekkel a változásokkal a többség nem foglalkozik, csak megéli. A horgászat ugyanolyan kereseti forrás lett, mint a többi sport. Hol vannak már azok a gyermekkori horgászatok, amikor felpattantam a bicajomra és egy hátizsákkal, vödörrel megvoltam egy egész napig. Azóta vagyonokat költöttem el mindenféle kényelmi felszerelésre és most már csak egy kombi autóval tudok elindulni a partra.
A bojlizás iparág lett, mely sok embernek sok pénzt hoz. A felszerelés gyártókkal és forgalmazókkal most nem foglalkozom, pedig ez a téma is megérne egy cikket. Inkább foglalkozzunk egy kicsit a tavakkal és a horgásztató vállalkozásokkal.
Háromfa az elsők között volt, ahol felismerték a bojlizásban rejlő lehetőségeket. Ez nem csoda, hiszen Háromfáról indult a magyar bojlis élet. Christián és Martin 10 percét kb. 100x megnéztem az első „bojlis” filmben, a Nagy pontyok nyomában c. kamusorozatban (a bojlis rész rendben volt, nekem is komoly lökést jelentett, de a Szigligeti nádi pecást személyesen is ismerem és ő mondta, hogy a halat hozták neki a balatoni halászok, mikor eljátszotta, hogy úszóval megfogja a nádban). Akkor még titkolták, hogy hol van ez a „dunántúli” víz, de később ez nyilvánvalóvá vált, főleg akkor, amikor már a vendéglátóknak érdekében állt elterjeszteni a hírt.
Azóta egyre többen ismerték fel, hogy érdemes a bojlisoknak fenntartani tavakat. A hazai bojlis vizek száma egyre csak nő és nincs még vége a sornak. Ha most kinyittok egy angol bojlis újságot, akkor azt láthatjátok, hogy kb. 50 francia vizet hirdetnek az egészen kis méretűtől a több száz hektárosig. Ezek a tavak magánkézben vannak és évente több ezer, megkockázatatom több tízezer embert látnak vendégül nem kevés pénzért.
Igaz, hogy Anglia és Franciaország hozzánk mérve sokkal nagyobb, de garantálom, hogy a következő 5 évben még legalább 10 komolyabb bojlis víz nyílik majd nálunk. Hogy miért? Próbáltál már helyet foglalni Merenyére mostanában? Kb októberre tudnál valami jó helyet fogni. Amíg a kereslet ilyen intenzív, addig megéri befektetni és megnyitni egy tavat. Ez közgazdaságtan.
Miből áll a befektetés? Vásárlásból vagy inkább bérlésből. Egy tó ugyanolyan ingatlan, mint egy szántó vagy erdő. Lehet művelni, azaz halat nevelni benne és eladni. Arra már a legtöbben rájöttek, hogy nem húsként érdemes eladni a halat, hanem élményként. Így egyszeri nagyobb és több kisebb befektetéssel sok pénzt lehet keresni.
Mit jelent tehát a befektetés? Egy víz bérlését (esetleg vásárlását), fenntartását és egy csomó hal megvételét. A bojlis sok és nagy halat akar fogni, tehát a tógazdának sok nagy halat kell telepítenie. Azonban az elérhető nagy halak száma véges, és már most is van jó néhány olyan vállalkozás, mely a bojlisokból él. Így egészen biztosan emelkedik a nagy halak ára. Tehát minden újabb belépő egyre feljebb srófolja a halak árát.
Honnan lehet halakhoz jutni? Hát halgazdaságokból, mivel egy 7-8 kilós anyaponty gazdaságosabban szaporítható, mint egy 15 kg-os. Így a halgazdaság eladja a nagy halakat. Csakhogy ezek a halak elfogynak, vagy már el is fogytak, nem véletlenül jönnek mostanában Romániából a nagy pontyok.
Lehet máshonnan is szerezni, persze nem ennyire legális módon. Franciaországban volt rá példa, hogy bojlisok néhány francia vizet lenulláztak, mikor egy kis mikrobuszba szerelt tartályban kilopták a halakat. Az angoloknál hideg van, nem nőnek úgy a pontyot, tehát egyszerűbb a jó francia klímán megnőtt halakat átvinni, mint megvárni, míg egy hazai ponty megnő. Van annyi pénz, amiért ezt a kockázatot vállalják egyesek. Ezt itthon is lehet játszani.
A gyékényesi hal is átkerült valahogy Háromfára. Lehet, hogy egy jótékony horgász megsajnálta a pontyot és tartott tőle, hogy Gyékényesen kocahorgászok kezére kerülhet, és egyszerűn átadta a háromfai tulajdonosoknak, de én nem tartom ezt túl reális változatnak.
Azt persze nem állíthatom, hogy a hal pénzért cserélt gazdát, de ha így volt, akkor bizony sok pénzről beszélhetünk, mert egy ilyen hal sok horgászt vonz majd Háromfára és ez sok bevételt jelent majd.
Nem szeretném újra indítani a vitát, pont ezért írtam ezt a cikket később. Egyszerűen csak túl kapitalista megoldásnak tartom, hogy adott egy olyan hal, amiből egész Európában csak néhány úszkál a vizekben és ez a hal a 400 hektáros kristálytiszta bányatóból egyszer csak átkerül egy teljesen más közegbe.
Persze lehet, hogy jobb így neki, mert hallottam már pletykákat, hogy Gyékényesen fogtak halászok 30 kg feletti pontyot, amit nem tettek vissza a vízbe, hanem étel lett belőle. Ez persze lehet, hogy csak szándékos hangulatkeltés és valakik ki akarták használni az amúgy is problémás halász-horgász ellentétet, de én személy szerint sajnálom EZT a halat. Olyan lehet ez neki, mint egy idős embernek, akit kiköltöztetnek a házából, hogy egy panelba nyomják be valahol egy nagyvárosban.
Ez a hal minden esetre jelzés volt nekem, és ha nagy szavakat szeretnék használni, akkor azt mondanám, hogy új szakasz nyílt a magyar bojlizásban. Innentől még erősebb lesz a verseny, a tógazdák még inkább harcolnak majd a vendégekért. Ha ez a szolgáltatás színvonalának emelkedésében jelenik meg, akkor rendben van. Ha itt is az lesz a helyzet, mint a franciáknál a Rainbow Lake-nél, akkor rosszul állunk.
A Rainbow jelenleg a leghíresebb és legkeresettebb pontyos víz Európában. A tulajdonos egy nagy tavat megvett, és az ősállomány mellé számos kapitális halat harácsolt össze más vizekből. Ott is voltak botrányok, amikor híres pontyokat viszontláttak a Rainbow-ban. Én azt mondom a Rainbow példa alapján, hogy a vita elcsendesedik Háromfa körül, az egészet elfelejtjük, de egy valami megmarad, a 31,30-as hal Háromfán. És mint a Rainbow-nál az emberek meg akarják fogni a nagy halakat és mennek majd csapatostul.
Egy közgazdás tollából olvastam nem régen, hogy az ember a vásárlásával politizálhat a leghatékonyabban. Utáljuk a mindent elárasztó globális kereskedelmet, akkor vásároljunk hazai terméket! Utáljuk a textilipar kínai dominanciáját? Akkor vegyük hazai terméket! Nem értünk egyet az új kapitalista bojlis renddel? Akkor horgásszunk ott, ahol szerintük tisztelik az etikai szabályokat.
Én ezt teszem már egy ideje. Igaz, hogy ebben az évben egyetlen komoly halat sem fogtam még, de nem érdekel. Jól érzem magam a bőrömben és nyugodtan hajtom álomra a fejem. Időnként azért egy nagyhasú bajuszossal álmodom, akit éppen a kamera elé tartok, de ha ez a hal örökké a mélyben marad és sosem találkozunk, akkor sincs baj. Ha az égiek úgy akarják, akkor úgy is összefutunk egyszer. Ha nem.... akkor sincs gond.
