Amikor először láttam a Redmire Forever c. filmet, akkor egyáltalán nem fogott meg a víz. Valószínűleg azért, mert eléggé tucat horgászfilmről van szó.
Egyszerűen nem értettem, hogyan tudnak az angol horgászok rajongani egy zsebkendőnyi méretű horgászvízért. Akkor még azt gondoltam, hogy a Redmire-höz hasonló vizek bőven akadnak hazánkban is és én egyébként is jobban szeretek minél nagyobb méretű vízen horgászni, így nem nagyon rajongok a néhány hektáros műanyag tavakért. Időközben elolvastam néhány könyvet, újságcikket és mostanra megváltozott a véleményem a Redmire-t illetően.
Ahhoz, hogy mi magyar bojlisok megértsük a Redmire-t és mi is értékeljük a vizet, bele kellett volna születnünk az angol pontyozásba. A magyar és az angol pontyhorgászat (bojlizás) annyira különböző körülmények között született, hogy az angol és magyar horgászok eleve nem is érhetik egymást.
Anglia és az Egyesül Királyság teljesen más földrajzi és éghajlati adottságokkal rendelkezik, mint Magyarország. Angliában az óceáni éghajlat miatt az éves átlaghőmérséklet alacsonyabb, mint a kontinentális éghajlatú hazánkban, így a tavak vízhőmérséklete is alacsonyabb, ami azt jelenti, hogy a pontyok kevésbé intenzíven táplálkoznak és csak nagyon ritkán nőnek akkora méretűre, mint hazánkban.
Az angolok jó horgászvizekkel sincsenek úgy eleresztve, mint mi. Magyarország gyakorlatilag a Kárpát-medencében fekszik, így a környező országok vízgyűjtőként funkcionálnak és így nálunk sok horgászatra alkalmas folyó található (Az már kérdés, hogy a halgazdálkodásunk a béka feneke alatt van). A folyók mellett Magyarországon rengeteg olyan nagy méretű tó található, amiről az angolok csak álmodhatnak, nem beszélve pl. a Balatonról, ami Európa legjobb horgászvize lehetne…
Tehát mi magyarok az angolokhoz képest horgászvizek terén sokkal jobban állunk és a halaink is nagyobbak! Ezért nem értjük, hogy miért örül annyira Danny Fairbraiss - a Korda első embere – az Underwater DVD egy 8 kilós tükrösnek, hiszen mi magyarok csak 10 kg feletti halat vesszük „emberszámba”.
<b>A kezdetek</b>
Ahhoz, hogy megértsük a Redmire legendáját 1934-ig kell visszamennünk egy álmos vidéki majorságba, Herefordshire vidékére, ahol éppen most duzzasztották fel a Garron folyó vizét, hogy a Bernthian udvarházat ellássák az öntözéshez szükséges vízzel.
{KEP::2788::136::center::}
{KEP::2786::136::center::}
A Redmire-t nem horgászvíznek szánták, mégis még abban az évben betelepítettek 50 db 1-2 éves galíciai pontyot, melyek Lengyelországból származtak. A Redmire tündérmeséje itt kezdődik, hiszen ezek a halak éveken keresztül háborítatlanul növekedhettek a Redmire tiszta vízében miközben senki sem tudott a létezésükről.
Az, hogy a Redmire halait éveken keresztül nem zaklatták, félelem és a horgászok okozta nyomás nélkül növekedhettek, a tavat olyan halak hazájává tette, melyek rövid időn belül minden létező angol rekordot megdöntöttek.
1950-ben John Munro fogta az első pontyot a Redmire-ből. A hal nem volt túl komoly súlyú, mindössze 6 fontot nyomott (kb. 3 kg), de ezzel megkezdődött a Redmire horgászati hasznosítása.
1952-ben a híres Richard „Dick” Walker és Pete Thomas már több nagy pontyot figyelt meg a kis „tározón” és még abban az évben partra segítettek egy 31 és egy 28 fontos pontyot, melyek a legnagyobb horgász által fogott pontyok voltak akkortájt Angliában.
Szakítsuk meg egy kicsit a Redmire történetét és gondolkozzunk el azon, hogy valójában milyen súlyú események történtek a tó partján. A Redmire felfedezése a pontyhorgászok számára olyan sokk volt, mintha ma hazánkban találna valaki egy mesebeli elfeledett tavat, melyen az elmúlt 20 évben senki sem horgászott és így a vízben számos 20-30 kg-os ponty él háborítatlanul.
Lehet, hogy nekünk magyaroknak Dick Walter 31 fontos (kb. 16 kilós) fogása nem számít nagy dolognak, de 1952-ben még nem létezett bojlizás, a horgászok kezdetleges botokat és egyszerű peremfutó orsókkal horgásztak, nem beszélve arról, hogy az akkori zsinórokból egy 100-as átmérőjű bírt vagy 3-4 kilót. Két ilyen soha nem látott méretű hal „elejtése” olyat robbant a horgászéletben, mintha megtalálták volna a Loch Ness-i szörnyet.
A Redmire-t tehát felfedezték a horgászok és a nagyon erős C&R szemlélet lehetővé tette, hogy a halak nem a konyha asztalon végezték, hanem tovább élhettek a tóban. (Sajnos mi magyarok itt rontottuk el a dolgot, mert a bojlis élet fellendülésével párhuzamosan a magyar „bojlival horgászók” a hazai kapitális pontyállomány jelentős részét elpusztították, így ma már esélyünk sincs, hogy a világrekord halat fogjunk a magyar vizekben az elkövetkező években. Pedig lett volna rá reális esélyünk, hiszen a magyar „hőskorban” több 30 kg feletti pontyot fogtak a horgászok a 90-es években. Ezek a halak ma már csak rossz emlékek néhány megélhetési horgász lelkiismeretében)
1970-ben Dick Walker ezt a levelet írta Chris Ballnak, aki jelenleg az RMCAngling szerkesztője:
“Nem kétséges, hogy élnek 60-70 font súlyú pontyok a Redmire-ben. A barátom és én gyakran látunk ilyen súlyú halakat, bár nem gondolom, hogy 2-3 ilyen nagy halnál több úszna a tóban.”
A szép fogások és a folyamatos „kapitális ponty” észlelések állandó témát jelentettek az angol horgászsajtóban és olyan emberek álmodoztak arról, hogy tagok lesznek a Redmire pool-on, mint a fiatal Rod Hutchinson és Chris „Yatesy” Yates.
<b>A pontyhorgászat hőskora és a nagy felfedezések</b>
Rod Hutchinson tollából olvastam nem régen, hogy az 1972-es év volt a legfontosabb fordulópont az életében. 1972. januárjában kapta meg a levelet, amiben értesítették, hogy felvették a Redmire syndicate (a syndicate egy angol társulás, nagyjából a mi „egyesületünknek” felel meg) tagjai közé és így jogot szerzett, hogy a tavon horgászhasson. Ebben az évben ismerkedett össze Rod Chris Yates-el, aki szintén újoncként érkezett a Redmire-re.
Rod és Chris útjai hol összekapcsolódtak, hol elváltak, de mindkét horgász kiemelkedő sikereket ért el a Redmire-en. Rod 1972-75 között 39 db 20 font és 102 db 10 font feletti halat fogott a Redmire tavon és a környező vizeken. Ez akkoriban kiemelkedő eredmény volt, Rod elkezdett írogatni az újságokba, megismerték a srácot és így vált egy szerény teherautó sofőr horgászlegendává és sikeres üzletemberré.
A pontyhorgászat hőskorában a Redmire halai többször is megrengették az angol rekordlistákat. Egy ideig Richard Walker 44 fontos (20 pluszos) tőpontya volt a legnagyobb horoggal megfogott ponty az országban. Az igazi bomba Chris Yates 1980. júliusi 51 fontos tükrös fogása volt, mely 10 (!) évig tartotta magát, mint országos rekord. Nincs olyan horgásztörténeti áttekintés manapság, amiben ne láthatnánk Dick Walter szikár, tweed öltönyös képét, vagy a hippi külsejű és álmodozó szemű Chris Yates képét.
{KEP::2789::136::center::}
<center><b>Richard Walker és a 44 fontos rekordhal. Ebben a képben benne van minden, ami az angol sporthorgászatot jelenti.</b></center>
{KEP::2793::136::center::}
<center><b>Chris Yates és a Bishop. Nekem nagyon tetszik, hogy Chris nem tartja bele a halat a kamerába, még csak nem is tartja a megfelelő magasságban, mégis ez a fotó az egyik leghíresebb pontyos kép a világon.</b></center>
Rod Hutchinsonhoz hasonlóan Chris Yates is igazi óriássá és példaképpé nőtte ki magát írásai által. Yates szerintem a ma élő legnagyobb alak a pontyhorgászatban. Igaz, hogy Rod Hutchinson nagyon sok újdonságot hozott és a bojlis alapokat is ő fektette le (magok használata, a híres „kendermag” szerelék, amiből később hair rig lett), de Yates igazi irodalmár-pontyozó volt.
Yatesy hatalmas szenvedéllyel írta le élményeit, melynek következtében horgászok ezreit nyerte meg a pontyhorgászatnak egy olyan országban, melyet körben tenger szegélyez és a lakosság nagy része inkább lazacra és pisztrángra és tengeri halakra horgászik, mint pontyra.
{KEP::2790::136::center::}
Yates kiváló horgászként napokat töltött a fákon és így jó néhány óriást megfigyelt a Redmire-en. Ezeket angol szokás szerint nevekkel illette, így lettek legendává Futónak, Bástyának, Királynőnek és Királynak elnevezettek óriások. A Yates által fogott 51 fontos hal a híres Bishop volt (ez a Futó angolul a sakkban). De még a Bishopnál is nagyobb volt a King, mellyel Yates és más Redmire horgászok is többször összeakadtak. A King egy 4 láb hosszú (120 cm) hosszú tőponty volt, melyet soha sem sikerült partra emelni.
Ha egy vízben ilyen halak élnek, akkor a horgászembernek beindul a fantáziája. Nagy kérdés volt akkoriban, hogy él a tóban 60 fontos hal és mikor sikerül kifogni. Ez már az a szint, amit mi magyarok is álomhatárnak tartunk (30+ kg). A Redmire-ön horgászó nagyágyúk szinte mindegyike látott igazán óriás halakat a vízen, sőt többen meg is akasztották a titokzatos pacnik egyikét, de a 60 pluszos ponty legenda maradt a mai napig.
Vagy mégsem? Azért készítettek néhány képet a Redmire-ön nagy pontyokról, de ezekről a képekről nehéz megállapítani, hogy valójában mekkorák lehettek a mesebeli óriások.
Richard Walker 1970-ben ezt írta:
“A legtöbb ember számára egy 40 font (20 kg) feletti ponty legalább 60 fontosnak néz ki, és ha tényleg látnak egy 60 fontos (30+) halat, akkor nem hisznek a szemüknek, mert a hal valószínűtlenül nagynak néz ki. Ha elhiszik, amit látnak, akkor valószínűleg azt fogják mondani, hogy a hal még 100 fontnál is nagyobb volt.”
Az egyik leghíresebb képet Eddie Price készítette 1958. júliusában. Nézzük Ő hogyan emlékezik a nem mindennapi eseményre:
“Vasárnap dél körül egy csónakkal csorogtam végig a tavon, hogy megfigyeljem a sütkérező halakat. Kevés halat láttam, de sikerült lefényképeznem az általam valaha látott legnagyobb pontyot. A hal feje és a hátának egy része kilógott a sűrű hínármezőből és túlzás nélkül állíthatom, hogy legalább egy láb széles volt a háta. Csak egy yard-ra voltam tőle. A mozgásomra lassan lesüllyedt és eltűnt a mélységben. Csak a kocsányon lógó szemeim és egy életre szóló emlék maradt utána.”
{KEP::2791::136::center::}
<center><b>Vajon mekkora lehetett a hal Eddie Price fotóján? Már soha nem derül ki...</b></center>
<b>A Redmire ma</b>
{KEP::2795::136::center::}
{KEP::2796::136::center::}
A Redmire ma már nem az a víz, mint ami 1970-80 környékén volt. A tavat évtizedek óta erősen horgásszák, és a pontyok ma már sokkal óvatosabban viselkednek, mint Chris Yates, Richard Walker és Rod Hutchinson idején. A régi öregek már elpusztultak és horgászat okozta stressz a z új generáció méretét jelentősen csökkentette.
A jelenleg menedzser (tulajdonos) szerint kb. 60 db 20 fontos él a tóban, melyek közül több 25 lb feletti. A 2001/2002-ben szezonban kifogott legnagyobb hal egy 33 fontos tőponty volt, de hosszú idő után újra látták Raspberry-t és a Big Lineart, pedig ezeket a halakat már régen halottnak hitték. A legnagyobb halak jelenleg 40 font környékén lehetnek, de ezekből már csak 1-1 példányt élhet a vízben.
Ha magyar szemmel nézzük ezeket a számokat, akkor azt gondolhatjuk, hogy nem valami komoly kilátások. Ebben az évben csak Palotáson biztosan több 20 kg feletti halat fogtak, mint egész Angliában. De ne felejtsük el, hogy nekünk magyarok sokkal jobbak a körülményeink, mint angol sporttársainknak.
Végezetül néhány napijegy ár a 2001-es évből. A nyári időszakban a következő árakkal számolhatunk:
7 napos 275 font – kb. 102.000 Ft
5 napos 185 font – kb. 68.000 Ft
hétvégi jegy 80 font – 29.680 Ft
A tavon egyébként 4 db napijegyes állás található, a többi helyen az „egyesületi” tagok horgászhatnak.
Forrás:
<a href="http://www.rmcangling.co.uk/show.phtml?ID=482" target=_blank><b>Redmire Pool</b></a>
<a href="http://rmcangling.co.uk/show.phtml?ID=481" target=_blank><b>Redmire's Monster Carp</b></a>
<a href="http://www.fishingwarehouse.co.uk/section/articles/articleinfo.asp?articleid=1193&categoryid=3" target=_blank><b>Redmire Pool</b></a>
Redmire Forever (Solar) - DVD kiadás
CrON
