Már vagy 5 hónapja szerveztük, terveztük a túrát Robi barátommal, aminek a végén május 21-én végre ott álltunk a hőn áhított víz partján, Háromfán a híres zöld pokolban.

Vasárnap:
Végre megérkeztünk, az idő lassan kánikulai, ami elég jól hangzik pláne, hogy az előző napokban elég hűvös volt. Én ugyan most láttam először a vizet, de már az első pillantás után látszott, hogy ez nem lesz egy könnyű erőpróba. Amerre csak a szem ellátott sűrű töklevelek, ágas bogas fák, nádszigetek meredtek az ég felé.

{KEP::3636::176::center::}

A hely, ahol az autót hagyhattuk nem volt messzebb a stégtől, mint 30-40 méter. A „parkolótól” egy ösvényen elindulva 1 perc séta után láttuk meg a 18-as helyet, ami egy hétig az otthonunk volt.


{KEP::3637::176::center::}

A két és fél órás utat követően legszívesebben egyből beleültem volna egy kényelmes székbe és átadtam volna magam az édes semmittevésnek, de a tó látványa megsokszorozta erőnket és nekiláttunk a tábor építésének, hogy mihamarább bevethessük a horgokat. A táborhely elég kellemesnek tűnt első ránézésre, hiszen a sátorhelyek 2 lépésre (szó szerint) voltak a stégtől. Közvetlenül mellettünk volt egy tűzrakó hely, egy jó öreg pottyantós és egy legalább nyolcszemélyes pad-asztal kombo, ami igen jó helynek tűnt az esti közös vacsorákhoz.

{KEP::3638::176::center::}
{KEP::3639::176::center::}

A komfortérzetet fokozta még, hogy szükség esetén a tógazda minden reggel friss kenyeret hozott az éhes horgászoknak. Az egyedüli nehézséget a tisztálkodás okozta. Mindamellett, hogy a 18-as hely az egyik legközelebbi a tanyához, gyalogosan nem éppen egy pár perces séta. Az pedig, hogy az embernek kocsiba kelljen ülnie pár nap horgászat után egy kis fürdés reményében, hát nem egy vonzó lehetőség. Főleg, ha belekalkuláljuk, hogy ezen a vízen minden halért evezni kell, ami egyedül bajos mutatvány. Aki mégis úgy dönt, hogy - nem elhanyagolható módon - él a tisztálkodás lehetőségével, az egy 5 perces autókázás után megteheti a gáton újonnan épült panzióban, 500 Forint ellenében, szigorúan 11 és 15 óra között. :]

{KEP::3640::176::center::}

Délután 2-re be is fejeztük a táborépítést és végre teljes egészében a horgászatra koncentráltunk.

{KEP::3641::176::center::}
{KEP::3642::176::center::}

Első lendülettel a felszereléseket állítottuk össze, rod-pod, botok, székek, egyéb apróságok hamar a helyükre kerültek. Tényleg, mint egy igazi kempingezés ;)
Hamar csónakba ültünk, hogy felfedezzük az előttünk elterülő vízterületet és kiválasszuk a legmegfelelőbb helyeket a horgászatra. Hamar „H” alakú bójákat vágtunk ki hungarocellből amire egy méter hosszú spárgát hurkoltunk, amiket a töklevelek szárára szándékoztunk rögzíteni. Ez elég szél- és vihar-biztos megoldásnak tűnt, másfelől nem alakítottunk ki a horog közelében olyan extra akadályokat, amire egy esetleges hal könnyűszerrel feltekerheti magát.

Már előre megérdeklődtük, hogy a mellettünk üresen álló 17es helyre csütörtökön érkeznek vendégek, így úgy próbáltuk kialakítani az etetéseket, hogy a megérkezésük után se zavarjuk őket. A stég bal sarkával egy magasságban olyan 50m-re találtunk egy hasonló hungarocell jelzőt, mint a miénk, így abban bízva, hogy ezt az előttünk horgászók hagyták itt, ezt jelöltük ki mint legszélső etetésünket.

Szerencsénkre a táborhelyünkön találtunk egy hosszú fakarót, így azzal kezdtük el kitapogatni a bolya környékét. Háromfa egy olyan terep, ahol meggyőződésünk szerint annak van a legnagyobb esélye a halfogásra, aki nem csak úgy bumm-bele módra teszi le a szereléket, hanem kitapogatja az amúgy elég nehezen fellelhető gyökérmentes aljzatot. Igen könnyen előfordulhat, hogy amíg a víz felszínén sok levél lebeg, addig alatta iszapos, de gyökérmentes az aljzat, viszont többször előfordult, hogy a vízfelszín sima medret sejtetett, mégis gyökeret találtunk.

{KEP::3643::176::center::}

Érdemes arra odafigyelni, hogy egy-egy ilyen gyökér akár két méteresre is megnőhet és jó combvastagságú, tehát jobb az ilyet még időben elkerülni A halak is tudják ezt, így előszeretettel használják mint védekezési módszer. Úgy húzzák át alatta a damilt, mintha ivadék koruk óta ezt gyakorolták volna.

Ezért volt szinte az első dolgunk, hogy 25 mm-es fonott előtétzsinórt tettünk minden szerelékünk végére, ezzel is törekedve a kiegyenlítettebb erőviszonyok elérésére.

Összesen 3 bóját helyeztün ki a gát irányába és megtartottuk az előttünk horgászók jelzését Kettőt olyan 100m-en, egyet pedig - a tógazda ajánlására - a stégünktől jobbra található nádszigettől 30m-re a homokpadon.

Itt megállnék egy pillanatra, már ami a homokpadot illeti. Lehet, hogy a mi hibánk de a homokpadot mi nem találtuk, pedig Isten uccse elhajókáztunk rá egy egész délutánt. Találtunk ugyan egy sekélyebb részt, de az a nádashoz és a parthoz viszonyított közelsége miatt egy egyszerű sekély víznek tűnt. Teljesen normálisan mélyült a tó közepe felé. Később még több horgásztól is hallottuk, hogy ott van egy homokpad (volt aki gödröt említett). Minden esetre van valami a nádas előtt, ami miatt megéri oda horgászni.

Meg is beszéltük Robival, hogy továbbszőjük a homokpad legendáját, és belecsempészünk egy elsüllyedt második világháborús roncsot, értékes kincsekkel a fedélzetén. ;) Szóval, ha valaki Háromfára látogat, akkor mindenképp húzzon egy szereléket jobbra a nádfal elé, mert vagy harminc - de az is lehet hogy öt - méterre a mederközép felé, esetleg a tanya irányában, párhuzamosan a parttal, talál egy homokpadot, de az is lehet, hogy egy gödröt és akkor ott jó lesz, nagyon jó ;)

Visszatérve a terep feltérképezéséhez, ami nem tartott egy óránál tovább, délután 3-ra elkészültünk vele és nekiállhattunk a szerelékek összeállításának.

Az egyik szerelékemre in-line ólmot kötöttem, míg a másikon kipróbáltam az oldal ólmos végszereléket, hiszen a dobás okozta gubancoktól jelen esetben nem kellett tartanom. Annál inkább tartottam attól, hogy a sűrű töklevelesben leakadt ólom akár a hal elvesztését is jelentheti. Így mindenképp a „tesztelgetést” véltem a helyes útnak.

Ahogy a végszerelékeknél, úgy a horogkötéseknél is két különböző módszert alkalmaztam. Gondoltam kipróbálom, hátha az egyik jobban működik, mint a másik. Reméltem, hogy mindkét típust megismerhetem majd élesben is.

Ime az egyik:
{KEP::3644::176::center::}

és a másik:
{KEP::3645::176::center::}

Előre megbeszéltük, hogy csak minimális etetőanyagot szórunk a horog köré, ezzel sarkallva a pontyokat arra, hogy a lehető leghamarabb a horgainkat is felvegyék. Még az indulás előtti napon előkészítettem 2kg tigrismogyorót, ezt egészítettük ki egy kis chunks-szal, ami mellé már csak pár szemet szórtunk a horgon is fellelhető bojlikból.

A stégen nekem jutott a bal oldal, így én próbálkoztam a közeli felfedezett bolyán az egyik, míg a benti bolyán a másik botommal. Robinak jutott a másik benti hely és a feltételezett homokpad.

A közeli helyre az itthon elkészített Pelzer Blue Mussel Mix-ből készített bojli került, míg a távolabbi helyre az Ákossal közösen készített mogyorós „atom” 23mm-es (volt az 30mm is;) bojli került. Bár meg kell mondjam, ebben nem bíztam annyira, kicsit nagynak éreztem. Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, de ha én nem hiszek egy módszerben, az nem is működik.

Hiszem, hogy egy fogós bojli egyik alapvető hozzávalója a hit. Az igazság az, hogy még életemben nem csináltam bojlit, és ez volt az első alkalom, hogy egyedül nekiálltam. Meg is ragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem Ákosnak azt a segítséget, amivel első bojlijaim világrajötte felett bábáskodott. Pontosabban azt, hogy egyedül is megpróbáljam. ;p Viccet félretéve, ha nem ismerem meg balatoni horgászatom egyikén, akkor tuti nem készítek saját bojlit és talán nem is bojlizok…ki tudja ;)

Robi ellenben élt a modern gazdaság vívmányaival és gyári bojlikat hívott segítségül. Egyik botjára büdös-kagylós-rákos Ritchworth bojli, míg a másikra hasonló márkájú és jellegű, de GLM bojli került.

A behordás után nem sokkal a homokpados boton megcsippant a jelző és aztán még egyszer. Kérdően néztem Robira, aki lelkesen kiadta az ukázt, hogy márpedig most menni kell, mert Háromfán ez is kapásnak számít, mert mi van ha csak ül rajta és nyammog. Mit volt mit tenni, ilyenkor ha egy társ azt mondja menni kell, akkor nem sok minden mást tehet az ember. Csónakba ültünk és beeveztünk a horog fölé. Vittünk magunkkal egy munkáskesztyűt, hogy alkalomadtán ezzel tépjük fel a fonottat a töklevelekről. Sajnos nem jött be Robi megérzése és a horgot érintetlenül találtuk.
Ezt követően sötétedésig nem történt semmi érdemleges, hacsak a szúnyogok galaktikus invázióját nem vesszük történésnek. Este 10 óra tájékán nyugovóra tértünk, úgy gondoltuk megérdemlünk egy kis pihenést az eseménydús nap után.

Hétfő:

Hajnali 2 óra tájban Robi benti botján volt egy olyan igazi sistergős kihúzós kapás. Ugrottunk is ki a sátorból, nagy igyekezetemben majdnem a sátort is vittem magammal. Evezés közben, miközben Robi a damilt gyűjtötte, hol kézzel, hol pedig orsóval, gyakran kérdezgettem, hogy: Na, megvan? Na, érzel valamit? Robi határozottan állította, hogy érez valami rugdalózást a távolból, így bizakodva néztünk a fárasztás elibe. Sajnos mire a horoghoz értünk, a rugdalózás megszűnt és ez a hal sem lett a mienk.

Halak-Horgászok 2-0.

Visszaúton azt próbáltam boncolgatni, hogy nem kéne-e valamit változtatni a szereléken az eredményesebb akasztás érdekében, de Robi „megnyugtatott”, hogy ezt a játékot ezen a vízen így játsszák: Tavaly is kb. kétszer annyi kapásuk volt, mint amennyi halat végül fogtak.

Az éjszaka további része nyugodtan telt. Reggel 5-kor arra ébredtem, hogy süt a nap szemembe. Először azt hittem álmodok, aztán rájöttem, hogy jól látok, mert tényleg a nap süt a szemembe. Reggel 5kor!!! Mint az a későbbiekben kiderült a placcunk egészen délelőtt 10-ig, 11-ig napos, utána azonban hálistennek árnyékos helynek bizonyult.

Nem volt mit tenni a korai idő ellenére felkeltem és nekiláttam reggelizni. Én általában a több napos horgászatok étrendjét leegyszerűsítem a kolbász és a konzerv szintjére. Nem mintha nem lennék gurman, de ha horgászok akkor horgászok, vagy legalábbis kempingezem ;)

Szóval megfelelő mennyiségű kolbász bevitele után úgy döntöttünk, újrahúzzuk a szerelékeket. A bal oldali botomon a házi bojlit továbbra is szándékomban állt erőltetni, (úgy voltam vele, hogy ha már vesződtem vele, addig ugyan ki nem veszem amíg hal nem jön rá) viszont a jobb oldali botomon elkezdtem kísérletezgetni.

Még otthon a túra előtt két héttel barackos aromával megbolondítottam pár szem Macadám-diót. Ez került most a horogra. 9 órakor már ismét a sátraink előtt ücsörögtünk és vártuk a csodát. 9:15-kor azt hittük rosszul láttunk, hallunk.

A „diós” botomon egyenletes, kihúzós kapással jelentkezett egy ismeretlen jószág. Nosza csónakba ugrottunk és én is elkezdtem kézzel-lábbal-orsóval begyűjteni a damilt. Csakhogy, ahogyan egyre közelebb értünk a halhoz, úgy erősödött a húzása is. A végén már nem volt köztünk és a hal között legyőzésre váró növényi akadály, így megkezdődhetett a valódi fárasztás.

A hal igen jó erőben volt, és igen nehezen lehetett a víz felszíne közelébe kormányozni. Akárhányszor azt hittem, hogy na most majd megmutatja magát, mindig újult erővel tört a mély felé. 10 perc után fordult meg a víz felszínén először. Láttuk, hogy szép tükrös és olyan 7-8 kilósra becsültük. Amikor már szépen felfeküdt a vízen, összeállítottuk a merítőt és megmerítettük a holtfáradt halat. Kieveztünk a partra. Mérlegeltünk, fertőtlenítettünk, fotóztunk és visszaengedtünk. 9,80kg. Első halnak nem is rossz.

{KEP::3646::176::center::}
{KEP::3647::176::center::}

A sikeren felbuzdulva mindjárt csalit cseréltem, és a bevált diót 15mm-es csirkés Nutrabaits bojlira cseréltem. Ennek meg is lett az eredmény, egész nap egy árva mozdításunk sem volt. Közben kiderült, hogy valamit gyorsan el kell intéznem Pesten, így egyeztettünk Robi öccsével, Lacival, hogy távollétem alatt eljön Háromfára, hogy Robinak legyen kivel hal után csónakáznia. Megegyeztünk abban is, hogy ha valamelyik botom indul, az az Övé.

A jó két és fél órás utat lenyomtam 1 óra 50 perc alatt, de este igencsak elhúzódott a program. Telefonon folyamatosan egyeztettünk, hogy mi a helyzet, de a halak csak nem akartak beindulni. Abban maradtunk, hogy nincs értelme éjjel autózni, elég ha hajnalban megyek, csak érjek le 8-ig mert Lacinak dolgoznia kell menni.

Kedd:

Reggel 5-kor kaptam az sms-t: „13,5kg, bal boton a házi bojliddal”. Úgy pattantam ki az ágyból, mint akit ló rúgott meg és megdöntöttem az 1 óra 50 perces rekordot. A történet rém egyszerű volt. Hajnali 5-kor a hal ellentmondást nem tűrően és a gyorsvonatot meghazudtoló sebességgel indult el a horoggal a szájában. A fárasztás 20 perc alatt le is zajlott, amely végén egy gyönyörű 13,50es pikkelyes pihent meg egy időre a merítőben.

{KEP::3648::176::center::}
{KEP::3649::176::center::}

Két hal, összesen 20 kg felett nem is rossz, gondoltuk… és melegen gratuláltunk Lacinak, aki munka után leugrott Háromfára, fogott egy 13 és feleset, majd megreggelizett és visszament dolgozni. No igen, valahogy én is így képzelem a harmónikus világot. ;) Egyáltalán nem bánkódtam, hogy nem én fogtam meg, inkább örültem, hogy az első saját készítésű bojlim működött.

A szerelékemet nem húzták újra, így ezt megtettük Robival, Laci eltávozta után. Délben szép kihúzós kapás kerekedett a dupla 15 mm-es csirkés bojlira és 10 percen belül feliratkoztam a „nekem is volt kapásom, de nem akad meg” listára. A délután eseménytelenül telt, így én lepihentem a sátramban, míg Robi újfent a homokpad felderítésére indult, immár egyedül.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, mikor Robi ébresztett, hogy megvan a homokpad és húzzuk oda a jobb oldali szerelékét. Elég kómásan kászálódtam ki a sátorból, és láttam is amint a helykeresésre használt karó a messzi távolban kiemelkedik a vízből, de úgy, hogy majd a fele kilátszott. Robi kitalálta, hogy majd Ő szépen beáll a vízbe és lábbal tapogatja ki a jó helyet, úgy etet majd és úgy is teszi le a szereléket.

Csónakba ültünk hát és indultunk a nád felé. Az oda úton büszkén mesélte a felfedezés történetét, de bevallom, én ebből nem sokat fogtam fel, ha jobban belegondolok még félig-meddig aludtam. Mikor megérkeztünk a helyre Robi szólt, hogy Ő akkor most kilép én meg várjak. A következő pillanatban meg azt látom, hogy Robi eltűnik a habokban, majd pedig a csónak szélébe kapaszkodik. Nem igazán értettem mit szórakozik, miért nem áll már lábra, mikor nyögve közölte, hogy basszus nem ér le a lába. Hírtelen azt hittem, hogy szórakozik, de látva nem éppen örömtől elborult arcát rájöttem, hogy valószínűleg elszámította magát. Mert ugye az lehet, hogy a karó fele kiáll a vízből, de ha a karó 4m-es akkor ez vajmi keveset ér. ;) Ezek után közölte, hogy akkor most Ő jön vissza. Egy pillanatra megállt bennem az ütő, felsejlett előttem amint próbálja visszahúzni magát ebbe a billegő 20 kilós lélekvesztőbe és mindjárt én is mellette találom magam. Mire azonban eme képsorok végére értem Robi már ismét a csónakban ült, csurom vizesen ugyan, de egyben. Jobban belegondolva, a hőséget figyelembe véve valószínűleg még jobban is érezte magát a tűző napon, mint én.

Este ismét jött hozzánk valaki: mondjuk ennek nem örültünk túlzottan, megjött a beígért hidegfront. Viszont érkeztével, szinte azonnal kihúzós kapás kerekedett Robi benti botján. Elég szkeptikusan vette fel a botot, mert már két napja voltunk itt, kapása is volt, de halat még nem sikerült fognia. Ez most hirtelen megváltozott. Gyorsan eveztem, közben Robi lassan bogozott, de a hal meglett. 8,30 kg, kagylós-rákos bojlira.

{KEP::3650::176::center::}

A kép nem lett valami szuper, de hát vaku nélkül nem lehet igazán jó éjszakai képeket készíteni ;) Amit ezen a képen is megfigyelhettek, az a hal oldalán látható vöröses vastag folt. Ez abszolút nem türemkedik ki, egyszerű elszíneződésről van szó. Ami furcsa, hogy minden megfogott tükörponty oldalán megtalálható ez a nyom kisebb-nagyobb kiterjedésben. Mi bőrfertőzésre tippeltünk, bár mivel nem értünk hozzá, lehet, hogy csak az ívási időszakhoz van köze. Ha valaki esetleg tudja, kíváncsi lennék, mi lehet ez.

Olyan kemény, szeles, esős éjszakánk lett, hogy éjfél tájban kénytelenek voltunk levenni a swingereket, a viharos szél miatt. Olyannyira nem tudtam aludni, hogy már az is megfordult a fejemben, hogy kiveszem a botokat is. Csakhogy, ahhoz csónakba kellet volna ülni, ami ebben a viharban öngyilkos vállalkozásnak tűnt.

Szerda:

Reggel szokásához híven 5 órakor odaért a napfény a sátramhoz, így eljött a felkelés ideje. 5:15-kor kapás a benti dupla csirkés bojlira. Kezdtem értékelni a frontot, hiszen érezhetően megmozgatta a halakat. Rövid csata után egy 7,40 kilós „vöröscsíkazoldalamon” tükröst szákoltunk meg.

{KEP::3651::176::center::}
{KEP::3652::176::center::}

Eddigre már elég jól összeszoktunk a csónakban, ami azt jelentette, hogy amikor valaki halat fáraszt, a másik kezeli a csónakot, merít, fekteti matracra a halat és evez. Ez később abban módosult, hogy a merítő nyelét nem is használtuk, csak a fejét, és a legyőzött halat a merítő fejben hagyva eveztünk ki a partra és ott tettük matracra.

Úgy látszott tényleg pozitív hatással volt a halakra a front, mert alig 9 óra előtt a házi bojlimra ismét volt jelentkező. Olyan vehemensen indult el, hogy a nyeletőfék nem győzte adagolni a zsinórt, nem úgy tűnt, mint ami valaha meg akar állni. Igen ám, de ehhez tudni kell, hogy fél 9 tájban megjött Robi egy ismerőse Tibi, és időközben elmentek a boltba bevásárolni. Ott álltam a bot fölött, amiről csak úgy repesztett lefelé a zsinór és kétségbeesve hívtam Robit. Nem kérdeztem hol jár, csak annyit mondtam, hogy legyen itt azonnal. Utóbb kiderült, hogy már a visszaúton voltak, csak megálltak Pálinkó Károly tógazdánál egy kis csevejre, no és persze egy kis sörre. Mesélte is, hogy óriási látvány lehetett a száguldó Corsa, fedélzetén a söröző sofőrrel ;)

A lényeg, hogy a telefontól számított 1 percen belül már a csónakban eveztünk és munkáskesztyűvel a kezemen megkezdődött a fárasztás és a gyomlálás. Egyszer csak látom, hogy a zsinórom egy másik alatt megy át. Na basszus, gondoltam, most jól keresztbeúszott Robi zsinórján. Lázas csomózás következett, amikor kiderült, hogy az a valami is az én zsinórom, csak a környező összes töklevelet kötötte masniba a halacska, és megindult vissza a stégünk felé. Csodák csodája, sikerült megoldani az ügyet és indultunk is vissza a stég felé, a hal után. Alig 10 méterre a stégtől kezdődött az igaz tánc. Hol mi húztuk Őt, hol Ő minket. Mikor először megláttam és látszott, hogy pikkelyes, elkezdtem izgulni, de rendesen.

Még soha nem fogtam ekkora pikkelyest, és személy szerint nekem mindig jobban tetszett, mint a tükrös. Jó negyed órás kemény fárasztás után sikeresen megszákoltuk a 10,70kg-os pikkelyest. Repestem a boldogságtól. Nem telt el úgy nap, hogy ne lett volna kapásom, ráadásul már a harmadik halamat fogtam.

{KEP::3653::176::center::}
{KEP::3654::176::center::}

Ezt követően újra rákezdett az eső, úgyhogy a sátor védelmező belsejébe menekültünk. Kora délután az eső alábbhagyott és ezen felbuzdulva elindultam az autó felé, hogy töltőre tegyem a telefonom. Mint említettem ez egy alig 40 m-es séta. Nem is vittem magammal a távjelzőmet, persze minek is hiszen pont erre találták ki ;(. Így eshetett meg, hogy mire jöttem visszafelé, azt láttam, hogy Robi ül a csónakban, kezében a botommal, Tibi pedig evez. Megint a kagylós házi sült el. Sajnos azonban ebben az esetben a hal ügyesebbnek bizonyult, és csak egy masnit hagyott hátra egy szép tökgyökéren.

Délután már semmi említésre méltó nem történt, csak az eső esett zavartalanul. 6 óra felé megjött a szomszédunkba a csütörtökre várt osztrák társaság. Pikk-pakk felépítették a sátrukat (nem lehetett egy leányálom az esőben), majd tisztességesen berúgtak.

Csütörtök:

Hajnali 4:30-kor Robinak lett kapása…Hál’istennek Tibi átvette a hajóskapitány szerepét és Ő ugrott be a csónakba evezni. Jól esett a puha ágyban maradni és csak füllel követni a fárasztást. ;) Alig 15 perc múlva már ki is kötöttek a stégen és együtt örültünk egy 9,50 kilós tükrösnek. A hal büdös GLM bojlira jött crustacean pordípbe mártva.

{KEP::3655::176::center::}

Mikor már azt hittem, hogy nyugodtan alhatok tovább, megindult a hírhedt közeli botom is. Úgy ugrottam ki az ágyból, mint a villám és első lendülettel semmit sem vettem magamra, úgy voltam, ahogy lefeküdtem, egy sima rövid ujjú pólóban. Megtorpantam egy pillanatra és konstatáltam, hogy nincs is olyan hideg, majd folytattam a rohanást a botom felé. Olyan túl nagy ökörséget nem szoktam csinálni, hát most ez is megvolt. Mire jöttünk vissza a part felé, szó szerint csonttá fagyott rajtam a póló. A hal sem lett meg. Mire a horoghoz értünk, addigra elszabadult. Szóval tettem róla, hogy a túra további részében legyen miért szipognom.

Délelőtt a víz süket volt, így a ritkán előtűnő napot élveztük. Szomszédaink is lassan előkerültek, és úgy tűnt elkezdenek horgászni. A kapástalan időszak alatt volt időnk váltani Velük egy-két szót. Megbeszéltük, hogy ki merre horgászik, milyen csalikkal satöbbi. Ekkor történt meg az is, amit már a cikk elején is említettem, hogy felhívták figyelmünket a jobbra elterülő nádas közelében található gödörre. Még jó ;)

Az előkészületeiket nem aprózták el. Kezdték azzal, hogy a rod-podokat facsavarral a stéghez rögzítették. Négy facsavar + két kötél per rod-pod. Először arra gondoltam, hogy talán ilyen rossz tapasztalataik vannak a keleti országokkal kapcsolatban, de azért a nem semmi látvány nem hagyott nyugodni, így rákérdeztem a dologra.

Egyikőjük azt mondta, hogy nem olyan rég a Pó folyón horgásztak és az ott tomboló 180km/órás szél óvatosságra inti Őket. Próbáltam Nekik elmagyarázni, hogy szerintem a 180-as szél kicsit túlzás és különben is ekkora szélnél az ember az életét menti és valószínűleg kisebb gondja is nagyobb a rod-podnál. Megmutatták, az általuk hozott (kizárólag gyári) bojlikat és az etetésre szánt pelletet is.

Alighogy elkészültek a szerelékekkel, egy elég „speciális” behordási technikának lehetünk tanúi. Egy ember evezett, egy ember fogta a horgot, a másik közben a stégről adagolta a zsinórt. Mikor a parton álló jónak érezte a távolságot, elüvöltötte magát és numero 2 pedig azon nyomban a vízbe ejtette a horgot. Ezek után kieveztek, és amíg a botkezelő készítette elő a másik botot és az evezős a csónakban maradt, numero 2 bőszen elkezdte dobócsövezni a horog vélt/valós helyét. Magunkban jót derültünk ezen a látványon és azt gondoltuk ennél nem lehet rosszabbul csinálni. Tévedtünk.

Mivel a társaság 6 főből állt, 3 helyet foglaltak el. Amikor később valami miatt a szereléket újra kellett húzni, természetesen nem állt mindig három ember készenlétben, jobbára csak kettő. Nos ekkor a felállított rod-podon hagyva a botot, bekapcsolt kapásjelző mellett, kiengedett nyeletővel, az egyikük fogta a horgot, a másikuk pedig evezett.

Nappal ezen néha jókat röhögtünk, de pár nap után, már elég idegesen reagáltunk az efféle akciókra, pláne ha hajnalban követték el. Képzelhetitek mekkora koncertet vágtak le egy-egy behúzásnál. Arról már nem is beszélve, ha valamiért csónakba kellett szállniuk, akkor is tuti skáláztak vagy fél órát mire a csónakkal kikeveredtek a damilok alól.

El is érkeztünk a kora estéhez, amikor is az egész napos kapástalanság után újrahúztuk mind a négy szerlékünket. Robinak volt nagyobb szerencséje, mert szinte azonnal a szürkületet követően, megindult a homokpados/gödrös/hajóroncsos (kinek mi tetszik) botja. Rövid küzdelmet követően, megfogta a hajnali 9,50-es ikertestvérét. De még az is lehet, hogy ugyanaz volt, úgy hasonlított a két hal egymásra.

{KEP::3656::176::center::}

Ezután az este eseménytelenül telt és elég hamar lefeküdtünk aludni. Vagyis dehogy. Volt még egy történés, amit nem akartam megosztani senkivel, de az igazsághoz azért hozzá tartozik. Robi halát követően, egyszer csak megszólalt a bal oldali, házi bojlis szerelék. Nem volt az a rohanós kapás, de azért egyértelműen meghúzta és aztán még egyszer. Nosza ugrottunk is a csónakba és titkon valami iszonyatosan nagy példányban reménykedtem, a finom kapásból kiindulva. Megpróbáltam nem rángatni a zsinórt és a bójához közeledve óvatosan fejtem a fonottat a töklevelekről. Folyamatosan mondtam Robinak, hogy merre evezzen, mert semmiképp nem akartam megugrasztani az óriást.

Már egészen a horog fölött járhattunk, amikor is egy erőteljesebb húzásra a horog az ölemben landolt. Éppen mondtam is, hogy basszus rosszul akadt, amikor is valami furcsára lettem figyelmes a horgon. Egy kb 10dkg-os keszeg fityegett rajta, a horoggal szabályosan a szájában és persze a húzás folyományaként, hátrahanyatlott fejjel. A feje félig le volt szakadva, mint mikor az ember sütés előtt átvágja a nyakánál. Értetlenül tekintettünk egymásra, de nem volt mit tenni, tudomásul kellett venni, hogy ez a keszeg így döntött és igenis behörpölte a vele megegyező nagyságú bojlit. Ha nem gond ezt nem óhajtottam megörökíteni a fotókon ;p

Péntek:

Nekem az utolsó nap, mert szombatra egy esküvőre voltam hivatalos. Sajnos a hajnal már sejtette velünk, hogy nem a legsikeresebb nap elé nézünk. A túra folyamán először fordult elő, hogy hajnalban egy fia mozdításunk sem volt. És sajnos így folytatódott a nap további részében.

A nap fénypontja az volt, mikor nekikezdtünk szürkület előtt a szalonnasütésnek. Ekkor viszont olyan szúnyoginvázió köszönt ránk, hogy egy falat szalonnával mindig lenyeltem pár darab szúnyogot is. Tetőtől talpig be voltam öltözve ellenük, ott ültem a tűz égető közelségében, szenvedtem a melegtől, a sok szúnyogtól és az éhségtől. Gondolom nem meglepő, hogy miután csitítottam éhségem azonnal a sátor oltalmazó mélysége felé vettem az irányt. Onnan követtem figyelemmel, hogy Robinak gyors egymásutánban kétszer is kapása lett a homokpados botra, de sajnos egyik sem akadt meg rendesen, így hal nélkül szunyókáltunk el, bízva a hajnalban.

Szombat:

Nyugodt éjszaka után, kicsit furcsálltam a jelzőm hangját. Elszoktam tőle, hiszen utoljára (a keszeget leszámítva) 48 órája hallatta a hangját. Első nekifutásra sikerült is lámpa nélkül a csónakba ugranom, majd hál’isten ezt időben konstatáltam, így kezdtem megint mindent elölről. Sátorba vissza, fejlámpa keresés, közben szól a jelző, csónakhoz vissza, mehetünk.

Sajnos sikerült annyi időt elbénáznom, hogy mire a belső bójához értünk, addigra a hal már régen irányt váltott és megindult Robi belső szereléke felé. Jobban mondva alá, merthogy szépen beúszott oda. Jó negyed órás szöszmötölés után, mialatt százszor megcibáltuk Robi cuccát is (felismertük jelzője gyönyörű hangját) sikerült a halat visszaráncigálni kellő távolságra a „veszélyes” zónától. A megszákolás, a mérés és visszaengedés már könnyen ment, bár igen fáradtak voltunk. (ez a fotón is hitelesen látszik ;) Ez a delikvens 8,60 kiló volt.

{KEP::3657::176::center::}

A fáradtság olyannyira ránk tört, hogy a túra folyamán először úgy döntöttünk, inkább nem húzzuk újra Robi agyoncibált benti szerelékét, hanem alszunk tovább. Aha, meg ahogy azt mi elképzeltük. Alig fél órát követően megszólalt Robi jelzője is. Nem fogjátok elhinni. A belső bója, amit újra akartunk húzni és csak lustaságból maradt bent. Az evezést jelen esetben Tibi vállalta, én pedig a sátorban húztam a lóbőrt. Nem nagyon hittem a sikeres fárasztásban, gondolván az irtózatos keszekuszaságra, amit az előbb bent hagytunk. Mégis az eddigi második legnagyobb hal került ki vesztesen a küzdelemből, ami egy 11,50 kilós gyönyörű tőponty volt.

{KEP::3658::176::center::}

Miután elköltöttem az utolsó reggelit a tó partján, ideje volt megkezdeni a készülődést. Egy cseppet sem sajnáltam, hogy pakolnom kell, úgy éreztem ez az egy hét bőven elég volt, és kellően elfáradtam. Ez az érzés persze elég becsapós, hiszen alig pár nap után már megint legszívesebben horgászna az ember ;)

Az esküvő felé pont azt számolgattam, hogy 5 nap alatt fogtunk 9 halat 88,80kg összsúlyban. Nem tudom, hogy ez sok-e vagy kevés. Nekem legalábbis megfelel első túrának egy ismeretlen vízen. Egy biztos: már elkezdtem gondolatban szervezni a jövő májusi túrát Háromfára, ebbe a gyönyörű pokolba, ami vetekszik a menyországgal..

p.s.
A esküvőt követő reggelen kaptam egy sms-t. Indulás előtt a még bent lévő botra sistergős kapás.;) Szerintem minden horgász így pakol, hogy a botot hagyja utoljára és ez a technika most meghozta Robinak a szerencsét. Az eredmény egy 12 kg-os tükrös, ami ugyan a fején kívülről akadt, de ha úgy vesszük ezzel a 10. hallal elértük, hogy az összsúly 100,80kg, azaz 10 kg feletti átlagot hoztunk. Nem is olyan rossz, ugye?

{KEP::3659::176::center::}

Aradi
teteje | vissza