Hosszú írás lesz. Még csak az első sort írom, de tudom, hogy hosszú lesz. Hogy miért? Több oka van. Tavaly először jártam Ecséden. Akkor egy hirtelen ötlettől vezérelve mentünk el a tóra pecázni. Annyit tudtam a vízről, hogy mély és akadós.

A tavaly októberi túra félig meddig siker volt, bár hármunk közül igazán csak én örülhettem a 13,5 kg-os mélybronz tőponty miatt. Ha ránézek a képre, akkor azóta is olyan halat szeretnék fogni. Nem a mérete miatt, hanem azért, a színe árulkodik róla, hogy mert a mély vizek lakója, keményen küzdő, hibátlan pikkelyes. Hülyeség egy halat a színe miatt felértékelni? Lehet, de nekem ez a ponty többet ért, mint bármelyik 10 feletti hal, amit tavaly fogtam.

Ecséd azóta is vonz, mozgatja a gondolataimat és visszavágyok. Télen nem egyszer arra ébredtem, hogy odaálmodom magam az egyik stégre. Álmomban nehéz a gondolatokat irányítani, és a tó többször átalakult, vegyült a többi vízzel, ahol jártam az előző évben.

Ecséd nem felkapott víz, és most magam ellen teszek, hogy írok róla, de nem tudom megállni a dolgot. 2003-2004-ben Tereskén horgászatam és leírtam élményeimet. El is jutottam oda, hogy júliusban már nem volt érdemes lemenni, mert egymásba értek a sátrak. Persze nagyképűség lenne azt állítani, hogy ez rajtam múlt, de a Stég Magazinnak biztosan volt része benne.

Ecséddel talán más a helyzet. Összesen 9 bojlis állás van a tavon és így szinte elképzelhetetlen, hogy az ember a másik szájában horgásszon. Ezért is foglaltam helyet a májusi hosszú hétvégére. Mentem volna Palotásra, vagy Maconkára, ahol ilyenkor jönnek mennek a bojlisok? Persze ezeknek a vizeknek is megvan a maguk vonzereje, de dupla vagy semmi alapon gondolatban bevállalok egy terített betlit annak fejében, hogy nem kell kerülgetnem a bójákat.

Azért belül tartottam az égéstől, mert Ecséd mély víz, elég későn indul. Nem is igazán agyonbojlizott, biztosan van benne olyan hal, mely nem is látott még bojlit. A tó egyébként több tíz hektár területű, de nagy része irgalmatlanul mély, ezért tavasszal kb a tó harmada olyan mélységű, ahol érdemes próbálkozni.

A helyválasztás is teljesen véletlen volt. Tavaly októberben a túránk után a kikötő felé eveztünk és hatalmas fák felett siklottunk el. A tiszta vízben 2-3 méter mélységben olyan erdőt láttam, mely megmozgatta a fantáziamat. A ponton mellett szólt az is, hogy innen közel esik a büfé és arra számítottam, hogy a lányok is meglátogatnak miket.

Sokat szerveztünk, hogy összejöjjön a túra, az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy Ádám öcsém ráér e ilyen „hosszú” időre. Végül csak összejött a dolog és csütörtök reggel 9 fele az utolsó vödör is a helyére került szerencsétlen autómban, melyet még úgy is tetőig pakoltunk, hogy előzetesen megállapodtunk: csak kevés cuccot viszünk magunkkal. :]

Menet közben még egy áruházba is beugrottunk, hogy megvegyem az akciós vitorlásruha kertésznadrágját és Ádám öcsém szülinapi ajándékát, a frankó vitorlás kabátot. Volt vagy 11 óra, mire lekanyarodtunk az autópályáról. Én egész úton telefonáltam, intéztem a munkahelyemen félbe hagyott ügyeket. Ádám szörnyülködött, hogy ha ezt fogom művelni egész hétvégén, akkor inkább most hazaindul. Én is reméltem, hogy pénteken már kevesebben fognak keresni.

Éppen Tóth Lacival beszéltem, amikor az utolsó kanyart elhagyva megpillantottuk a tavat. Mit tavat, a TENGERSZEMET. A víz valószínűtlenül zöldeskék volt, a felszínét gyenge szél borzolta. Egyszerűen gyönyörű volt az egész. Ádámmal úgy kezdtünk ujjongani, mint a sivatagi karaván tagjai, akik egy oázishoz értek. Szerintem Laci nem is értette, hogy minek örülünk annyira. :]

Lassan begördültünk a parkolóba, leállítottam a motort, majd kiugrottunk az autóból, mint akiket bolha csípett meg. Bejelentkeztünk a büfénél, majd a cuccokat bepakoltuk a tekintélyes méretű csónakba. A felszerelés-stop itt is jól jött, mivel alig volt annyi helyünk, hogy meghúzódjunk két táska között. Még egy-két táska vagy vödör és fordulhattunk volna kétszer.

A házba gyorsan bepakoltunk és a kellemes délutáni napsütésbe megindultunk felmérni a terepet. Az elektromos motor és a nagyfelbontású radarom segítségével igen kényelmesen, bár nagyon lassan boldogultunk a feladattal.

{KEP::3533::173::center::Kryston Judgement Day - pfúj divatbojlis :]}

Az általunk meghorgászható terep elég változatos volt. A stég két oldalán viszonylag gyorsan mélyült a meder. A stég alatt kb. 6 méteres víz volt, előttünk néhány méterrel már 8, majd folyamatosan esett a meder egészen 20 méterig. Tavaly a négyes álláson voltunk, ahol sokkal keményebben szakadt a meder, de nem volt ennyi akadó. Ehhez képest ezen a stégen a két oldalsó spot esetén könnyen találtunk horgászható padkákat, de a lankásabb partoldalt ellensúlyozták a víz alatti borzasztó gyökök.

{KEP::3534::173::center::A jobb oldali spot - a bokor előtt kezdtem a pecát}
{KEP::3535::173::center::Bal oldal - Ádám helye}

A stég előtti hatalmas területen szinte nulla esélyünk volt halat fogni, mivel a vízmélység 14-20 méter közötti volt és egyetlen haljelet sem mutatott a radar. Ez a terület talán nyáron jó lesz majd, mivel azonban a vízfelszín még csak 14 fokos volt, ezért inkább a sekélyebb részeket próbáltuk megkeresni. A stégünk jobb oldalán, kb 150 méterre a korábban említett fás-bokros területen jól körüljártuk. Nagyon izgatott, ahogy a 18 méteres mélységből kb. 20-30 méter megtétele után 5 méteres padka lesz.

{KEP::3536::173::center::Ilyenek gyökerek vannak a víz alatt. Kristálytiszta tengerszem}

Ez a terület kellemesen „sekély” volt a tavaszi pecára, csak az okozott gondot, hogy a fák kb. 10 méterre álltak egymástól és 150 méterről nulla esélyünk volt halat fogni a gallyak tövéből. A kb. focipálya nagyságú területet jó alaposan végigjártuk. A második órában Ádám öcsém már nagyon unta a banánt, de az én fejemben kezdett összeállni a meder térképe és már láttam azokat a tisztásokat, ahol volt esélyünk arra, hogy a kapás után a halat elrángassuk az akadóktól.

A 100 amperórás akksit jó alaposan lemerítettük az alatt a 3 óra alatt, amit a radarozásra szántam. Végül azonban sikerült egy helyet kijelölnünk ennek a víz alatti dzsungelnek a tövében, kb. 5 méteres mélység felett. A többi bója közvetlenül a stég két oldára került. Én egy 4-5 méteres padkát horgásztam meg egy hatalmas fa előtt, Ádám a másik oldalon próbálkozott és közvetlenül velünk szemben egy 14 méteren lévő törésre is rátettünk egy bóját.

Lassan helyére került minden, feálltak az állványok, a kajás táskákat is beköltöztettük az árnyékba. Bármennyire is szerettem volna az új Pelzer botjaimat hadrendbe állítani a józan ész azt súgta, hogy jól bevált 390-es YAD-okat vegyem elő. Az eredetileg tervezett durva és merev 37-es zsinórok helyett inkább a 33-as Daiwa Infinity zsinórt tettem fel, mivel 150 méterről teljesen mindegy, hogy az ember milyen zsinórral próbál meg keménykedni. Első körben 25 librás Super Mantis előkével kezdtem, melyre 4-es Kamasan B725-ös horog került Blow out rig-ként szerelve. A csali 1 szem 20 mm-es házi bojli volt.

A túra előtti hetekben előszedtem a pincéből a tavaly összeállított mixek maradékát és találtam egy vödör tuningolt Pelzer Sushi mixet, valamint egy új keveréket, amit még tavaly állítottam össze egy Carpworld cikk alapján. Ebben a mixben csak tejfehérje volt, a hallisztet teljesen kihagytam belőle. Az adta az ötletet, hogy a magas fehérjetartalmú bojlik térhódítása idején a halliszt még ismeretlen volt és a 70-es években tejfehérjékkel (kazein, tejpor, stb.) rakták tele a bojlikat. Mivel mostanában senki sem hagyja ki a hallisztet a bojliból, ezért én pont ezt a részt változtattam meg, és a fehérjebázist kazein, laktalbumin és eggalbumin hozzáadásával biztosítottam. Ez a bojli malátás-csokis ízű lett, mivel az alapmixhez valami ilyesmi aromát álmodtam meg.

Az etetéssel nagyon óvatosan bántunk. Összesen 5-6 szem bojlit szórtunk és mellé két marok pelletet. A pellet mixünk is érdekes volt, mivel a hatalmas vödörben kb 6-7 kiló különböző márkákból álló vegyes pelletet raktam össze. A mix alapja 3,5 kg 15 mm-es Pelzer Matrix volt, mely a mai napig a kedvencem. A 15 mm-es méretet a hideg víz miatt választottam, és azt is tudtam, hogy a Matrix pellet kb 2x-3x olyan gyorsan oldódik, mint bármelyik Halibut Pellet. Ez nyáron már inkább hátrány, de ilyenkor tavasszal erre van szükség.

Már a radarozás közben is nyomott volt a levegő és néhány kilométerre tőlünk heves zivatar készülődött. Úgy számítottam, hogy ha sietünk, akkor pont az eső előtt elrendezünk mindent. Majdnem így is történt, de az utolsó szerelékem behordásakor még egyszer körbejártam az akadós terepet és közben szépen leszakadt az égbolt. :] Mivel 1 perc alatt szépen ronggyá áztam, így már nem kellett sietnem a behordással. Ádám jót mosolygott a faház védelméből, miközben én vizesen, csapzottan kikászálódtam a csónakból és a szakadó esőben szép komótosan elrendeztem a kapásjelző dolgot.

A szerelékek behordása után átöltöztem, majd rendet raktunk a pontonon és lepihentünk. A korai kelés, a többszörös pakolás és a hosszú csónakázás kivette az erőt belőlünk, ezért laposakat pislogtunk, majd talán el is aludtam, amikor egy kapás rántott vissza a való világba.

Az ágas-bogas hosszú pálya durrant el. Gyorsan csónakba ugrottunk és a hal fölé motoroztunk. A 18 méteres mélység felett nem aggódtam a hal miatt, de a fárasztás így sem volt gyors, mivel a kis potyka hamar megadta magát. A hamar bekövetkező kapásból már láttuk, hogy megtaláltuk a halak járását, így az előzetes félelmem nem igazolódott be. Ettek a halak Ecséden.

{KEP::3537::173::center::Első ecsédi halam}

A nap további része békésen telt, bár éjszaka előtt jött még néhány kisebb pikkelyes. Közben este lett, meggyújtottuk a lámpát és behúzódtunk a házba. A gázlámpa barátságos fényt varázsolt a kis kunyhóba, úgy éreztem magam, mint Tutajos a Tüskevárban. Kint voltam a „berekben” és vártam a csodát. Szeretem ezt az érzést.

Elfeküdtünk, de titkon magashátú lomha pontyokkal álmodtunk. Az éjszaka sajnos csendesen telt, hajnalban a jobb rövid bójáról jött egy kisebb ponty. Mint utóbb kiderült jól jártam, hogy az öcsi jött, mert másnap radarral megnéztem a területet és egy akkora erdőt láttam a stég és fa között, mint ide Gemenc. Ha valami jobb halat lőttem volna, akkor becsörtet az ágasba.

A reggel nyugis volt, legalábbis ami a halakat illeti. Kicsit frusztráló volt, hogy egyetlen mikiegérrel megúsztuk az éjszakát és ráadásul a felhők alacsonyan húzták szürke hasukat az égbolton. Kicsit talán csöpörgött is, de ez nem akadályozott meg minket abban, hogy átrendezzük a terepet. Nekem mindkét bójám adott halat, ezért maradhattak a helyükön, de Ádámnál átvariáltuk a leosztást. Az egyik bóját benyomtuk a stég elég a mély vízbe, a másik annyira kellemes fás bokros helyen volt a bal oldalon, hogy ahhoz nem nyúltunk.

Kora délelőtt Tamás és András is megérkeztek. A srácok bemotoroztak a 3-as stégre, majd eszeveszett pakolásba kezdtek. Mi rezignáltan figyeltük a mozdulatlan swingereket és ettük a világ legrosszabb felvágottját. Mostanában nincs szerencsém, kb. harmadjára veszek olyan cuccot a boltban, melyben a szalonnabürke és az E232 szolgáltatja az alapízt. Otthon odadobtam volna a kutyának az egészet, de itt egy stégen voltunk a világ vége után 2 kilométerrel, így nyomtam még egy kis Erős Pistát a kenyérre, hogy elnyomja a felvágott bukéját. :]

A pakolás után Tamás átjött a radarért és mi részletesen beszámoltunk róla, hogy állunk. Nem volt valami kedvező a helyzet, de azért a 3 kilós határt már sikerült átlépnünk előző nap. Tamás nem sokat időzött nálunk, érhető módon az előtte álló feladatra koncentrálva távozó pályára állt stégünk körül.

A délelőtt nyugis volt, úgy is mondhatjuk, hogy döglött volt a víz. Egy ideig érdeklődve néztem merre járnak a srácok, de mivel még 2 óra múlva is köröztek, mint a bolygó hollandi, így meguntam a gyenge műsort és átkapcsoltam alvó módba. Mire késő délután megébredtünk a pótalvásból, addigra Tamás és András pontonjának két oldalán jó néhány sárga bóját láttunk. Az egyik olyan messze volt, hogy nulla esély adtam a hal megfogásának róla. A bója a part mellett volt, a stégtől kb. 200 méterre. Így kapás után hiába rohan az ember a hal felé, az hamar lóvá teszi az embert a part menti akadók miatt.

A délután is elég gyenge volt, nem volt túl nagy érdeklődés a bojlikra. Nekem jött néhány kisebb és már a 4 kilós határt is elértem. A halak szépek voltak és egészségesek és fantasztikus érzés volt látni, ahol a halak a parti horgászattal ellentétben nem az embertől „kifele” futnak, hanem betörnek a csónak alá és métereket húznak le másodpercek alatt. Ádám öcsém is elvesztette a szüzességét és megfogta az idei első Ecsédi halát. Majd' két nap csend után érhető az öröm, még ha kicsit színpadias is az arcifejezése. :]

{KEP::3538::173::center::Pénteken 4 kg-ig jutottam}
{KEP::3539::173::center::Nagy az öröm a háznál :]}

Délután még megpróbálkoztam a radarozással. Elmentem a 3-as ponton irányába, hogy átnézzem az előttünk lévő hatalmas, de mély területet. Tamásékat is meglátogattam és közben láttam, hogy van egy padka előttük, ahol elég intenzíven tört meg a mederfenék és a huszométeres vízhez képest „csak” 18-19 méter volt a vízmélység a padka csúcsán. Ezt jeleztem is srácoknak és azt javasoltam, hogy próbáljanak hasonlót keresni az előttük lévő igen mély vízben.

Hamar este lett a nappalból és másfél nap „horgászat” után kellemesen kipihent állapotba jutottunk, mivel az állandó programot a felhalmozódott alváshiányunk kielégítése jelentette. Már sötét este volt, mikor a stégen üldögéltünk és a vacsit falatoztuk, amikor Tamásék irányából vaku villant. Gyorsan tárcsáztam és Tamás tájékoztatott, hogy a 18 méteres vízből egy 8 kilós pontyot sikerült kivarázsolnia, kb. fél órával behordás után. Gratuláltunk a fogáshoz és bíztunk benne, hogy ez mindkét csapat számára jó jelnek bizonyul majd.

<center>*** FOLYTATÁS ***</center>

A szombat reggel hasonlóan szomorúan indult, mint a pénteki nap. Egész éjszaka egyetlen csippanásunk sem volt, jól el is aludtunk. Már világos volt, mikor először felébredtem, de mivel Ádám még hortyogott, így nagylelkűen én is visszaaludtam. :] Volt már vagy 7 óra, mire végül előmásztam a házból. Az alvókám még bírta volna, de a derekam mozgásért kiáltott. Az ég borús volt, a szél is a szokásos irányból fújt. Elég hűvös volt még, ezért felhúztam a szkafandert és újra húztuk a szerelékekeket. Már a második éjszakán voltunk túl, és többet aludtunk, mint otthon az ágyunkban.

Ádám bójái nem nagyon adtak halat, ezért a jobb oldali fás bokros terepre kiraktunk egy harmadik bóját. A víz alatti terep igazán változatos volt, mivel a part felől haladva a víz folyamatosan mélyült, majd kb. 40 méterre a széltől elérte a 17 méteres mélységet. Ott egy hirtelen töréssel megindult felfelé és hamar 5 méteres padka lett belőle. Ennek a törésnek az oldalába tettük az ólmot. :]

Sajnos elszámítottam a helyet, mivel a bója és a stég között fél úton több méteres ágak felett húztuk át a zsinórt és már a behúzás alatt leakadtunk a tuskókba. Így a nehezen kiválasztott hely szóba sem jöhetett és végül egy olyan helyre tudtam csak lerakni a bóját, ahol körben fák voltak és alig néhány négyzetméteres tiszta terep állt rendelkezésre a bevágás utáni fárasztásra. Az volt igazán vonzó a placcban, hogy ugyanannak a meredek törésnek az oldalát lehetett meghorgászni, melyet az előző bójázásnál kinéztem. Összeségében nem volt valami bíztató a helyzet, de Ádám úgy volt vele, hogy inkább legyen valami kapás, még ha a halat nem is fogja meg.

Délelőtt én is átraktam a part menti bójámat és jó 250 méterre elvittem az akadósor túloldalára. Ott találtam egy kellemes völgyet két 5 méteres púp között. Itt 13 méteres vízbe, viszonylag akadómentes terepre tettem a 112 grammos ólmot és az egy szem házi Sushi bojlit.

Az időjárás közben jelentősen javult és végre a napot is láttuk. A hőmérséklet emelkedésével a kedvünk is javult. A semmittevést egy hatalmas kihúzós kapás szakította meg. Az egész éjszakás csend után a frissen átrakott hosszú szerelékem eldurrant és végre akcióba léphettünk.

Gyorsan csónakban ugrottunk és top fokozatban a hal fölé motoroztunk. Kemény csata vette kezdetét. Az ponty jól küzdött, bár a szél által felkorbácsolt felszín miatt nem láttam a szokásos víz alatti kirohanásokat, ezért élvezetes volt a fárasztás. A csata jó 15 percig tartott és közben a hal mindent bemutatott a kelléktárából.

Néha olyan kirohanásokat produkált a fenék irányába, hogy a botot stucniig húzta a vízbe. Ádám meg is jegyezte, hogy minek játszom annyit a hallal, hiszen fúj a szél és egyébként is fázik, ezért siessek a melóval. :P Azt meg pláne nem értette, hogy miért dugom a vízbe a botot fárasztás közben. Megmagyaráztam, hogy a hal ilyen hevesen védekezik, de erre a szokásos szöveggel jött: én mindig finoman bánok a halakkal. :]

Végül megmerítettük a szép tükröst. Azonnal láttam, hogy bő kilences, de a 10-es határt nem fogja elérni. Nem bántam, mert hibátlan volt, gyógyult horogseb nem volt a szájában és gyöngyörűen védekezett. Egy kicsit kameráztunk is, hogy legyen anyag a 2006-os Stég DVD-hez :]

{KEP::3578::173::center::9,5 kg - szombat reggeli ajándék}

Visszengedés után pihegtünk egyet, majd újrahúztuk a pályát. A hosszú ez után hallgatott, de a rövidebb bójámról jött néhány kisebb ponty és sajnos volt leakadásom is. Ádám még mindig nem vette fel a fonalat, de éreztük, hogy az akadósor jó támpont és erőltetni kell a horgászatát.

Délutánra igazi kellemes tavaszi nap köszöntött ránk. A szél ugyan nem állt el, de a felhőket elpárologtatta a nap és egy szál pólóban üldögéltünk az áprilisi napsütésben. Délután pihengettünk, én könyvet olvastam, Ádámot a meleg elnyomta és elszundított én pedig egy májkonzervet kezdtem meg. A kulináris élvezet elmaradt, mivel Ádám jobbos szerelékével megindult egy tengeralattjáról. Mivel én cipőben voltam, ezért hamarabb talpra álltam és a rod-pod mögött azon gondolkodtam hogy vajon bevágjak-e a halnak, mielőtt az akadókba rohan.

Végül nem nyúltam a bothoz, így Ádám akasztott. A bevágás után kicsit megnyugodtam, mert láttam, hogy a hal az eredeti pozícióhoz képest már jóval elúszott és a nyílt víz irányába halad. Én is arrafelé motoroztam, miközben Ádám a csónak orrában állva szedte fel a zsinórt. Nem járhattunk messze a stégtől, amikor megszólalt a legszélső botom jelzője.

Rögtön láttuk, hogy a hal beleúszott a zsinóromba. egy gyors fordulóval a zsinór fölé úsztunk és kibogoztuk az összeakadt cájgokat. A hal közben nem mutatta magát, de ez nem is csoda, mert kb. 15 méter víz volt alattunk.

A zsinórszabadítás után arra törekedtem, hogy minél beljebb menjünk a nyílt víz felé. Ez szép lassan sikerült is és néhány perc múlva már a 20 méteres mélység fölött álltunk. A motor folyamatosan ment, mivel a szél erős volt és nagyon tolt minket a sziget irányába. Ádám a hallal küzdött, melyet percről percre nagyobbnak saccoltunk.

Még a forgolódás előtt jeleztem Ádámnak, hogy a fék legyen nagyon laza, mert az ecsédi pontyok másodpercek alatt kitörnek és pillanatok alatt túlterhelik a zsinórt. Így járt Gábor is tavaly, amikor egy kirohanáskor az amúgy jól beállított fék még nem adta a zsinórt, de az előke közben megadta magát. (Ez a 2005-ös Stég DVD-n látható volt.)

Ádám hala is hasonló taktikát követett és egy kirohanással 5-6 métert is nyert. Ilyenkor a bot gyöngyörű ívben hajlott és a vége ugyanúgy víz alá került, mint amikor én fogtam reggel a 9,5-es halam. Ennek örömére jól visszadtam Ádámnak a kölcsön és frocliztam a &#8222;puha&#8221; fárasztása miatt. :]

Nem volt egyszerű dolgunk a szél miatt, de jó 20 perces sétáltatás után a hal már a felső vízrétegekben mozgott. A hullámzás miatt nem láttuk a ponty igazi méretét, de azt tudtuk, hogy nem a kisebbek közül való. Végül feljött egy nagy fej és azzal a lendülettel újra víz alá tört a ponty, és lehúzott vagy 10 méter zsinórt. Ádámnak remegett keze lába, én pedig meg sem mertem szólalni, nehogy rossz tanácsot adjak.

Még jó 10 percig tartott, míg a merítőbe kormányoztuk a gyöngyörű pikkelyest. A halat közös erővel emeltük a csónakba, ahol már az előkészített matrac várta. Gyöngyörű broznos pikkelyes volt. Saccra 15 feletti volt a súlya.

A mérésnél bebizonyosodott, hogy jól saccoltunk, a mérleg 15,50 kg-on állt meg. Ádám rekordott döntött. Tavaly kb. május végén jártunk Merenyén, ahol Ádám 14,70 kg-os pikkelyes pontyot fogott, mely a túra legnagyobb hala volt. Ezt az eredményt majd egy évvel később sikerült megdöntenie, méghozzá olyan kemény pályán mint Ecséd. Boldogok voltunk!

A mérlegelésre Tamás is átjött és megsüvegelte a fogást. A visszaeresztés után igen emelkedett kedvvel beszélgettünk a fogásról és arról, hogy egyetlen ilyen hal sikeressé és feledhetetlenné tehet egy túrát.

{KEP::3579::173::center::15,50 kg - bronzbarna tőponty}
{KEP::3580::173::center::}

A délután a későbbiekben is izgalmasnak bizonyult, mivel kb. 2 óra múlva az én rövidebb szerelékemmel is megindult egy tengeralattjáró. A bevágás után csónakban szálltunk, de a fárasztás közben több hibát is elkövettünk.

Én ott hibáztam, hogy azt gondoltam már kellően távol vagyunk minden akadótól, így nem téptem a komolyan védekező halat. A csónakkal ott hibáztunk, hogy nem spuriztunk ezerrel a nyílt víz irányába, így ezen hibák hatására a hal kb. 1 perc alatt elérte a 200 méterre lévő partot és akadót fogott. Nem tudom mekkora lehetett, és nem is akarom megtudni. :] Egy biztos, megállíthatatlanul tört a part irányába és nem a nyílt víz felé indult, mint Ádám hala. Nem is lett meg...

Időközben ránk esteledett és már készültünk is a hosszú éjszakai alváshoz. Bejött a számítás, egyetlen csippanásunk sem volt egész éjszaka... A vasárnap reggel teljesen úgy indult, mint a szombati nap, az ég először felhős volt, majd kora délelőtt kisütött a nap és úgy is maradt. :] A hőmérséklet gyorsan emelkedett és teljesen úgy éreztük, hogy a a szombati napot ismételjük.

Még viccelődtünk is egymással, hogy nyugodtan alhaltunk, mivel az első kapás csak 1 óra fele jön majd. Be is jött a dolog. Fél kettő környékén megszólalt a jelzőm és olajozott gépezet módjára dolgoztunk együtt Ádámmal. A kapás után 10 másodperccel már csónakban voltunk és ezerrel a nyílt víz fele motoroztunk. A halat húztam magam felé, és jött is. Valószínűleg azért, mert mindössze 3-4 kiló körül volt. :] Az előző napi fiaskón okulva hamar rájöttünk, hogy az ecsédi halakkal nem lehet viccelni. Aki tétovázik és puhul, az ráfázik. Innentől minden kapásnál azt volt a lényeg, hogy a fárasztás után gyorsan csónakba ugorjunk és távolodjunk az akadós tereptől.

Ádám következő hala a szokásosnak mondható időben fél négy fele jelentkezett. Utólag nagyon örülök, hogy a kamerát is felkaptam, mikor csónakba szálltunk és nekiindultunk a csatának. A szépen védekező ponty ismét a nyílt víz fele indult, így hamar fölé kerültünk. Így utólag hihetetlen, hogy a szerelékkel meginduló hal nem az előtte 10 méterrel lévő fát célozta meg, hanem a nyílt vizet, de így mi jártunk jól.

Ádám fárasztott, én a motort és a kamerát kezeltem. A szél miatt sajnos a fantasztikus víz alatti fordulókat nem lehetett látni, de a fárasztás így is élmény volt. Még nem láttuk a halat, mikor Ádám jelezte, hogy nem lesz akkora mint a tegnapi, mert nem védekezik olyan keményen. Mikor azonban először megjelent a hal a felszínen, mindketten elhültünk. Egy hatalmas fejet láttuk, mely egy gyöngyörű pikkelyes tőpontyban folytatódott. Kamerával meríteni nem egyszerű feladat, de a 2006-os Stég DVD érdekében vállaltam a vízbe esés kockázatát és vagy 10 centivel megnyújt a karom, miközben a hal után nyúlva, kamerázva megmerítettem a gyöngyörű pontyot.

Mikor csónakba tettük rögtön mondtam Ádámnak, hogy ez nagyobb lesz, mint az előző és 17-18 kg-ra saccoltam a súlyát. A mérésnél bebizonyosodott, hogy a saccolásnál nagyon mellé lehet fogni, mivel a hal &#8222;mindössze&#8221; 15,60-os volt, így szinte ugyanakkora volt, mint Ádám előző napi hala. Az előző ponty hosszabb volt és kevésbé hasas, ez a töves pedig gyöngyörű magas profilú igazi tőponty volt. A fogás így is elképesztő volt, mivel egy nap és kb fél óra eltéréssel, ugyanarról a bójáról jött a hal, mint előző napi társa és még a súlyuk is egyezett nagyjából.

{KEP::3581::173::center::Második rekorddöntés - 15,60 kg}
{KEP::3582::173::center::}
{KEP::3583::173::center::Még a kést is benne hagytam a kenyérben, mikor jött a kapás :]}

Délután nem csak ez a hal jött, hanem néhány kisebb társa is. Két ilyen 15 feletti monster után a 3-4 kilós pontyok nem annyira lelkesítők, így nézzétek el nekem, ha nem részletezem a fogás körülményeit. :]

A kétszeres rekorddöntés után Ádám jelezte, hogy a középső bóját szívesen átengedi, én meg engedtem a kísértésnek és birtokba vettem a botját. Az ő Nash botjait amúgy is jobban kedvelem az én nehéz YAD pálcáimnál, bár a YAD-ok is hűséges társak, ha extrém dobálásról van szó.

Este 9 óra fele &#8211; már sötétben &#8211; el is durrant az Ádám féle középső szerelék és a szokásos villámsebességgel csónakba ugrottunk. A hal szépen küzdött és emlékeztes negyed órával ajándékozott meg. A csónakba emelve láttuk, hogy a nyurga szerű tőponty közel jár a 10 kg-hoz, de én megint 10 mínusznak saccoltam, ami be is jött, mivel 9,7 kg-os volt.

{KEP::3584::173::center::9,7 kg - A nagyhalas bójáról jött}

A kora esti hal felvillanyozott minket, mivel arra számítottunk, hogy a két napja tartó kellemes tavaszi meleg hatására végre megindulnak az éjszakai kapások is. Nem így lett, és reggel arra ébredtünk, hogy ólomszürke az ég és esik az eső. A jó pár napja ígért hidegfront megjött és jól meghűtötte a levegőt. Beöltöztünk a vízálló ruhákba és újrahúztuk a szerelékeket.

A hidegfront meghozta a kisebb halak kapókedvét, és 3-4 kisebb pontyot fogtunk délig. Ekkor már folyamatosan szakadt, ezért összepakoltunk és az első fuvarral Ádám és Kata távoztak, majd engem Gábor a tógazda vitt ki a partra. A szakadó eső miatt bánatos időben gyorsan összepakoltunk, de a távozás előtt még beirakoztam június elejére.

A pecát levezető beszélgetésen gyorsan túlestünk, mivel az esőben igencsak eláztunk. Ennyi nap horgászat után már vágytam haza, ezért gyorsan Budapest irányába fordítottam az autó orrát és megindultunk az egyre jobban szakadó esőben.

Hazafele azon gondolkodtam, hogy hétfőn mivel kezdek majd az irodában, de gondolataim észrevétlenül ismét Ecséd irányába fordultak. Még egy hónap a következő pecáig... Bízom benne, hogy pünkösdkor én is összeakadom azokkal a bronzbarna pikkelyesekkel, melyekkel akkor álmodtam, mikor még jégpáncél fedte a tavakat és nagyon benne jártunk a télben. De addig még sokat kell aludni és sokszor kell megkötni a nyakkendőt hétköznap reggelente. :]

És hogy honnan jött a cikk címe?

Ádámmal beszélgettem a második hal megfogását követően:

"-Hitted volna 1 napja, hogy két ilyen gyönyörű pontyot fogsz?
-Dehogy is! Hiszen olyan hétköznapi horgászatnak indult az egész...
-Tudod mit? Ez a mondat jó lesz majd a cikk címének. :]"

CrON
teteje | vissza